Archív

Képek A kis lord olvasópróbájáról Az idei évad első premierjére készül a társulat: Jeles András rendezésében A kis lord című ifjúsági előadást október 30-án mutatjuk be a közönségnek. Fotósunk az olvasópróbán járt. Cseke Ádám kapta Tom szerepét A kis lord című produkcióban Tom szerepe némajáték lesz, így Jeles András rendező ezúttal kizárólag a karakter alapján döntött: a válogatáson végül a 11 éves Cseke Ádámot, a Gothard Jenő Általános Iskola tanulóját választotta ki a jelentkezők közül. Képviselők az új színházban A Weöres Sándor Színház csapata hálával tartozik a színházat annak idején egyhangúlag megszavazó Közgyűlés képviselőinek. Jordán Tamás úgy gondolta, hogy az új választások előtt (2010. október 3.), a még hivatalban lévő képviselőknek megmutatja, milyen stádiumban van a színház átépítése. Mi az a szerelem Amikor Lugosi György Furmanek őrnagy szerepében végiglépked a katonák sorfala előtt, akkor abban a ritmusos, laza, hányaveti - és csipetnyit mégis fenyegető - járásban nem csak a hús-vér figura nyilvánul meg teljes valójában; abban a féloldalas járásban maga a karneválszínházi bohózat is benne van. Célegyenes: be vagyunk sózva "Ki tudja, hány évad van már mögöttem, mégis úgy érzem most magam, mint az iskolás gyerekek: be vagyok sózva", üdvözölte Jordán Tamás igazgató az évadnyitóra érkező társulatot. Aztán gyorsan három turnusra bontotta a csapatot: irány az Akacs Mihály utca - irány az épülő színház. Szabó Tibke a legjobb férfi színész A 15. Pécsi Nemzetközi UNIMA Felnőttbábfesztiválon Szabó Tibor nyerte el a legjobb színészi alakításért járó egyik díjat. Felvonultak a tartalékosok is A karnevál városköszöntő felvonulására Furmanek őrnagy a tartalék tartalékosokat is kiengedte a szombathelyi laktanyából. A Vaskarika fotósai kapták őket lencsevégre. Még soha ilyen szépet Zayzon Zsolt játssza a Karneválszínház Feydeau-bohózatában a férjes asszonyt hódítani kész, facér Szénpatakyt úgy, hogy közben mindenki Gulicskáné férjének hiszi. Karneválszínházi képek Meghívásos pályázatot hirdettünk a jövő évad hivatalos fotózására. A pályázat részeként A tartalék tartalékos című, karneválszínházi előadásról is vártunk megörökített pillanatokat. A színház bíráló bizottsága végül Mészáros Zsolt pályázatát tartotta a legeredményesebbnek. Nézzék meg felvételeit! Siker a karneváli premieren Telitalálat az idei Karneválszínház választása: Feydeau hihetetlenül mulatságos bohózatának Hamvai Kornél által fordított és átdolgozott szombathelyi változata magával ragadta a premier közönségét. A tartalék tartalékos című előadás még hat alkalommal várja a színházkedvelőket a Megyeháza udvarán. Karneválszínházi behívó Az MMIK mindjárt nyári szabadságra megy, az Akacs Mihály utcai színházon még javában dolgoznak; úgyhogy tegnap Jordánéknál kezdte meg a munkát a karneválszínházi társulat. Pécsen POSZToltunk Máté Gábor és Trokán Péter mobillal a kézben a sétálóutcán „posztolt” – a hirtelen jött találkozást a fotósokat is megihlette. – Íme, az első életkép a 10. POSzT utolsó napjaiból. „Mit lehet egy tökéletes emberrel kezdeni?!” A nyári szünet előtti utolsó Kötelező olvasmány is teltházzal futott. A feladvány ezúttal a „Bogyósgyümölcskertész fiának”, Háy Jánosnak a novelláskötete volt. Újra a pályán Kitartóak a társulat focikedvelő tagjai: a tavalyi megmérettetés után beneveztek a 2010-es városi kispályás bajnokságra is. Képeink a tavaszi idény Dva málo pivo csapata ellen játszott mérkőzésén készültek – ezt a fordulót 7:3-ra nyertük. Hajrá, fiúk! A szombathelyi „csodapalotának” páholya is lesz Jordán Tamással a volt Hemo félig kész épületében szemlélődtünk. A színház direktora, ha teheti, minden nap eljön ide. Kezében tervrajzokkal fel-alá sétálgat a félig kész színházépületben, és betájolja, mi hol lesz. Jordán Tamás szezonvégi értékelése Jordán Tamással egy kávé mellett, a színház „albérletében”, az MMIK teraszán elmúlt és eljövendő évadokról, Karneválszínházról