Az ifjú Batman őrzőangyala
Mi köze van Verdinek és A végzet hatalmának József Attila Eszmélet című versóriásához (amely talán nem is egyetlen vers, ahogy Fűzfa Balázs rámutat, hanem tizenkettő) és Marosfalvi Antal sokrétű művészetéhez? Első pillantásra nem sok, bár a végzet (mint eleve elrendelés, mint sorsszerűség) talán jó hívószó lehet. És különben is: minden mindennel összefügg.
A WS Színházban útnak indított „Miért szép?”-sorozat negyedik képzőművész-vendége Marosfalvi Antal, akinek műveiből az est nyitányaként kiállítás nyílik az aulában. A tárlatot (mint cseppben a tengert) Marosfalvi Antal pályájának alapos ismerője, a Szombathelyi Képtár alapító-igazgatójaként egykori főnöke, Salamon Nándor ajánlja a közönség figyelmébe. A kulcsszavak, amellyel a „Marosfalvi- jelenség” körülírható: sokoldalúság (muzikalitás és rajzkészség), precizitás (az órásmesterségtől a fotózáson, a karikatúrán és a festészeten át a restaurátor elhivatottságáig), alázat és szerénység, az európai utas figyelme és nyitottsága, kitartás, folyamatos önképzés, kreativitás, a háttérben az antik és a keresztény mitológia. Aztán még egy pillantás Marosfalvi Antal meghatározó motívumára, az „áldott kézre”, és a népes közönség helyet foglal a Krúdy Klub asztalainál. Jordán Tamás a házigazda szerepében attól tart (és az aggodalom nagy örömmel tölti el), hogy a klubban nem is férünk el valamennyien.
Marosfalvi Antalt Oroszy Csaba kérdezi, szokás szerint a gyerekkortól indulunk (közben körbejár az egyik legelső Marosfalvi-festmény): „Tűzoltó édesapám 1945 nyarán megajándékozott néhány ecsettel.” A később kézjegyévé vált idő először akkor öltött számára testet, amikor órástanonc lett. Részt vett a szombathelyi székesegyház toronyórájának javításában, egy kőszegi ácsmesterrel szerelték a mutatókat: 60 méter magasságban, biztonsági intézkedések („kikötés”) nélkül. Ki más óvhatta volna meg a zuhanástól, ha nem a létező, pályája során mindig jókor közbelépő, személyre szóló őrzőangyal? „Íme, az első szombathelyi Batman”, kommentál Oroszy Csaba, és máris a cipőgyárban vagyunk, ahol Marosfalvi Antal több mint 30 évig dolgozott. Közben ki ne felejtsük „a két ragyogó mester”, Radnóti Kovács Árpád és Burány Nándor képzőművészkörét, a Győri Műhelyt (amelynek alapításában is részt vett), a Vasi Műhelyt, aztán a szintén sorsszerű képtáralapítást, amelynek megnyitására mintegy 200 képet kellett kiállítható állapotba hoznia; és amelynek aztán 27 évig a restaurátora volt: „Belecsöppentem a paradicsomba." A beszélgetést Kaczmarski Ágnes és Oroszy Csaba kisfilmjei tarkítják: a restaurátor műhelye igazi szentély, ahol elválaszthatatlan egymástól a mester és a művész.
Mesterség és művészet hangzik egybe, amikor Jordán Tamás elmondja az Eszméletet. A verset Fűzfa Balázs irodalomtörténész úgy mutatja be, mint „a magyar költészet végét és kezdetét”: az Eszmélet teljes világot jelent és teremt; semmivel nem helyettesíthető, viszont a világot helyettesíti. Mérei Tamás ezúttal olyan zenéket hozott, amelyek egy időben, de más és más helyen születtek. A tapasztalat: a 20. század elején fölbomlik a korstílusok rendje. Vagyis nincs más, csak a nyitottság, a készség a „külön világok” megismerésére. És ezen a ponton vissza is juthatunk Marosfalvi Antalhoz – aki képes ideákat adni az időnek.
Vonatkozó cikk: