Lúdas Matyi

„Jámbor olvasó! E munkácskának ki legyen a szerzõje, ha kérded,
 Nem tudom: a’ bizonyos, hogy az én kezeimbe csak így jött
Név nélkül; nekem egy szomszédom hozta az
Erdõ- Hátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni
Majd borozás közbenn. igaz is: mert rajta nem egy-két
Vídám estvéket tölténk; még Marci kanász is,
Aki nagy Á-t se tanúlt soha, sokszor majd megütötte
A guta, úgy röhögött: no ilyet soha gazd’uram, úgymond,
Még a hetvenedik nagyapámnak a lelke se hallott.
Osztán meg akárki írta uram! de gonosz
Csontnak kellett annak lennie! -így ítélt Marci
Tudatlan fõvel. Mások még több szépet láttak
Ezen kis munkában ; de kivált nekem a sok
Könnyûség, elmés lelemény, természeti festés,
Mellyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe
Úgy megtettszettek, s egyszersmind Döbrögi úrnak
Példátlan példás megjobbúlása is egybe
Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint Matyi, én is
Háromszor tettem fogadást, hogy közrebocsátom
A fúrfangos eszû Lúdas Matyi tetteit, és már
Szükség, hogy szavamat telyesítsem, mint magyar ember.”