ugrás a tartalomra

Elmebetegek randevúja

2014. szeptember 24.
Nagy Cili kérdezte Koltai Róbertet a legutóbbi Színházszerda beszélgetésén a Cafe Frei-ben. A Weöres Sándor Színházban ő rendezi Eisemann Mihály-Szilágyi László: Én és a kisöcsém című előadását.

Koltai Róbert szerint az előadás, ahogy ő beszél róla, operettőrület, elmebetegek randevúja lesz, ő fogja játszani Papa szerepét.

A szerda délutáni beszélgetés stílusosan egy "Illetékes elvtárs" bejátszással kezdődött Nagy Cili jóvoltából, aki egy emlékezetes Rádiókabaré felvételt játszott le közönségnek, amit a Budapest Sportcsarnokban vettek fel. Az Illetékes elvtárs mára Illetékes úr lett. A közönség írásban tehette fel kérdéseit Koltai művész úrnak, aki szokásos lehengerlő modorban megmondta a frankót. Minden felvetésre azonnal improvizált, mindössze egyetlen kérdés okozott meglepetést számára:

- Miért támogatja, hogy türelmi zóna létesüljön a Weöres Sándor Színház utcájában? - szólt a zavarbaejtő kérdés. Pár másodpercnyi szünet után jött a válasz:

- Mert türelmetlen vagyok.

Természetesen filmjei is szóba kerültek. Az Indul a bakterház című kultfilm bakter-szerepébe Bencze Ferenc megbetegedése miatt került. Az úgynevezett gombócjelenet műhelytitkait is megosztotta a közönséggel.

- Egy hatalmas teherautó egy nagy kádban szállította a tenyérnyi méretű kukoricamálé gombócokat. Négy díszletmunkás tudta csak leemelni a platóról. Csak az volt a probléma, amikor elkezdtük enni a gombócokat, olyan ragadós volt a tésztájuk, hogy aki beleharapott, összeragadt a szája, ráadásul az íze is szörnyű volt.- mesélte a színművész. - Le is kellett állni a jelenettel, akkoriban ezt még meg lehetett tenni. Másnap megismételtük a jelenetet új gombócokkal, az már nem ragadt, de az íze nem javult. A gombócok fele megmaradt, azokat a kellékes berakta a fagyasztóba három hétre. Az utolsó forgatási napon volt a gombóccsata. A mélyhűtőből vették elő a hozzávalót, így olyan kemény volt, mint a kő. A kollégákkal megbeszéltük, hogy nem dobni, hanem ívelten ejteni fogjuk egymás felé. Ezt mindenkivel megbeszéltük, kivéve Bendegúzzal, aki nagy erővel, mintegy negyven centiről dobott szemen. Annyira fájt, hogy azt hittem, megvakultam. Fájdalmamban kiszaladtam a jelenetből. A probléma csak az volt, hogy ez volt a jel a bakterház felrobbantásához, amit tisztességesen fel is robbantottak. Engem kezelgettek, lelkibeteg voltam, amiért tönkretettem a filmet. Mihályfy Sándor rendező vigasztalt, hogy valahogyan majd megvágják. Aztán hajnalban Pest felé utaztunk, a rossz szemem oldalán ült Bendegúz, aki egyszer csak megszólalt: - Ne tessék haragudni, nem tudtam, hogy fájni fog.

- Olvasztó Imrével, aki Bendegúzt alakította, tartottam a kapcsolatot. Többször megkeresett, előadás után beszélgettünk az öltözőben. Nem lett belőle színész, pedig sokan tanácsolták neki a filmbeli felejthetetlen alakítása után. Aztán sajnos idő előtt eltávozott. Nemrég egy veresegyházi pizzériában odajött hozzám egy hölgy egy kisfiúval, és mondta neki, mutatkozzon be. A kisfiú mondta: Olvasztó Bendegúz vagyok. Azt hittem először, ez valami vicc. De nem, Olvasztó Imre legkisebb fia volt, a negyedik...

A Sose halunk meg című filmben nagybátyja, Gyula bohém alakját formázta meg, aki a család fekete báránya volt. Vele olyan hihetetlen történetek estek meg, amik nem kerültek bele a filmbe, mert a nézők nem hitték volna el. Például súlyos vakbélgyulladással került kórházba, és mindenki azt hitte, már halálán van. Idős volt már akkor.

- Amikor a kórház épületébe léptem a műtét másnapján, harsány nevetésétől zengett az osztály. Nagy hangon mesélte a nagybácsi: - Operáció közben meghalt fölöttem a 42 éves operáló orvos, azt sem tudom, ki fejezte be a műtétet!

Az anekdoták közt Koltai Róbert elmondta, szerinte az ország legjobb, legkifinomultabb kritikusa Szombathelyen dolgozik, Ölbei Lívia. (Véleményéhez csatlakozunk, azt tudtuk, hogy Szombathelyen ő a legjobb, de azt nem, hogy Magyarországon is.) Szerinte nagyon szerencsés Szombathely, hogy kivételes adottságú színészi gárdája van, amely tud csapatban dolgozni és alkotni. Az Én és a kisöcsém próbái közben gyakran kicsordul a könnye, és nemcsak a nevetéstől...

Mi nézők pedig alig várjuk, hogy láthassuk közös munkájuk eredményét.

 

 

 

 

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Az első szerelmes Színházszerda

Nagyon kellett a pofon!

Balsaja kraszna és az orosz húsvét

Zűrzavaros Színházszerda

Fluxuskondenzátor a baromfikeltetőben?

A dzsungel mélyén Atlantisz

„Marika néni hülye”

Öt perc nevetés, két perc sírás

Aktuális bombarobbanás

Matematikus, focista, színész, rendező

Mágnás Miska Czukor Balázs olvasatában

A WC világnapja Sziszi és Zoli módra

„Nem látott még radiátort?”

Rúdtáncos hastáncosok repedő fürdőruhában

Egy rendező Svejk városából

Kőszívű ember és az improvizáló belső ellenőr

 

szerző: Vaskarika (Szerző: Dart)