Sírás? Vigadás?
Vannak a világban rendezők, akik rendszeresen lehetővé teszik, hogy a közönség (mint külső szem) belepillanthasson a próbafolyamatba. Hogy mekkora vonzása van az errefelé ritka gesztusnak, jelzi: telt házat vonzott szerdán este a Liliomfi nyílt próbája a Weöres Sándor Színház nagytermében. De az is jelzésértékű, hogy a közönség tapssal jutalmazta, ha egyik-másik jelenet elnyerte a tetszését; vagyis: produkcióként nézte-fogadta be a próbát is.
Édes is, fanyar is – és a miénk
Mohácsi Jánost nem kell bemutatni a szombathelyi színházkedvelőknek: visszajár ide a WSSZ megszületése óta. Azon szerencsések közé tartozunk, akik évente egyszer biztos élvezhetik a „Mohácsi-módszer” gyümölcsét – amely nagyon édes és nagyon fanyar, ráadásul mindig a miénk.
Ezúttal van már szövegkönyv (bemutató november 8-án), méghozzá azért, mert a Mohácsi testvérek évekkel ezelőtt elkészítették Szigligeti Ede 1849-es színdarabjának átiratát (2012-ben az Örkény Színházban volt bemutató). Ez persze nem jelenti azt, hogy minden „ugyanúgy marad” – elvégre ez itt a szombathelyi társulat, bár vendégjátékosokkal. Ha Liliomfi, akkor rengeteg játék és rengeteg szerelem (plusz még mennyi minden). Míg aztán kiderül, hogy azok futnak egymás elől, akik pont, hogy kezdettől egymást keresik.
Mohácsi János a 18 órakor kezdődő nyílt próbán előrebocsátja, hogy délelőtt a segédrendezőt bántotta, most Jenei Ági következik. Jenei Ági a súgó, aki ezúttal nem vonul a háttérbe: a színpad széléről segíti a színészeket. (És persze nem bántja a rendező.)
Dunáról, Tiszáról fúj a szél – és megint elölről
A próba beénekléssel indul. A Mohácsi-színpadról nem hiányozhat a zenekar – és nem hiányozhat Kovács Márton: most ő vezényel. „Mömmömöri, mömmöri, mömmöri, mömmm” – és így tovább, sokszor („na még egyszer”). Aztán kánon: „Dunánról, Tiszáról fúj a szél” – amikor a kánon szálai összeérnek, fölcsattan az első taps a nézőtéren; pedig ez még csak a bemelegítés. Lesz taps több is.
Mohácsi János ezen a ponton bejelenti, hogy Jámbor Nándor, Balogh János és Nagy-Bakonyi Boglárka engedéllyel van távol: föllépnek a városi ünnepi forradalmi műsorban, de jönnek mindjárt, aggodalomra nincs ok. Ráadásul Jámbor Nándor Ferit játssza, az örök beugrót – a figura Szigligetinél még nem szerepel, de biztos, hogy elnyerné a tetszését a Mohácsi-lelemény. Ahogy a szintén „betoldott” Róza is Liliomfi nemsokára fölbukkanó színtársulatából: már Alberti Zsófiért érdemes volt megteremteni a találékony színésznő karakterét.
Szóval második felvonás, nyitány – most először a színpadon: szól a zenekar, a cimbalomnál Horváth Ferenc. Gonda Kata Kányai Erzsike szerepében zendít rá, hogy „kicsi csillag, ha leesik…” Boldogan hallgatjuk még egyszer, még egyszer és még egyszer. Bekapcsolódik Gyuri pincér: Antal D. Csaba is – megvan az első szerelmespár.
Jobb a bor, jobb a bor
A hangulat fokozódik, amikor Kányai fogadós dúvad módjára rákezdi: „Jobb a bor, jobb a bor, jobb a pálinkánál…” A teliszájú, szókimondó folytatástól felszisszen a nézőtér. Mohácsi János szelíden hátraszól: ez itt mind autentikus, népi gyűjtés – a félreértések elkerülése végett. (És ez már a híres közép-kelet-európai történelem.) Fél hét előtt öt perccel Tóth Richárd koreográfus lép színre, és elkezdődik az a hullámzás, amelyben egyszer csak úgy válik egyetlen élőlénnyé a társulat, hogy mindenki megőrzi a saját arcát. A nézőttéről többen Kenderes Csabát sajnálják: letolt nadrágban – nem kell megijedni: jégeralsóban – táncolja végig a nyitányt. Az ál-Petőfit játssza, ez is Mohácsi-találmány. 1849-ben vagyunk Szigligeti szerint: akkor már eltűnt a költő a segesvári csatatéren, lábra kapott a legendává duzzadó pletyka.
Lesz pohártörés is
A sok ismétlés, és megint elölről – és szövegmondás – nyomán Mohácsi János ismét hátraszól: „Ebből is látszik, hogy ennek a munkának a nagy része favágás. És aztán robbanniuk kell.” Közben egy asztal bánja Kányai fogadós dúvadságát – nem baj, van másik. A koreográfus azt mondja, szükség lenne tárgyakra, például a poharakra, Mohácsi János ettől most eltekint: ”Tessék eljönni, megnézni az előadást, lesz pohártörés is.”
De akkor már nem lesz instrukció (vagy ki tudja). A rendező most azt kéri, hogy „ne kvaterkázzatok, ne igyatok, ne színezzétek: a bulinak vége”. „Sírás? Vigadás?” – kukkant be rezonőrként Móri Csaba (nem mellesleg a koreográfus asszisztense) Kányai – játssza Endrődy Krisztián – fogadójába. A Liliomfiról álmodó, decens Kamilla kisasszony – Vlahovics Edit – visszaszól: „Senkik vagytok.” (Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.)
Még egy kicsit láthatjuk Liliomfit – Lábodi Ádám m.v. -, amint kompániájával betoppan a fogadóba. Az alkalomra a dadogó Mortimer figuráját magára húzó Szellemfitől – Róbert Gábor m.v. – Mohácsi János azt kéri, ne dadogjon. Túl sokáig tart, amíg valamit kimond. Két órán át figyelhetünk, aztán a közönség számára a próba véget ér. Zárt ajtók mögött folytatják. Majd a bemutatón meglátjuk, mi lesz végül Mortimerből. Színészek, duplán is – megcsinálják.