Elkezdődött az évad

Az ünnepélyes évadnyitó társulati ülésen részt vett dr. Puskás Tivadar polgármester, Lazáry Viktor és Molnár Miklós alpolgármesterek, szenátorok, városi képviselők, a kulturális bizottság tagjai, a sajtó képviselői és a Weöres Sándor Színház valamennyi dolgozója.

"21 éve vagyok színházigazgató. Évadkezdő társulati ülésen eddig még soha nem volt papír a kezemben. Hogy eltérek ettől a szokásomtól, jelentős okai vannak. Egyrészt belekezdünk egy újabb 5 évbe, másrészt talán soha nem volt ilyen válságban a magyar színházi élet. A jelenlegi nehéz helyzet kihívást jelent a színház számára, meg kell keresnünk erre a helyes választ. Leírtam a gondolataimat, mert nagyon fontosnak tartok minden szót, ami itt elhangzik.

Ha a fent említett okok nem lennének, papír nélkül ezeket a szavakat mondanám:

„Gratulálok a színház minden dolgozójának a POSzT-on nyert négy díjhoz. Sikeres évadot zártunk, teljesen belaktuk az új épületet. Mindenkinek köszönöm az elmúlt szezonbeli munkáját, és a legjobbakat kívánom a most következő 2012/13-as szezonhoz.”

A mostani helyzet azonban arra késztet, hogy elemző módon beszéljek mindarról, amit fontosnak tartok a színház és a város életében.

Nagyon hálás vagyok mindenkinek, akinek az újabb 5 éves kinevezésemben szerepe volt. Köszönöm a bizalmat Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata képviselőtestületének, és külön köszönet jár dr.Hende Csaba miniszter úrnak. A döntésnél kinyilvánított meggyőző többség erőt ad a folytatáshoz, megteremti a lehetőséget, hogy a város vezetésének egyetértésével fáradozhassunk a következő 5 évben azon, hogy Szombathely - méltóan 2000 éves történelmi múltjához -, fontos szerepet töltsön be az ország kulturális életében.

Bizonyos vagyok benne, hogy a színház feladata más ma, 2012-ben, mint akár öt éve volt. Sorban bezárni kényszerülnek színházak, a megmaradtak kétségbeesett harcot vívnak a fennmaradásért, évről évre kevesebb a támogatás, fogyatkozik a közönség. Az anyagi kényszer csökkenti a társulatok létszámát, kevés szereplős, vidám, zenés előadások műsorra tűzésére ösztönzi a színházakat. A színházi emberek teljes létbizonytalanságban, kiszolgáltatottan, egyre kevesebb reménnyel várnak valami csodára. A színházi élet politikailag megosztott, a szakmának nincs érdekérvényesítő ereje.

Elérkezett a pillanat, amikor esélyem lehet arra, hogy szombathelyi színházalapító koncepcióm megértésre találjon.

Azért vállalkoztam erre a feladatra, hogy tettekkel bizonyítsam: a színház többet tud, mint amire mostanában a színházak általában vállalkoznak, szeretném megértetni, hogy a színház motorja lehet Szombathelyen a szellemi innovációnak, egy új mentalitással rendelkező polgári társadalom kialakításának.

Szombathelyen a színház még nem épült be a lakosság többségének tudatába, az itteni polgárok színház nélkül nőttek fel.

A szakmánk évről-évre veszít társadalmi presztízséből, de azért a színházat, a színészeket még mindig megbecsülés övezi. Képesek vagyunk megszólítani embereket, együvé terelni közösségeket. Ez olyan hatalom, mellyel nem csak lehet, hanem kötelező élni. Számunkra ez nagy felelősséget jelent, azt a potenciát, amellyel rendelkezünk, nem szabad kihasználatlanul hagynunk.

Művésznek csak akkor mondhatjuk magunkat, ha mélyen hiszünk abban, hogy változtatni tudunk a világ menetén, ha bízunk abban, hogy hatással vagyunk arra a mini társadalomra, amelyben élünk.

Ma is mélyen hiszem a Szombathelyi Színházalapítás alapvető koncepcióját, mániákusan ismételgetem jelszavát: „a Színház nem csak a jó előadások otthona, hanem agora, fórum, találkozóhely”.

A színház ma már nem élhet elefántcsonttoronyban. Nyitni kell a közönség felé, közel kell kerülni hozzájuk, hogy érezzék azt, hogy a színháztól sokat kaphatnak. Nem csak a jó előadásokat. Hanem lehetőséget arra, hogy egymással is találkozzanak, hogy közösségi élményben legyen részük, hogy a sok egyéb eseménynek, rendezvénynek, kötetlen beszélgetős esteknek köszönhetően érezzék azt a ki nem mondott, de mi működésünknek köszönhetően állandóan jelen lévő legfontosabb mondatot: „Idefigyelj, rád szükség van!”

