„Meg kell még találnom itt a helyemet”
Belakta már az új irodáját?
Nem egyszerű, még szoknom kell. Egyrészt mert nagy, másrészt mert van bennem egyfajta fenntartás, hogy beleüljek-e egyáltalán az elődöm székébe. Meg kell még találnom itt a helyemet, a saját kis kuckómat ebben a térben, hogy otthonosan érezhessem magam.
A járvány alatt lett színiigazgató. Mennyire tudott felkészülni a feladatra?
Nem tudom, hogy egyáltalán fel lehet-e készülni erre a helyzetre, hiszen enyhe túlzással szinte mindennap felül kell írni az előző napi terveket. Ahogyan a más területen élők és dolgozók életét, úgy a mi színházunk létezését is megnehezíti a járvány.
A pályázatában azt írta, hogy művészeti tanácsot akar létrehozni. Milyen célból?
A testület létrejött. Hosszú évek óta együtt dolgozom a társulat tagjaival, minden kollégáról kialakult bennem valamilyen kép. Szükségesnek tartom, hogy ne csupán az én véleményem határozza meg a sorsukat. A művészeti tanács ezért külső emberekből áll. Úgy gondolom, hogy mindannyian friss szellemiséget hoznak magukkal. Felhívhatják a figyelmemet a színészeink olyan tulajdonságaira, képességeire, amelyeket eddig nem vettem észre, és amelyeket hasznosíthatnánk. A tanács tagjai zömében rendezők, az ő előadásaik fogják meghatározni a társulat fejlődési irányát, és szolgálni a művészeti céljainkat.
A tanácsot Horváth Csaba Harangozó Gyula-díjas táncos-koreográfus és rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, Kiss Csaba József Attila-díjas dramaturg és Jászai-díjas rendező, Nagy Cili színész, Sardar Tagirovsky rendező és Nagy Péter István színész-rendező alkotja. Különböző színházi látásmódú embereket válogatott össze.
Így van. A többféle látásmódban nagy lehetőséget látok. Minél több impulzus ér egy színészt, egy társulatot, annál jobban tud fejlődni.
A totális színházban hisz. Mit ért ez alatt?
Azt, amikor a színpadi beszéden kívül jelen van a mozgás, a tánc, a zene, a képzőművészet, a látvány és az újabban gyakran használt technika: a videóművészet is. És ha mindehhez gondolat és szenvedély is társul.
Az évadtematikában a népszínházi vonalat erősítené. Mit jelent ma az, hogy népszínház?
Műfaji sokszínűséget, és azt, hogy mindenkihez szólunk. Egy vidéki városban, mint Szombathely is, nem engedhetjük meg magunknak, hogy rétegszínházat csináljunk. A közönség sokrétű ízlését, igényeit nem lehet nem figyelembe vennünk, mert belőlük élünk. Viszont minden alkalommal úgy kell szólnunk az emberekhez, hogy művészi érték jöjjön létre.
Mennyiben alakítja át az évadtervet a járvány?
A most futó évadot Jordán Tamás (az intézmény előző, alapító igazgatója – a szerk.) állította össze. Amit a művészeti tanács segítségével tervezek, az a következő szezontól valósulna meg. Jó lenne tiszta lappal kezdeni: olyan évaddal indítani, amely a mi elképzelésünk szerint jön létre. De félő, hogy a járványkényszer miatt a mostani bérletes előadásokat nem tudjuk „kijátszani” ebben az évadban, s akkor a tartozásunkat vinnünk kell magunkkal a következőbe.
Azt is megfogalmazta a pályázatában, hogy a Magyarországon még kevésbé elterjedt testtudatos játékformára ösztönzi a színészeket. Miért tartja ezt fontosnak?
Mert úgy tapasztalom, hogy a magyar színjátszásban még mindig kevés a testtudatos színész; a mozgáskultúránk többnyire kimerül abban, hogy jól-rosszul, mindenki a maga képessége szerint végrehajtja a betanított koreográfiák mozdulatsorait. Fontos a tudatosság: annak tudása, hogy miként lehet a verbális tartalmat gesztussá konvertálni oly módon, hogy minden egyes mozdulatnak, gesztusnak üzenete és jelentése legyen. Horváth Csaba ennek a képzésnek egyik jeles képviselője, és a tanítványai közül egyre több olyan fiatal színész kerül ki az egyetemről, aki ennek tudatában van, és művelni is tudja.
