ugrás a tartalomra

„Kételkedünk és bizakodunk egyszerre” - Pénteken premier!

2009. január 15.
Pénteken este debütál Szombathely hivatalos színházi társulata. A színészek kissé fáradtak, hiszen közel három hónapja ezen a darabon dolgoznak, csaknem egy hete tart a főpróba-hét, amely a premierrel ér véget. Bizakodóak, és izgalommal várják az első találkozást a közönséggel.
[p] [q]A 9700 a Weöres Sándor Színház nyitó előadása, hatalmas a tét, nem lehet előre megjósolni, hogy milyen lesz a fogadtatás, kételkedünk és bizakodunk egyszerre. Olyan állapotban vagyunk, amiért érdemes színházat csinálni. Remélem, hogy ez a munka gyümölcsöt hoz.[/q] – mondta el [b]Jordán Tamás[/b].[/p] [p] [b]Szabó Tibor [/b]szerint a színház olyan, mint egy férfi és egy nő egymásra találása: a főpróba-hét az előjáték, a bemutató a szerelmi együttlét. Nagyon sok múlik azon, hogy az előjáték sikerül-e, mert egymásra találás csak akkor lesz.[/p] [p] [b]Kelemen Zoltán[/b] a felkészülés utolsó fázisát kedveli a legjobban, mert ilyenkor tudja energiáit a leghatékonyabban mozgósítani: szereti a versenyhelyzetet.[/p] [p] [b]Kiss Mari[/b] így érzi magát: - [q]Ilyenkor vagyok önmagammal a legszigorúbb, ilyenkor szoktam gondolatban elválni, megkérni a férjemet, hogy adjuk el a házat, és költözzünk el valahova, talán egy másik országba. Szóval, ilyenkor egyszerűen én romokban vagyok.[/q] [/p] [p] [b]Trokán Péter[/b] a premier előtti periódusban úgy véli, hogy a három hónap munkája felesleges volt, semmi nem stimmel, az egészet most kell abbahagyni, mindenki tehetségtelennek érzi magát, mindenki fáradt, de enélkül nem születhet jó előadás.[/p] [p] [b]Márpedig a 9700 szórakoztató, zenés időutazása garantáltan remek darab lesz![/b] [/p]
szerző: wssz