ugrás a tartalomra

Két legendás család: Széll, Smidt

2010. február 24.
Dr. Széll Kálmán nyugalmazott osztályvezető főorvos felmenői között – igaz, nem egyenes ágon, de – van már Szombathelyen utcanévadó, s ugyanezt talán elmondhatja majd dr. Smidt Erzsébet nyugalmazott múzeumigazgató is, hiszen sokak szerint méltó volna, ha ilymódon teljes nevén (dr. Smidt Lajos) emlegetné az utókor a múzeumalapító apát.

A Weöres Sándor Színház Thea-tér programjai közül – a HEMO felújítása miatt elkerülhetetlen költözések következtében – hétfőn elsőként a Szóról szóra jelentkezett „házon kívül”, a sorozat immár tizedik estjén otthonos és szerethető környezetet talált a közönség a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban.

Burkon László házigazda a két vendég – dr. Széll Kálmán és dr. Smidt Erszébet bemutatásakor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ezúttal egy harmadik személy, a kiváló sebész és legendás műgyűjtő, dr. Smidt Lajos is ott lesz közöttük, hiszen a beszélgetés egyik fontos célja az volt, hogy felidézzék az ő sokszínű, szeretetteljes egyéniségét. Ebben segített Széll professzor egyik nemrég megjelent könyve, a Fehérköpenyes óriások című is, amelyben a szerző személyes emlékek és kevesek által ismert feljegyzések alapján rajzolta meg a múzeumalapító alakját. Smidt Erzsébet ugyancsak igen szenvedélyes és meghatóan bensőséges hangon idézte fel azt a családi légkört, amelyben apjától megtanulta tisztelni és szeretni a múlt összegyűjtött tárgyait, emlékeit, amelyek aztán mind-mind a szívéhez nőttek az elmúlt évtizedek során. Ugyanígy történt ez a Smidt-unokával, Keppel Csillával, a múzeum jelenlegi igazgatójával is, ő már a harmadik a családban, aki őrzi, gondozza a negyvenezer darabos, egyedülálló, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt.

Mert a név kötelez – mint arra az est vezérgondolata emlékeztet –, de kötelez a Smidt Lajos által jegyzett múzeumalapító okirat is, ami a család, az utódok feladatává teszi az egyébként Szombathelynek és a megyének ajándékozott múzeumi anyag gondozását. Dr. Széll Kálmán egyébként ezen az esten is a tőle megszokott humorral és eleganciával mesélt a családjáról, pályaválasztásáról, hitéről és abbéli meggyőződéséről, hogy sokat kell beszélni a múltról, máskülönben az utódok gyökértelenek és gyengék lesznek. Dr. Smidt Erzsébet elbeszéléseiből pedig az derült ki, hogy bár sok küzdelmet kell megvívnia az embernek céljai eléréséért, Smidt Lajos és az ő életében is bebizonyosodott: a nehézségek megedzik az embert, s kellő állhatatossággal és elkötelezettséggel urrá lehet lenni minden hétköznapi problémán.

A Szóról szóra tizedik programján a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium diákjai, Pogácsás Zsuzsanna, Németh Márton és Foki Dániel közreműködtek. Zongorán kísért Rabiné Pék Marianna, felkészítő tanár Czeller Krisztina és Magyar Szilvia.

szerző: Burkon Média