Egy merész magyar: Kötelező olvasmány Nyáry Krisztiánnal

Kölcsey volna a legjobban meglepve, ha tudná, hogy nemzeti ima lett a Himnuszból, amely különben is egy kanásztánc, tessék kipróbálni: „Megismerni a kanászt ékes járásáról – Isten, álld meg a magyart jókedvvel, bőséggel.”

Hogy mi köze mindennek Zimbardóhoz és a Lucifer­-hatáshoz, az is kiderült a Weöres Sándor Krúdy­ Klubjában, ahol egy merész magyarral találkoztunk.

Nyáry Krisztián ráadásul állítja, hogy a politikusnak se könnyű. És hős az, aki akkor is megpróbálja, amikor mindenki más egybehangzóan állítja: ki van zárva, hogy sikerülhet.

Korunk hőse Nyáry Krisztián, aki írók­, költők szerelmi történeteinek formás kis történetekbe foglalt megszellőztetésével vált néhány éve szempillantás alatt népszerűvé, olyannyira, hogy azóta több kötete is megjelent (a virtualitásból kilépett a könyvespolcokra). Így szerettek ők, Igazi hősök, Merész magyarok – csupa-­csupa emberi történet. Most következnek a festők. Nyáry Krisztián eredendően irodalomtörténész, közben kétszer öt évig dolgozott a politika hátországában: kommunikációs tanácsadóként. Jelenleg a nívós kortárs irodalom nagy múltú és tekintélyes kiadójának, a Magvetőnek élén mondja kőkemény őszinteséggel – igazgató­-elődje, Morcsányi Géza instrukciója nyomán ­ Esterházy, Závada, Spiró vagy Grecsó szemébe, hogy „hatalmas zseni”. Hiszen a szerzőtől – az embertől – nem lehet eltekinteni; még akkor sem, ha az ember „nem szerzőt vesz a boltban, hanem verset és regényt”. Ennek a feledésből visszahozott alapvetésnek – hogy tudniillik a szerző él, legalábbis élt valaha ­ fényes bizonyítéka az a tény is, hogy a Nyáry Krisztiánt asztalhoz ültető Kötelező olvasmány­-est iránt kiemelkedően nagy az érdeklődés. Elvégre most szerző ő is. A körítés azonnal a könnyed otthonosság érzetét teremti meg, Lévai Balázs és Jordán Tamás könnyedén adogatják egymásnak a labdát, és persze Nyáry Krisztiánt se kell félteni.

Csöndes mosollyal viseli a sikert. Igen, persze: elismeri annak veszélyét, hogy aki írók szerelmi életéről lapoz föl kis, kerek történeteket, még azt találja hinni, hogy ez maga az irodalom; pedig dehogy. Mert „mégiscsak az a cél – ha van egyáltalán cél –, hogy a műveket kell olvasni”. A személyes tapasztalatai szerencsére azt mutatják, hogy az írókról szóló történetek inkább kedvet csinálnak a műveikhez: „Volt például egy fiatalember, aki azt se tudta, hogy Tersánszky Józsi Jenő létezett. Írtam róla, ő elolvasta, és azóta Tersánszky Józsi Jenő a kedvenc írója. Ez a jutalom.”

Nem himnusznak való forma: kanásztánc

Ez az az este, amikor meg kell emlékezni a Himnuszról. Tényleg 1823. január 22­-én fejezte be? Lehet azt tudni ilyen pontosan? „Azt ünnepeljük, hogy Kölcsey átmásolta a verset egyik lapról a másikra, és azt mondta, hogy kész.” Egyébként lassan dolgozott: a Himnusz első előzményét úgy másfél évvel korábban vetette papírra. Nyáry Krisztián szerint (aki irodalomtörténészként mélyrehatóan foglalkozott Kölcsey életművével) sokkal érdekesebb, hogy a szerző maga sosem sorolta a fontos művei közé. A nagyra tartott költőelőd, a rendre „ad notam” verselő Balassi ­ illetve voltaképpen Rimay János ­ nyomán megszületett formakísérletnek szánta, kanásztánc lett belőle; a szerző így is bánt vele. Példának okáért annak az Auróra folyóiratnak küldte el, amelyet nem tartott sokra. Megjelent, nem keltett figyelmet. „1838­-ban Kölcsey úgy halt meg, hogy nem tudta, mi lesz a sorsa a Himnusznak.” Nyári Krisztián szerint pedig a világon is egyedülálló az a lassú, bonyolult, mégis egy irányba mutató folyamat, amelynek során a Himnusz „magától” az lett, ami: nemzeti ima, önazonosságunk hordozója; eredetileg sokkal gyorsabb tempóban (míg Dohnányi Ernő kicsit át nem írta). Más nemzeti himnuszokról nem lehet ennyit mesélni: király megrendeli, szerző megírja, elteszi a fizetséget – és kész. Magyarországon már régen himnusz volt a nem is éneklésre szánt nehéz és tragikus Himnusz, de még mindig nem volt törvénybe foglalva. Különben mindössze még egy hasonlóan szomorú himnusz létezik, a venezuelai – de azt is magyar írta.