és a Csodapalotáról diskuráltunk… Benne van a dolgokban az, ami majd lesz A halál felé közelítő lét problematikája a közmunkaprogramra ítéltetett vidéki árokásó-brigád szemüvegén át. – Egy szívbemarkoló profán istendrámában, Háy János tollából, Kelemen Zoli rendezésében. Ez a Herner Ferike faterja – egy kamaradarab, amelyre érdemes lesz többször is betérni. A főpróbán jártunk. A kis herceg A kis herceg mai környezetben, hétköznapi hősökkel, ismerős helyzetekben. - A Homo Ludens Zenés Színpad táncjátéka a Weöres Sándor Színház művészeinek közreműködésével. Mondd mennyit ér a szó? És a hang? Negyven perc zene és negyven perc próza – vegyesre keverve, zenei és irodalmi anekdotákkal fűszerezve: ez volt a Szimfonikus Színház, amelynek premierje szerda este zajlott. A külső tekintet Ölbei Lívia, a Vas Népe újságírója nyolc részes próbanaplóban kísérte végig, hogyan születik A Herner Ferike faterja című előadás. Élményeit a napilap hasábjain osztotta meg az olvasókkal: sorain keresztül bárki betekinthetett a próbákra. Színház a Civil Napon A hétvégi Civil Napon a szombathelyi Fő térre kitelepült közel ötven városi civilszervezet között a Weöres Sándor Színház is bemutatkozott, gyűjtötte az 1%-os felajánlásokat, és bérletakcióval várta az érdeklődőket. Pogány zsoltárok kísértenek A lecsupaszított térben, a fekete függöny előtt két férfi: Jordán Tamás és Joós Tamás ült. Élő hangszerként, a szó és a dal erejével modernkori erdélyi balladákat idéztek meg – érzések, gondolatok kísértettek. Mozis mozgolódás Több napon át a Savaria Mozi árkádjai alatt, esőben-szélben tartottak filmes workshopot a Weöres Sándor színészei, Dömötör Tamással és csapatával a Medaiwave-en. Terepszemlén jártunk… Májusi színházturné A fővárosban A Nevető Ember és a Liliom című előadásokat láthatja a közönség, a Revüzió Kőszeg Fő terére költözik, a Szakmák Színháza pedig dunántúli körútra indul. Mediawave 2010 – erdélyi líra a bábszínházban Jordán Tamás nyitotta meg Gerhes Gábor kiállítását, a növendékek játsszák az Öt az egybent, a színészek „felhasználhatók” a gyorstalpaló filmműhelyben, Jordán Tamás és Joós Tamás pedig közösen válogat az erdélyi magyar lírából. Apa, gyere Te is! Anyák napján az MMIK-ban tartották az Apa, gyere Te is! elnevezésű programsorozat megnyitó ünnepségét, ahol a Weöres Sándor Színház színészei - Vass Szilárd, Endrődy Krisztián és Kálmánchelyi Zoltán – is verset mondtak, igaz, kissé rendhagyó módon, pantomim és bohóc műfajt keverve. Vidékinek lenni hátrány, de leküzdhető Kicsiből kicsit nagyobb lenni – ez a gondolat vezérelte egész életükben a Szóról szóra beszélgetős műsor sorrendben tizennegyedik, egyébként évadzáró estjének két vendégét, a sportújságíró Bodor Ferencet és a válogatott labdarúgó Kereki Zoltánt. Valló Péter 60 éves 60 éves Valló Péter Kossuth-díjas rendező, érdemes művész. Harmincöt éves pályafutása alatt rendezett Budapest majdnem minden színházában és az ország számos városában, köztük Szombathelyen is, Molnár Ferenc színművét, a Liliomot. Szimfonikus Színház – új sorozat a Bartók Teremben A Weöres Sándor Színház és a Savaria Szimfonikus Zenekar tavaszi programsorozatának első előadásán zenéről és prózáról egészen új aspektusból hallhat a közönség. Meseoperára készül a társulat A jövő évadban Schlanger András rendezésében az Árgyélus királyfi című meseoperára készül a Weöres Sándor Színház. A meghallgatáson jártunk. Sorsot találni - a vidék drámája Mit örökítünk tovább? Értéktelenséget? Perverziót? Szeretetlenséget? Hogy is állunk Istennel, családdal? - teszi fel a kérdést Háy János profán istendrámája, A Herner Ferike faterja. - Egy próbán jártunk. Színházak csatái: megnyertük az elődöntőt Duró Győző, Horváth Ákos és Trokán Péter remek játékkal megnyerte az élő Honfoglaló elődöntőjét, így a WSSZ csapata is folytathatja a játékot a több milliós fődíjért.
. . . 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 . . .
Támogatók