ugrás a tartalomra

Ünnepi és újévi színházi menetrend

2022. december 22.
A Weöres Sándor Színház épülete 2022. december 21-ig tartott nyitva, de januárban sem áll meg a színházi élet és már elérhető februári műsorkínálatunk!

Kedves Nézőink!

A Weöres Sándor Színház 2022. december 21-ig volt nyitva. Az év utolsó előadása Az inishmore-i hadnagy című fekete komédia volt, melyen -hálánk és megbecsülésünk kifejezéseként- vendégül láttuk a Vas megyei mentők szabadnapos dolgozóit. A zárás előtti esten a színházi dolgozók rendkívüli társulati ülését tartotta meg Szabó Tibor igazgató, melyet  egy jó hangulatú játékest kővetett. A vetélkedőt  a színház 3-as számú csapata nyerte meg, Horváth Ákos csapatkapitány vezetésével.

Az év hátralévő részében és januárban az önkormányzat takarékossági intézkedési tervének részeként bezár a színház épülete, ám a munka és a színházi élet nem áll meg.

Tavalyi bemutatója óta sikerrel játsszuk a friss látásmódjával a diákok körében népszerű osztályteremszínházi előadásunkat, az Antigonét. 2023. januárjában 26 alkalommal rendkívüli tanóra keretében visszük el a szombathelyi középiskolákba Szophoklész történetét. A kötelező olvasmány görög tragédiában felvetődő etikai kérdéseket, drámapedagógiai módszerekkel dolgozzák fel a társulat tagjai és a résztvevő diákok.



Ádámok és Évák Ünnepe a Magyar Kultúra napján. Az országos eseménysorozatba idén is bekapcsolódott színházunk. Az elnevezés a régi, a téma új! Az idei akciónk címe: Sándorok és Júliák. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmét viszik színre a résztvevő középiskolai csoportok. A bemutató Szombathely város Magyar Kultúra napi programjának részeként lesz 2023. január 21-én 14 órától. A helyszín az Agora Sportház. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni 2023. január 9-től a szervezes@wssz.hu email címen vagy 94/ 318-738-as telefonszámon lehet a Weöres Sándor Színház Közönségszolgálati- és Jegyirodájában.

Január elején  elkezdődnek a Lúdas Matyi próbái. A Nagyszínpadi produkció , melyet Námedi Árpád rendez, a 7-12 éves korosztálynak kínál  színházi élményt a Lázár Ervin program keretében. 

A következő bemutatónk, a Kivilágos Kivirradtig próbái is egy külső próbateremben kezdődnek január végén. Móritz Zsigmond regényének színpadi adaptációját a rendező Horváth Csaba, és a színház dramaturgja, Tóth Réka Ágnes jegyzi. Az átirat ősbemutatója a Weöres Sándor Színház és a Forte Társulat koprodukciója. Premier: 2022. 03.03. Nagyszínpad

Elérhető már Weöres Sándor Színházi februári műsorkínálata: Az inishmore-i hadnagy, a Koldusopera, a Candide és az Ájlávjú előadások lesznek műsoron.

Akár karácsonyi ajándékként is szeretettel ajánljuk a színházi ajándékkártyákat, amelyek a műsoron lévő előadásokra tetszés szerint beválthatók, és a vásárlástól számított egy éven át érvényesek. Kétszer ad, aki színházi élményt ajándékoz: egyrészt az átadás pillanatában, másrészt az előadás megtekintésekor is örömet okoz! Ráadásul minden ajándékkártya a színház működését is támogatja, melyre nagy szükségünk van mostanság! 


Szeretettel várjuk kedves nézőinket!

Közönségszolgálati- és Jegyirodánk nyitvatartása az év végén és januárban az alábbiak szerint alakul:

2022. december: 

Hétköznapokon 9-17 óráig.
December 17-én szombaton és december 18-án vasárnap 9-12 óráig.
2022. december 23-30-ig zárva tart.


2023. január:
2023. január 1-8-ig zárva.
2023. január 9-27-ig hétfő, kedd, szerda 9-17 óráig tart nyitva.
2023. januárban csütörtöki és pénteki napokon zárva.