Férfiszerelem a 19. század elején

Ezen az estén sem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a ma valószínűleg mániás depressziósnak diagnosztizált, alapvetően visszahúzódó, magányos Kölcsey és Szemere Pál között most akkor miféle kapcsolat volt. Férfiszerelem? Föltétlen erotikus tartalommal – esetleg beteljesüléssel? Nyáry Krisztián nemrég vihart kavart az álszentségre ezek szerint még mindig kicsit hajlamos irodalmi közvéleményben, amikor közreadta levelek és más típusú szövegek elemzésével bizonyított állítását: ez igenis szerelem – bár valószínűleg beteljesületlen és egyoldalú. A 19. század elején vidéki magányából egy időre Pestre kerülő Kölcsey gyaníthatóan vonzalmat érzett az irodalmi élet vezéralakja, egyébként a hódításairól is közismert nők kedvence Szemere Pál iránt. A többi néma csend. És bár „a szerző a mű tulajdonságának tekinthető”, vagyis életének bizonyos tényei kulcsot adhatnak életművéhez is, ilyenkor mégis mindig fölmerül, hogy mi az, ami az életéből még ránk, a nyilvánosságra tartozik.

Ezért nehéz a politikus élete

Pont azért viseltetik megértéssel a politikusok iránt Nyáry Krisztián, mert kommunikációs tanácsadóként látta, micsoda romboló hatással tud lenni a legjobb szándékokra is az állandó reflektorfény és döntéskényszer; főleg, hogy ma Magyarországon egy politikus számára nincs rendezett visszavonulási lehetőség. Innen a politikai színtéren dúló kontraszelekció. Miközben mondjuk az Amerikai Egyesült Államokban két kézzel kapkodnak a cégek a leköszönő politikusok – meg a tapasztalataik után. Na, erről ennyit.

Vállalni, hogy hülyének néznek

Arról inkább, hogy Nyáry Krisztián addig-­addig gyűjtötte az emberi sorsokat, mígnem Zimbardo, a neves szociálpszichológus megadta a kulcsot az elrendezésükhöz is. Zimbardo nevezte meg a „Lucifer­-hatást” híres börtönkísérlete nyomán: a bizonyítékok szerint tömegben az emberek 70­-80 százaléka ostobán, sőt gonoszul viselkedik. És egész életében megpróbálta megérteni, miért van ez így. Öreg korára aztán rádöbbent, hogy nem az a 70­-80 százalék a fontos, hanem a 20­-30. Azok, akiken nem fog a „Lucifer­-hatás”. A hétköznapi hősök, akik nem csatlakoznak a hadhoz, mernek és tudnak helyesen dönteni. Nyári Krisztián rájött, hogy az általa összegyűjtött életek mind a Zimbardo rostáján fennmaradó 20­30 százalékot erősítik. Nem kell ehhez föltétlenül 2016. 01. 27. Egy merész magyar, aki igyekszik kirángatni Kölcseyt a Himnusz mögü http://vaol.hu/kultura/egy­meresz­magyar­aki­igyekszik­kirangatni­kolcseyt­a­himnusz­mogul­amely­kulonben­is­egy­kanasztanc­1749404 2/2 kiélezett helyzet – mint a vészkorszak embermentői, akik csöndben tették a dolgukat világnézetre való tekintet nélkül, folytonos életveszélyben. Ma elég vállalni azt is, ha az embert hülyének nézik.

megosztás Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)
2016. január 27.