Az öröm városában „valahogy hirtelen nőttünk nagyra”

2009. december 13.
A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola suliszínháza Németh Gyöngyi rendezésében elevenítette fel a gyermekmentő lelkész, Sztehlo Gábor örömvárosát. Képeink az előadáson készültek.
A német megszállás után Sztehlo Gábor, evangélikus lelkész az elárvult zsidó gyerekek mentésébe kezdett. Egy gyermekotthon létrehozására 1945 tavaszán adományként kapta meg azt a zugligeti villát, amelynek több száz kis lakója saját világot álmodott magának: megalapította Gaudiopolist, az örömvárost, ahol „átjárhatóvá válnak a határok a valóság és a csoda között.” Gaudiopolis gyermekköztársaságként működött: önfenntartó társadalmukban a gyerekek maguk közül választottak minisztert, felelős vezetőket, volt saját alkotmányuk, önálló törvényeik, fizetőeszközük, maguk szervezték meg oktatásukat, kulturális programjaikat. Őket láthattuk Radványi Géza 1947-es Valahol Európában című filmjében, hihetetlen történetükből 1989-ben a Magyar Televízió rendezett tévéfilmet, s most Gaudiopolis ihlette a Reményik Sándor Általános Iskola növendékeinek előadását is: a Weöres Sándor Színház kamaratermében általuk kelt életre a miniállam lakóinak megható világa.
szerző: wssz
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.