Jótékonysági est Kecskés Miklósnak

2015. március 1.
Jól sikerült, rangos műsor volt Kecskés Miklós javára rendezett jótékonysági est a Weöres Sándor Színházban. Történelmi pillanat volt Vas megye alkotóinak életében: a művészek összefogtak egy társukért.

A festőművész lelke felragyogott a sok jószándék fényességében, amit az est résztvevői hoztak a szívükben, mindenki azt adta oda a tehetségéből, amit tudott. Pont úgy volt, ahogy Miklós akarta, vágyta, beleálmodta egyszer egy versbe: „Ragyognék...” - ütötte az írógép zörgő billentyűit a becsavart papírlapra 1998-ban, legalábbis a vers akkor jelent meg az Életünkben. Azokban az években sokat publikált a folyóiratban. Szövegei – versek és prózák – először szólaltak meg hangosan ezen az esten, méghozzá színészek előadásában. És először szólaltak meg részletek olyan önéletírásaiból is, amelyek csak kéziratban léteznek.

Tóth Csaba festőművész pályatársa festészetét mutatta be a közönség számára, a lírai hangvételű képektől az expresszivitáson, gesztusfestészeten át a gondolatiság felé forduló, képekből építkező képig. Felelevenítette, hogy Kecskés Miklós a város számára Szabó Gábor polgármestersége idején megbecsült személy volt, egy fűthető, világítható termet kapott, amit „műteremként” használt, felszabadultan tudott benne dolgozni. 2008 táján erősödő egészségügyi problémája miatt nem tudott kijárni, visszavették tőle a termet. Tóth Csaba úgy véli, Szombathely egyszer még büszke lesz Miklós életművére.

Egy másik pályatárs, Oroszy Csaba festőművész vállalta az esten a műsorvezető szerepét, hogy összekösse a különböző műfajú megnyilvánulásokat: a verseket, prózákat, a komoly zenét és a népzenét. Hangsúlyozta: nemcsak Miklós, hanem a szombathelyi, Vas megyei képzőművészet életében is fontos ez a rendezvény, mert az összefogásról, a segítségnyújtásról szól. Amint mondta, akkor vagyunk az angyalok világában - és az angyalok a miénkben, fűzhetjük hozzá -, ha a másikért teszünk.

Jordán Tamás (akinek köszönetet mondtak, amiért a színház helyet adott magánemberek kezdeményezésének) azt köszönte, hogy a színházat választották e rendezvényhez, hiszen az intézmény profiljához tartozik, hogy itt ilyen jellegű események is legyenek. Ő olvasta fel Kecskés Miklós „Hangos hívás” és „Valóság” című prózáinak egy-egy részletét és a Használat című írását. „Segítséget várok önöktől... Még nem akarok megfulladni, érzem, még nem mehetek el. Barátokat kell találnom...” - szólalt meg a festőművész gondolata az Életünk Írottkő Stúdió mellékletéből, a 90-es évek végéről.

A „Ragyognék...” kezdetű vers Mertz Tibor kezébe került, ahogy a Depresszió című vers és A pirossipkás című próza is, melyek kitörési kísérletek abból a különös világból, amelybe Miklós gyakran bezáródik. Az írás a kimondás bátorságával, és az az alkotás szervező erejével nyit számára ajtót és ablakot egy másokkal közös világra, most már nemcsak az olvasás, hanem a hangzó szövegek birodalma felé is.

A „Csillagrobbanás”, a „Széljegyzet nélkül” prózarészleteket és a „Kiáltványt” Szabó Tibor vállalta, hogy „kihangosítja”. Tolmácsolta nekünk, és a leírás óta eltelt sok amortizáló év miatt most már magának Miklósnak is: „Úgy tűnik, Isten egy kedves festményének lát engem, akivel még tervei vannak.” Kik lennének az ember barátai, ha nem azok, akik újramondják, elismétlik neki az álmait, ha elvesztette volna fonalat?

Mérei Tamás csellóművész Buti Zsanett zongoraművész kíséretével (és Temesi Tamara kottalapozóval) 300 évet vitt vissza minket a múltba, ahol Sammartini csodálatos szonátája született. Frecobaldi Toccatáját, Brahms Három dalát és Schumann Fantáziadarabjait hozta még az estre - igazán varázsolt, zenével fejezve ki olyan érzelmeket az idők mélyéből, melyek által a lélek tényleg felragyog.


Egy újabb, másfajta fénnyel világította meg az estet a vasvári Kármentő zenekar muzsikája. Az együttes a magyar népzene erejével "menti, ami menthető", és adja, ami adható: jókedvet, lendületet, az élet forrásához, a vidámsághoz vezető lüktetést, dalolást, sőt táncot, mert a győrvári Nefelejcs néptáncegyüttes nélkül nem lépnek fel soha. A fiatal táncosok koreográfiáit Sejberné Szabó Mariann készítette. Akik húzták: V. Németh Zsolt államtitkár a bőgőt, Sejber Mihály szobrászművész a brácsát, Németh Bence, a Karak zenekar frontembere a hegedűt. Furulyázott és énekelt: Drimmer László filmes. A "Kívül égek, belül fázom" nótánál már rendesen buli volt, Kisely Máté - aki mindezt a sokféleséget összerendezgette - megnyugodhatott, a nagyszívű este sikeres volt.

A Lions lovagok asztalánál az egyikük Kecskés Miklós lelki alkatára gondolva Juhász Gyula Töredékét idézte: "Egy hangszer voltam Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot, ábrándjait boldog szenvedésnek, aztán összetört és elhagyott. Most az enyészet kezében vagyok, de felettem égnek a csillagok."

 

szerző: Vas Népe (Szerző: Merklin Tímea)
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.