ugrás a tartalomra

Ez a három szakmai díj mérföldkő

2023. szeptember 27.
A Kivilágos kivirradtig előadásunk három díjat nyert a Színikritikusok Díjátadóján. A Forte társulattal közös produkció elhozta a legjobb kőszínházi előadás, a legjobb rendező és a legjobb férfi epizódszereplő díját is. A díjátadó óta eltelt napokban az alkotókban leülepedett a siker: Szabó Tibor, Horváth Csaba, Tóth-Réka Ágnes és Gyulai-Zékány István osztották meg gondolataikat.

Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója, a Kivilágos kivirradtig előadásban Aradi alakítója

 - Örülök annak, hogy a kritikusok figyelemmel kísérik azt a munkát, amit mi itt a nyugati végeken nap mint nap végzünk. Hálás vagyok Horváth Csabának, hogy hitelt adott a szavaimnak, és úgy döntött, hogy segít nekem a társulatépítésben. Köszönettel tartozom az egész társulatnak – színészeknek, háttérdolgozóknak és társaimnak a vezetésben –, amiért hisznek abban, hogy jó úton járunk. Ennek a közös hitnek az eredménye, amit a díjátadó gála után az egyik kritikus mondott: elismerésre méltó, hogy az átalakított és megfiatalított szombathelyi társulat ilyen hamar a beérés látványos jelét mutatja.

Végül úgy gondolom, hogy ez a három szakmai díj mérföldkő a társulat Jordán Tamás utáni életében és egyben frappáns válasz a kétkedőknek és a fanyalgóknak, akik az orrukat húzzák a népszínház szó hallatán. Mert a Kivilágos kivirradtig népszínház: mindenkihez szól, magas színvonalon.


Horváth Csaba - A legjobb rendező díj átvételekor - Színikritikusok díja 2023. / Éder Vera


Horváth Csaba, a Kivilágos kivirradtig előadás rendezője, a Weöres Sándor Színház Művészeti Tanácsának tagja, a Forte Társulat vezetője:

-Mindig a néző, a kritikus dönti el, hogy amit létrehozunk, azt miként értékeli. Ha jól fogadja, azt örömmel, de szerényen kell elfogadni, hiszen valójában az elismerésektől, körülményektől függetlenül kell értékes dolgot létrehozni.

A saját bőrömön tapasztaltam nyáron, egy Balaton-felvidéki kisfaluban Pécselyen, -amikor a Forte Társulattal hoztunk létre előadást,- hogy az ott élők lelkes és hálás várakozása, a pozitív környezet, amit teremtettek, és a mi hozzáadott értékünk milyen szép dolgot eredményezett. Számomra ez azt jelenti, hogy nemcsak a fővárosban, megyeszékhelyen, vidéken, hanem egy egészen kis közösségben is lehet és érdemes megmérettetni.

Hiszem, hogy egy ilyen díj után mégiscsak arról van szó, hogy gondoljuk át, miként érdemes folytatni! Ez minden társulatra, a Weöres Sándor Színház társulatára is vonatkozik! Érdemes még felkészültebbnek lenni, még többet tanulni, még profibbnak lenni, törekedni kell arra, hogy minél több tudást megszerezzünk! Ne legyünk kényelemesek, hiszen ez a siker egy adott időszak sikerét tükrözi.

Két bemutatóm lesz még mielőtt jövök vissza Szombathelyre, a Hegedűs a háztetőn előadás rendezésére. Ezúttal a Forte társulat tagjai nélkül, de remélem, hogy ez egy átmeneti állapot. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő!


Tóth Réka Ágnes, aki a színpadi szöveget készítette Móricz Zsigmond regényéből, az előadás dramaturgja, Művészeti Tanácstag.

-Eddig két alkalommal dolgozhattam olyan előadásban, amely elnyerte a Színikritikusok Díját: az egyik a Stúdió K színházban bemutatott Peer Gynt volt. Szép párhuzam, hogy Horváth Csabával is abban a színházban dolgoztam először és nagyon reméltem, hogy nem utoljára.

A Kivilágos kivirradtig a harmadik munkánk és nagyon rossz szó rá a munka, mert ez az előadás, ez a próbafolyamat minden, amiért színházat valóban érdemes csinálni. Csak nagy szavaim és túlcsorduló érzéseim vannak, már a jelölés maga is óriási örömmel töltött el és látom, mennyi láthatatlan munka válik megfoghatóvá egyetlen díjjal, titulussal, papírral. Milyen sokat számít, hogy szerették a szombathelyi nézők, megnézték a kritikusok, eljöttek a pályatársaink, hogy a szakma még ebben a zilált állapotában is valahogy összetart. Hogy évről-évre nagykövetek mentik meg a Színikritikusok Céhét (tavaly én is az voltam). Hogy még van egy ilyen díj, amikor már annyi minden nincs.

Hálás vagyok Horváth Csabának, a Forte Társulatnak és az egész Weöres Sándor Színháznak, hogy részt vehettem benne. Úgy, hogy nekem ez volt az első nagyszínpadi regényadaptációm. Azt hiszem, ez minden dramaturg álma. És nekem többé már nem peer gynti ez az álmom.


Gyulai-Zákány István - A legjobb férfi epizódszereplő, Színikritikusok Díja / szinhazonline


Gyulai-Zékány István, színművész, aki a Legjobb férfi epizódszereplő díjat nyerte Szalay Péter megformálásáért a Kivilágos kivirradtig előadásban.

-Rendkívül jó érzés, hogy a szakma felfigyelt ránk, és hogy a Színházi Kritikusok Céhe értékeli a befektetett munkát.  Nagyon hálás vagyok Horváth Csabának, hogy engem bízott meg Szalay Péter szerepével. Büszke vagyok a társulatra, a Fortés kollégáimra és erre a közös sikerre. A csapatmunka, az alázat és az egymás felé kialakított bizalom fontos számomra. Jó hangulatban teltek a próbák, és én ezt nagyon szerettem csinálni. 

Várom a következő kihívásokat, nyitott vagyok a rám váró feladatokra, mindegy, hogy ez színház, film, koreografálás vagy tánctanítás. Elkötelezett vagyok, hiszen a díj után sincs megállás, folytatni szeretném önmagam fejlesztését!

 
A Kivilágos kivirradtig előadásunk legközelebb 2023. novemberben látható a Weöres Sándor Színházban! 
  
 

Tóth Réka Ágnes: Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig - plakát fotó: Bonyhádi Károly

-színmű-

A Weöres Sándor Színház és a Forte Társulat koprodukciója.

Móricz Zsigmond 1898-ben játszódó regényének nem egy személy a főhőse, hanem egy társadalmi osztály: a vidéki dzsentri. Szereplői a magyar jómód komondorában bolhaként ugrálnak és pattintják le azt, akivel nem akarnak közösködni. Az örökös anekdoták és népdalok mellett a változás és a változtatás kérdése lebeg az alföldi ház feszült szobáiban, ahol István nap van minden hétvégén és a mulatság akkor is kivilágos kivirradtig tart, ha közben teli kristálypohárként törnek össze az álmok. Meddig tartható fent a látszólagos rend, ha a régi rendszerek kerekei elakadtak a sárban? Horváth Csaba rendezésében Móricz szövegeinek zeneisége és történetének örökérvényűsége erősödik fel a fizikai színház eszközeivel.

Rendező: Horváth Csaba

Szereplők: Szerémi Zoltán Bálint Éva Mari Dorottya Nagy-Bakonyi Boglárka Hajdu Péter István Sipos László Márk Fehér László (Forte) Gyulai-Zékány István Csonka Szilvia Némedi Árpád Balogh János Widder Kristóf Nagy Cili Antal D. Csaba Herman Flóra Horkay Barnabás / Forte Keller Dániel Keller-Dénes Emőke Szabó Tibor Németh Judit Némedi Árpád, Keller-Dénes Emőke, Keller Dániel

Bemutató: 2023. március 3., péntek, Nemzeti Színház

Színikritikusok Díj 2023.

  • A legjobb kőszínházi előadás
  • A legjobb rendezés: Horváth Csaba
  • A legjobb férfi epizódszereplő: Gyulai-Zékány István