ugrás a tartalomra

Hol lehet a világ közepe?

2012. október 9.
Az alázat a legfontosabb: alázat egymás, a természet, egyáltalán a létezésünk iránt, azért, hogy az életünk kellemes legyen és működjön, fogalmazott Kiss Mari színművésznő.

April De Angelis Színésznők című művében az első angol hivatásos színésznők portréját rajzolta meg. A Hevesi Sándor Színház szerdán 19 órától színre kerülő előadásában rendező Sztarenki Pál Kiss Mari Mrs. Betterton, a vezető pozícióból lassan kiöregedő, de mestersége, magánélete iránt végtelenül alázatos színésznőt formálja.

- Az ember saját élete, tapasztalása természetesen benne van a szerepeiben - összegzett karaktere kapcsán. A színház nem működik alázat nélkül. Komoly érzékenységre, intelligenciára van szükség ahhoz, hogy kezelni tudjuk mindazt, amit átéltünk, ami továbblendít. Ez minden esetben így van, nem szeretném csak a pályánkra vonatkoztatni. Amikor új közegbe kerülünk, ahogy most jómagam Zalaegerszegre, le kell győznünk dolgokat magunkban, meg kell győznünk másokat magunkról akkor is, ha szeretettel fogadnak. Minden azon áll vagy bukik, hogy elfogadtattasd magad, hogy szeressenek, szeressen a néző. A Színésznők története izgalmas, megható, szívmelengető, remélem, sokan lesznek rá kíváncsiak.

- Október 9. a születésnapja. A premier afféle ajándék is?

- Nem is tudom... Valójában azon, hogy több fogyott, mint amennyi hátravan, nincs mit ünnepelni. Fontosabb a színház, a bemutató. Meghúzzák a fülem persze, de nem várom el az ünneplést, mert minden ember egyformán fontos.

Kiss Marin nem hagyott nyomot az idő, ebben, mondta, a sport is szerepet játszik.

- Futok, nem is keveset: 53 éves voltam, amikor lefutottam a félmaratont. A férjemnek köszönhetem, hogy egy héten legalább háromszor edzőcipőt húzok, nem csak akkor, ha Budapesten vagyok, Szombathelyen is rendszeresen megteszek 7-8-9 kilométert. A lányom is fut, ő közgazdász, ráneveltük a mozgásra, ahogy az olvasásra is.

- A vasi megyeszékhelyen eszerint már otthon érzi magát.

- Öt év telt el a színházalapítás óta, azóta, hogy a társulathoz csatlakoztam. Eleinte nem volt könnyű. Végül is Budapesten jókat játszottam, de akkor lemondtam a Madách Színházat, a szombathelyi társulatból pedig csak néhány embert ismertem. A többség vidékről szerződött, néhányan voltunk csak a fővárosból: le kellett küzdeni az egymás közötti falakat. Büszke vagyok rá és örülök, hogy volt bátorságom és meghoztam azt a döntést, ugyanis rengeteg tehetséges emberrel találkozom ott, akárcsak itt, Zalaegerszegen. Becsapós a dolog, azt hiszed, Budapest a világ közepe, de a világ közepe ott van, ahol te vagy és ahol magad köré varázsolsz egy világot. Ha az ember el tud szakadni a fővárosi őrületből, gazdagabb életet élhet, több ideje marad olvasásra, sportra, önmagára. Persze kell hozzá önfegyelem. Amikor Szombathelyre jöttem, hoztam magammal két lovat, beiratkoztam könyvtárba, angol nyelvtanfolyamra. Nem kell, hogy üresnek érezd az életed, mert éppen nincs veled a családod. Reggel ugyanúgy indultam futni, aztán próbáltam, délután angolórára mentem, este próbáltam, éjjel tanultam a szavakat... Férjem is megszerette Szombathelyt, de Zala sem volt ismeretlen számára, lovasként edzőtáborozott Rádiházán. Most már itt is vannak barátaim, Szombathelyről könnyen jövök majd, ismerem az utat Körmend, Kám és Balogunyom felé is, útközben pedig gyönyörködöm, milyen csodálatos a táj. Megtisztelő, hogy játszhatok Zalaegerszegen is, szeretem a színházat, bárhol legyen.

- Pedig a pályája elején a filmek hozták az ismertséget.

- Rengeteget forgattam, nagy sikereket élhettem meg és ez így jó, így hab a tortán, hogy bárhova megyek játszani, szeretnek, ismernek az emberek, kedvességet, szeretetet kapok tőlük. A közönségnél nincs fontosabb és a nézőnek, bárhol legyen a világban, értéket kell, értéket szeretnék adni. Az emberben megvan az a késztetés, hogy a tökéletesre törekedjen, minden színész azért küzd, hogy ő legyen a legjobb. Úgy vélem, engem a sport, a futás, a természet tartott meg egészséges szemléletű embernek, ez biztosította számomra a civil és a színházi lét közötti átjárhatóságot, de azt is, hogy legyőzzem a pályám esetleges veszteségeit, vereségeit, hiszen természetesen vannak csalódások, bukások, hullámvölgyek. Nem szeretem a sértett művészeket, mert a dolgokért lehet tenni, el lehet azokat fogadni, szeretettel és hittel lehet vagy nem kell csinálni.

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Ilyen volt, ilyen lett: Kiss Mari

szerző: Zalai Hírlap (Szerző: Péter Gyöngyi, fotó: Pezzetta Umberto)