A jó előadások létrehozása a legfontosabb feladatunk, mellette azonban mindent meg kell tennünk, hogy a polgárok erősen kötődjenek a színházhoz. Ehhez be kell lépni a mindennapjaikba, meg kell szólítani őket.

Ezt én már a Nemzeti Színházas pályázatomban is meghirdettem. Akkori dolgozatom 6. fejezetének címe „Agora” volt.

A mai színházi világ most kezdi ezt felismerni.

Schilling Árpád, a jelenkori színházi élet egyik meghatározó egyénisége írt arról 2012. július 16-án, hogy mi az, ami fájdalmasan hiányzik:

„…csak akkor lesz néző, ha az intézményt kinyitjuk, átjárhatóvá tesszük, új funkciókkal ruházzuk fel. Aréna és fórum. Élményszerzés és tanulás.”

Máté Gábor a Katona József Színház igazgatója arról számol be 2012. június 9-én, hogy átalakul színháza előcsarnoka. Elképzeléseik szerint új kulturális tér születik, amelyben kávéházat és könyvesboltot is kialakítanak, a hátsó részen pedig a színház szervezése is helyet kap. Azt szeretnék, hogy a nézőknek a munka után legyen hol megvárniuk az esti előadás kezdését, valamint, hogy az előadások után a közönségnek legyen hol találkoznia a színészekkel.

Én is kaptam figyelemre méltó nézői levelet. Több észrevételből egy részlet:

„Tisztelt Igazgató Úr!

Először is elnézést kérek, hogy az ún."törzsközönség" tagjaként megszólítom. Én magam már az elejétől együtt lélegzem a színházzal. Rengeteg emberrel próbáltam már megkedveltetni a légkört, a társulatot, az előadásokat, de bérletre csak 3 embert tudtam rávenni. Legelőször is az emberek a pénztelenséggel magyarázzák azt, hogy nem mennek színházba, de pont az én esetem bizonyítja, hogy a normál, már majdnem minimálbérből élő ember is tudna áldozni a kultúrára, ha akarna. Merthogy ugye "drága a jegy, nem ismerik a társulatot, meg eddig is megvoltunk színház nélkül". Én eddig is, ezután is megteszek mindent, amit csak tudok annak érdekében, hogy még több bérletes legyen, de kezdem feladni. Talán Önnek sikerül!! Sok szerencsét kívánok hozzá!

Ami még esetleg megtartaná az embereket, ha a színészek nem rohannának el az előadás után, hanem az ember el tudná nekik mondani, hogy mennyire tetszett neki az, amit csináltak. Fontos lenne ez a személyes kapcsolat, ami - ha egyszer létrejön -, nagyon jó tudna lenni. Mert hiába vannak jelen a színészek, ha elvonulnak külön egy asztalhoz, és hátat fordítanak a nézőknek. Mert én úgy vettem észre, mintha az emberek valami megközelíthetetlen lényként tekintenének a művészekre, akikhez nem lehet szólni. Én is tartottam attól, hogy nem fognak szóba állni velem, de kellemesen csalódtam, és azóta, akik velem jönnek színházba, kezdik elhinni, hogy Önök is emberek, akiknek el lehet mondani mindent.”

Ezernél többre teszem azok számát, akik Szombathelyen potenciális színházba járók, értelmiségiek, pénzük is lenne rá, de valamiért még nem jutottak el hozzánk. Nem úgy nőttek fel, nem úgy szocializálódtak, hogy a színház érdeklődést váltson ki belőlük. Fel kell kutatni, meg kell nyerni őket a színháznak.

Szeptember hónap minden hétköznapját délután 5 és 6 óra között, az alábbiakkal szeretném tölteni.

„Repülőjátékkal” begyűjtöm az eddig még távol maradottakat. Ismerőseim ismerőseit kérem meg, hogy adjanak neveket, elérhetőségeket, hogy meghívhassam őket egy kis beszélgetésre. Az irodai külső tárgyalóban ülnék le alkalmanként 20 kedves emberrel, és beszélgetnék velük. Nem a bérlet - vagy jegyvásárlás lenne a fő téma. Sokkal többet szeretnék a segítségükkel elérni. Joggal gondolva, hogy valamennyiük lokálpatrióta, azt fejtegetném, hogy Szombathely jövője minden szombathelyi polgáron múlik. Hogy változhasson a város, ahhoz össze kell fogni. Nekik is áldozatot kell hozni, pénzben és időben, hogy részesei legyenek a színház által gerjesztett folyamatnak. Rá kell őket ébreszteni, hogy a színház nyújtotta események lehetőséget adnak arra, hogy egymással is találkozhassanak, hogy néhány napra lelki, szellemi muníciót kapjanak. A színházba járás hozzátartozik a tartalmas polgári életformához.

