A néző érez, nem a színész

Szinte várakozáson felül jól sikerült a szombathelyi WS Színház Miért szép? sorozatának első beszélgetése: zene, képzőművészet és költészet egyszer csak szépen összerímelt. Másodszor pedig: Föld, föld! Kolumbusz partot ért.

Mintha a régi, kellemes és okos szalonok hangulatát idézné a WS Színház új sorozata, a Miért szép?, amelynek elgondolt dramaturgiája mindjárt az első alkalommal tökéletesen működött. Előbb az aulában megnyílt Bartek Péter Pál kiállítása, aztán a sárvári-szombathelyi festőművészt kollégája, Oroszy Csaba faggatta (a műteremben felvett filmbejátszásokon is).

Közben Mérei Tamás, a szombathelyi szimfonikusok igazgatója, nem mellesleg csellóművész komolyzenei részleteket hozott és elemzett, annak a mottónak a jegyében, hogy a mára klasszikussá nemesedett koncerttermi repertoár a maga idejében abszolút szórakozató muzsikának számított (kb. 150 éve a két kategória még nem létezett); miért ne közelíthetnénk hozzá ebben a szellemben továbbra is. Amikor pedig mindehhez Jordán Tamás József Attilát mondott, összebújtak fölöttünk a csillagok.

Csütörtökön este (ez volt a második alkalom) a bevált menetrend szerint előbb kiállítás nyílt az aulában, ezúttal az önmagát szellemi műhelyként is definiáló budapesti TAT Galéria gyűjteményéből. Oroszy Csaba beszélgetőtársnak Bretus Imre művészettörténészt, a galéria kurátorát hívta meg, csakhogy nem ő maga állt az eszmecsere középpontjában, hanem a jelentős, viszont újrafelfedezendő Kemény Judit szobrász, grafikus (Hamvas Béla sógornője), akinek sorsában a keserves 20. század sűrűsödik össze.

Bretus Imre monográfiában dolgozta föl Kemény Judit (1918-2009) pályáját, kutatásai nyomán életmű-kiállítás is szerveződik Budapesten. (Áttételesen vasi szál, hogy a Győri Városi Könyvtárban 1984-ben megrendezett Kemény Judit-kiállítás megvalósulásában nagy szerepe van Salamon Nándornak, a Szombathelyi Képtár első igazgatójának, aki maga is tiszteletét tette csütörtökön a Krúdy Klubban.)

Tegyük hozzá: bár az esten megnyilvánuló kulturális missziót nehéz volna túlértékelni, ezúttal legalább ennyire izgalmas lett volna, ha Bretus Imre a saját tevékenységének kulisszatitkaiba is enged némi bepillantást. Hogyan működik ma egy kortárs galéria? Hogyan fér hozzá a művészettörténész egy-egy életműhöz? Milyen szempontjai vannak a kutatásnak, a feldolgozásnak? Na, de majd talán legközelebb.

A Kemény Judit pályáját részletekbe menően végigkövető beszélgetés-blokkok (filmen és élőben) között Mérei Tamás az első alkalommal letűzött irányt követve ismert komolyzenei művek könnyűzenei feldolgozásával lepte meg a közönséget. És ez még nem minden. Ki hitte volna például, hogy Whitney Houston több slágerében klasszikus dallamok fedezhetők fel? Az I believe in you and me például hangról hangra megegyezik egy Sosztakovics-mű melléktémájával. Na tessék.

Jordán Tamás ezúttal Radnóti-verseket hozott, nevezetes teóriáját is megosztva a közönséggel. Véleménye szerint a vers életének öt szakasza van. A költő átéli a forró élményt (1), aztán eltávolodik tőle, hogy hideg fejjel, racionálisan, mestersége minden fortélyát latba vetve létrejöhessen a vers (2). Ezután a befogadón a sor, akiben a verset olvasva megszületik a forró élmény (3). Ha a befogadó előadó is egyben, muszáj, hogy ezek után eltávolítsa magától az élményt, és hideg fejjel, racionálisan, mestersége minden fortélyát latba vetve tanulja meg a verset (4). Hogy amikor aztán színre lép, a pontosan elmondott vers hallatán a közönségben szülessen meg a forró élmény (5). Vagyis jó esetben ilyenkor már nem a színész érez, ellenkezőleg: a nézőben kelt érzéseket.

Pont úgy, mint csütörtökön este a tragikumtól, kétségtől és reménytől fénylő két drága és szemérmes Radnóti-ékszer: a Kolumbusz és az Ifjúság. Irodalomtörténészektől tudható, hogy ezt a két versét olvashatta utoljára nyomtatásban: a Magyar Csillag 1944. március 15-én megjelent számában. Kolumbusz partot ért. (És hátraszólt valami semmiséget. Ebben a hatalmas, korszakalkotó pillanatban mást nem tehetett.)

 

 

Vonatkozó cikk:

Kultúrszilánkok kohéziója

Lasszóval (l)azúrt

forrás: Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia)
2012. április 22.

Támogatók