ugrás a tartalomra

Legkésőbb december végére kész a Csodapalota

2010. február 1.
Hol játszik addig a társulat? Milyen színházi bemutatókra számíthatunk az MMIK-ban? Milyen lesz az új szombathelyi színház? – Vázoljuk a terveket, és azt is, mi vár a társulatra az átépítés időszakában.
[p]Miután Szombathely közgyűlése múlt csütörtökön zárt ülésen – egyhangúlag- a volt HEMO épületének felújítása mellett voksolt, eldőlt: a csodapalota legkésőbb december 30-áig megnyitja kapuit. Új otthona lesz tehát a Weöres Sándor Színháznak, méltó, európai színházi körülmények között.[/p] [subhead]„Hihetetlen szerencse érte sorozatban Szombathelyt”[/subhead] [p]A végleges színház építésének előkészületeire a kormány 2007. decemberében 1 milliárd, majd 2008 decemberében 850 millió forintot adott. Amikor kiderült, hogy a gazdasági helyzet romlása miatt az új színház építése legalább tíz évvel eltolódik, a város kérésére a kormányzat engedélyezte, hogy Szombathely a kapott pénzt a Hemo színházzá alakítására fordíthassa.[/p] [p]Jordán Tamás szerint: „Hihetetlen szerencse érte sorozatban Szombathelyt: kapott a kormánytól annyi pénzt, amiből egy csodapalotát varázsolhat, ez a kormány pénze, ehhez a városnak egy fillért sem kell betennie, még arra az ötszáz millióra sincsen szükség, amit az induláshoz a város konszenzussal a színháznak megszavazott. A második szerencse, hogy a kormányzattól kapott pénznek az eddigi kamatai bőven fedezik a színház teljes működését. A 300 millió forint kamat adta a fedezetet a színház 2008. évi (45 millió forint) és 2009. évi (184 millió forint), összesen 229 millió forintos támogatására. A harmadik számú, hogy összejött egy ilyen rendkívül tehetséges társulat, mert ez sem volt papírforma. Túl vagyunk egy fantasztikus éven, ami messze felülmúlta mindenki várakozását, az enyémet, a színháziakét és a városét is.” [br]A siker számadatokban nehezen mérhető, de nézzünk néhány tényt. A volt Hemo épületében a színház 210 eseményt tartott, ebből 150 volt színházi előadás, összesen 45 ezres fizető nézőszámmal.[/p] [subhead]Legkorábban február közepén lehetséges a költözés[/subhead] [p]A Hemo átalakítására kiírt pályázatra három olyan érvényes beadvány is érkezett, amely a megadott kereteken belül van, vagyis nem haladja meg a kiírásban megfogalmazott 1,2 milliárdos összeghatárt. Az eredményhirdetésre február 2-án, kedden kerül sor. A szerződés aláírásával kilenc napot kell várni, így a nyertes kivitelezővel a színház vezetése és a város legkorábban február 11-én ülhet le tárgyalni.[/p] [p]Február közepén a társulat átköltözik az MMIK-ba. A színház és a művelődési központ vezetése már kijelölte azokat az irodákat, amelyeket a színházi apparátus használhat. Lesz egy próbatermük is, és egyeztettek arról, mikor kerülhetnek nagyszínpadra. A színház a díszletetek és jelmezek elhelyezésére raktárakat bérel, egy részük pedig konténerekbe kerül.[/p] [subhead]Új premierek, ideiglenes játszóhelyeken[/subhead] [p]A következő bemutató helyszíne a megyei művelődési központban lesz, itt fut a bérlet utolsó előadásaként Michael Frayn: Még egyszer hátulról (Noises Off) című fergeteges bohózata, Jordán Tamás rendezésében. A Premier március 19-én lesz. Átköltözik az Anconai szerelmesek című zenés időutazás is, és a színészek újfent magukra szabják a régmúlt idők slágereit, felülvizsgálják a ’66-os táncdalfesztivált a Revűzióval. Az MMIK-ban lesz a bemutatója Háy János: A Herner Ferike faterja című drámájának, Kelemen Zoli rendezésében.[/p] [p]Czukor Balázs is készül a színinövendékekkel egy új bemutatóra a Bloom-házban, valamint Silló Sándor is a tanítványokkal rendez (a tervek szerint szintén az MMIK-ban).[/p] [subhead]A Hemo szerkezete marad a régi, de az épületre rá sem lehet majd ismerni[/subhead] [p]Olyan lesz, amilyennek egy európai színháznak lennie kell. Új homlokzatot kap, megújul az előcsarnok, a kiszolgálóhelyiségek, és természetesen a nagyszínpad is. A nézőtér emelkedése soronként 10 cm helyett 20 cm lesz. Kuriózumnak fog számítani a második emeleti a kamaraterem is, hat méteres belmagassággal, amely a mostani klub felett, az irodák helyén fog állni. Itt a mobil nézőtér segítségével bármilyen nézőtér-színpad viszony kialakítható lesz, a legkorszerűbb technikával. Helyet kap még egy új tévéstúdió is, ahol végre profi körülmények között készülhet a Szombathelyi TV-n hetente jelentkező saját műsor, a Színésztársalgó. Megújul a lenti étterem, a konyha és a terasz, ahol nyaranta kertmozit, kisszínpadán pedig szabadtéri előadásokat is lehet tartani.[/p] [p]A színpad fölött az emeleten kap helyet a színészklub, üvegfalakkal körbevéve. Bővül a díszlet- és a bútorraktár, és a táraknak is végre lesz helyük. És nem utolsósorban megfelelő számú, 48 főre tervezett, kényelmes öltözőket is kialakítanak.[/p] [p]A színház vezetése reméli, hogy a társulat legkésőbb az év végén már a megújult csodapalotába költözhet vissza. A közönség január közepén láthatja az új szombathelyi kőszínáz színháznyitó előadását.. (A pályázati kiírás szerint a kivitelezőnek legkésőbb 2010. december 30-ig kell majd elkészülnie.) Részletek később.[/p]
szerző: wssz