Az erdélyi magyar színjátszásban ennek nagyobb szerepe/hagyománya van?
Abban a kísérleti színházi közegben, amelyben én a pályámat kezdtem, a testtudatosság nagyon hangsúlyosan jelen volt. Az akkori vezetőnk, Bocsárdi László – aki jelenleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-főrendezője – egészen a nonverbalitásig el szeretett volna jutni velünk. Végül másképp alakult, de arra mindig törekedtünk, hogy a feleslegessé vált szavakat egy-egy hangsúlyos mozdulattal helyettesítsük. Ennek a fontosságát aztán a többi erdélyi színház is felismerte, s többé-kevésbé él is vele.
Milyen anyagi helyzetben van jelenleg az intézmény?
Egy színház gazdálkodásának három alappillére van: a fenntartó önkormányzat által biztosított összeg, a szaktárca támogatása és a saját bevétel. Az utóbbi legnagyobb részét a bérlet- és jegyeladásokból származó összeg teszi ki, amely jelentősen megcsappant a múlt évben. 2019-hez képest 2020-ban több tíz millió forinttal volt kevesebb a bevételünk. Ez súlyosan érinti a gazdálkodásunkat.
Hogyan alakulhatnak a bevételek és a kiadások a következő években?
Egyelőre lényegesen több a kiadás, mint a bevétel; mivel nem játszhatunk, nincs jegybevételünk, és a bérleteladás is erősen csökkent. A társulatnak mintegy nyolcvan alkalmazottja van, akiknek a bérét a fenntartói támogatásból biztosítjuk. Ez jelentős tétel a költségvetésben. A fennmaradó összeget fenntartásra fordítjuk, például a rezsit fizetjük belőle. Még nem tudom, hogy lesz-e forrásunk a javítási munkálatokra. A nagyszínpadot fel kell újítanunk, mert már csak egyetlen csiszolást bír ki, utána viszont teljesen ki kell cserélni a padlódeszkát, ami akár húszmillió forintba is kerülhet.
Lehet spórolni valamin?
A dolgozói béreken nem. A rezsin és a produkciókra fordítandó költségeken próbálunk faragni. Meg kell győzni a rendezőket, hogy jelenleg nincs annyi forrás egy-egy előadásra, mint általában lenni szokott.
A szombathelyi színházi élet az elmúlt években nem volt mentes a politikai vitáktól, csatáktól. Mit gondol, most nyugodtabb időszak következhet?
Bízom benne, mert azok a történések nagyon sajnálatosak voltak. Minden téren a konszenzus híve vagyok: legyen az politikai, szélesebb vagy szűkebb társadalmi létezés. Mindig a hasznosítható emberi értékeket keresem; függetlenül attól, hogy milyen irányból érkeznek. Úgy tűnik, hogy ezt a színházban és a városban is képviselni tudom, hiszen egyhangú szavazással ítélte meg nekem a bizalmat a közgyűlés.
Jordán Tamás, a színház alapítója és előző igazgatója marad a társulatnál?
Külső tanácsadó lesz, de nem marad. Rengeteg terve van, tevékeny ember. „Visszavonult” Budapestre, most már ott van a bázisa, de biztosított arról, hogy számíthatunk a tanácsaira és a szakmai kapcsolataira. Új előadóestet tervez, amelynek a bemutatója a szombathelyi Weöres Sándor Színházban lesz.
Ön továbbra is színpadra lép majd Szombathelyen?
Csak amennyit szükséges. Úgy gondolom, egy darabig számos olyan egyéb feladatom lesz, amelyek elvonják a figyelmemet a színpadtól. Abba a hibába pedig semmiképp sem szeretnék beleesni, hogy a funkcióm adta lehetőséget kihasználva főszerepek garmadáját osszam magamra.
