ugrás a tartalomra

Színházak csatái – a WSSZ csapata is játszik az élő Honfoglalón

2010. április 22.
Színházigazgatók, színészek, rendezők és dramaturgok élőben játsszák Magyarország legnépszerűbb internetes stratégiai kvízjátékát a Trafóban. A különös szellemi ringben a honi színházak háromfős csapatai küzdenek egymás ellen, köztük a Weöres Sándor Színházé is: április 25-én, a harmadik elődöntős napon.
[p]A Honfoglaló rendhagyó kvízjátékára huszonhét színház nevezett be. Sorsolással dőlt el, hogy elődöntőként melyik három csapat mérheti össze tudását. Általános műveltségi kérdések mellett a témakörökben is a színházé és a színháztörténeté a főszerep: a csapatok szellemi villámháborúkat vívnak, és helyes válaszaikkal ugyanúgy megyéket foglalhatnak el, mint a játék online változatában. A fődíjért - azaz a több millió forint értékű reklám- és hirdetési megjelenésért -, júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozón versenyzik majd az a három csapat, amely akkorra már a középdöntőkből is győztesként kerül ki. (A döntőt a Duna Televízió élőben közvetíti.)[/p] [p]A Weöres Sándor Színház csapata (Trokán Péter, Duró Győző és Horváth Ákos) április 25-én, a kilencedik elődöntőben a Merlin Színházzal és a Honvéd Együttessel küzd meg. [/p] [p]Az eddig megtartott hat elődöntő továbbjutói: a Duna Művészegyüttes, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a tatabányai Jászai Mari Színház, a Dumaszínház, a HOPPart Társulat és a Koma Társulat. [/p] [p]Vonatkozó cikkek: [br]Ascher Tamás elfoglalta Somogy megyét[/color][/url] [br][url="http://www.kultura.hu/main.php?folderID=952&articleID=297638&ctag=articlelist&iid=1"]Egy megye meg még egy megye[/color][/url][/p] [p]A játék weboldala:[br] szinhazakcsatai.blogspot.com[/color][/url][/p]
szerző: wssz