Így beszélnék hozzájuk:

Kedves Majdnem Színházba Járó Barátom! Szombathelyt történelmi múltja, adottságai, polgárainak tehetsége, lokálpatriotizmusa alkalmassá tehetné, hogy lázasan lüktető életet éljen, hogy kialakuljon egy nyitott polgári életforma, hogy visszanyerje a megtisztelő Nyugat Királynője címet. Mi kell mindehhez? Némi akarat, elszántság és áldozat. Akarjátok ti is, hogy holnap, holnapután más legyen ez a város. El kellene szánni magatokat, hogy érdeklődésetekkel, részvételetekkel segítséget adjatok ehhez a folyamathoz, hogy készek legyetek áldozni erre időt és anyagiakat.

Elérkeztünk ahhoz, hogy beszéljek az újabb 5 év legfontosabb célkitűzéseiről. A színház felsőfokon teszi a magáét, jó előadásokat hoz létre, izgalmas, érdeklődést joggal kiváltó eseményeket rendez, és mellette kéri a polgárságot, hogy hozzon áldozatot és legyen jelen. Nem csak a Színháztól elvárt élményért, hanem egymásért, egy minőségében értékesebb társadalom kialakításáért. Ez a remélt összefogás felülmúlhatatlan eredményeket szülhet. Irreverzibilisnek, visszafordíthatatlannak látszik az a folyamat, ami a kultúra devalvációját eredményezi manapság. A Weöres Sándor Színház páratlan értékekkel rendelkezik. Az erős színészi gárda mellett olyan rendezői névsor a miénk, mellyel egyetlen más vidéki város sem büszkélkedhet. A szakmai, művészi háttér adott, hogy itt az ország számára példaértékű folyamat legyen. Ha a város polgárainak egyetértését meg tudjuk nyerni, ha egyre többen akarják, hogy legyünk „Szombathely-jelenség”, ahogy három évtizede Kaposvár volt, akkor szinte nincs akadály.

Az elérendő cél, melyhez minden más (jó előadások, események rendezvények) csak eszközt jelentenek, az lenne, hogy a Weöres Sándor Színház olyan szerepet töltsön be a város életében, mint egy nagy nyitott klub, ahol jó jelen lenni, találkozni, beszélgetni másokkal, társaságoknak együtt lenni, esetleg ebédelni, vacsorázni. Összegezve legyen a színház egy HELY, ahol a civil társadalomnak alkalma van eszmét cserélni, közös ügyeket esetleg megvitatni.

Legyen az a HELY, mely értelemszerűen a szombathelyi kulturális élet fellegvára.

A politika, a város vezetése úgy segíthet, ha hisznek a fent vázolt elképzelésben, hogy élére áll ennek a folyamatnak. Ennek egyik eszköze lehet, hogy a Weöres Sándor Színház bemutató előadásai Szombathely rangos társadalmi eseményévé váljanak, azon jelen legyenek a város közéletének meghatározó személyiségei, hogy azokról távol maradni nem illik. Ha a város lakói azt tapasztalják, hogy a politika és a közélet jelentős szereplői saját ügyüknek tekintik a színház munkáját, a tőle kapható értékeket, akkor nyert ügyünk van. Ez egyben a megélhetésünk záloga is. A költségvetési egyeztetéseknél a legfontosabb szempont, hogy mi mennyit jelent, mennyit ér a városnak. Nélkülözhetetlenné kell tenni magunkat. A kisebb-nagyobb vállalatok csak úgy, a szép homlokzati oszlopainkért nem nyúlnak a zsebükbe. Ha azt tapasztalják, hogy a Weöres Sándor Színház sokat ad a városnak, hogy meghatározója Szombathely mentális életének, akkor lokálpatriótaként viselkednek a cégek vezetői, és az esetleges szponzori támogatással nem a színháznak adnak majd segítséget, hanem közvetve Szombathely városának.

Önző önzetlenséggel vágok bele ebbe az új 5 éves szakaszba. Önzetlenül hajlandó vagyok mindent vállalni, hogy valóra váljon a dédelgetett önző álmom, hogy diadalra vigyem a szakmai álmomat. Bebizonyítani, hogy a Színház több, mint önmaga.

Ehhez kérem a jó Isten, az itt dolgozó munkatársaim, barátaim és valamennyi jelenlévő segítségét."

 

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Boldog új öt évet!

Jordán Tamás megnyitotta az évadot

Évadnyitó ülés a Weöres Sándor Színházban: nem egy könnyű műfaj

Eljön a nap, amikor ciki lesz nem színházba járni

Jordán: Bent vagyunk az elit színházak klubjában

Elkezdődött az új évad

 

 

 

 

 

 


2012. augusztus 27.

Támogatók