ugrás a tartalomra

Színházi világnap

2021. március 25.
1962 óta ünnepeljük a színházi világnapot minden évben március 27-én. Helen Mirren Oscar-díjas, brit színésznő üzenetét színházunk ifjú művésznője, Herman Flóra tolmácsolásában a világjárvány miatt idén online láthatják.

A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egyik jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, melyet március 27-én olvasnak fel a színházi előadások előtt.

Helen Mirren Oscar-díjas, brit színésznő üzenetét színházunk ifjú művésznője, Herman Flóra tolmácsolásában a világjárvány miatt idén online láthatják.

 

Helen Mirren üzenete:

“Rendkívül nehéz időszak köszöntött az előadóművészetekre, rengeteg alkotó, technikus, színházi szakember küzd most egy olyan szakmában, amelyhez eleve hozzátartozik a bizonytalanság.

Talán ez a mindig jelenlévő bizonytalanság még alkalmasabbá teszi őket arra, hogy bölcsességgel és bátorsággal vészeljék át a pandémiát.

Képzelőerejük már a megváltozott körülmények közt is megmutatkozott, az internet segítségével újszerű, szórakoztató és megrendítő módokat találtak arra, hogy a közönséggel kapcsolatba lépjenek.

Amióta létezünk ezen a bolygón, azóta mesélünk történeteket egymásnak. Gyönyörű színházi kultúránk is addig fog élni, amíg mi, emberek a Földön vagyunk.

Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők kreativitását nem lehet elfojtani – az nemsokára ismét ki fog bontakozni, friss energiákat megmozgatva és újraértelmezve a világot, amin valamennyien osztozunk.

Már alig várom!”

Helen Mirren

 

Kapcsolódó cikkek:

Kelemen Zoltán gondolatai a színházi világnaphoz

Rendkívüli színházi világnapi üzenet a budapesti és vidéki színházigazgatóktól

Köszöntő levél a világnap alkalmából

"Köszönjük nektek, veletek vagyunk!"