ugrás a tartalomra

A Professzor vallomása

Romhányi György patológus, egyetemi tanár, egykor a Szombathelyi közkórházban is dolgozó orvos életét és gondolatait állítja középpontba A professzor vallomása című monodráma. A vendég előadás rendezője és szereplője, Oberfrank Pál  Kossuth-díjas színész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. 

Írta: Füzes János

A PROFESSZOR VALLOMÁSA

monodráma

60 perc

A főszereplő Professzor dr. Romhányi György, a már életében legendává nemesedett akadémikus, a patológia professzora, kórboncnok, vagy ahogy önmagát nevezte: prosector. Oly időkben vált legendává, amikor még nem volt internet, közösségi média, csak a lelkes hívek adhatták szájról szájra szellemi hagyatékát. Az utódoknak a „leletmentés” kötelesség és elodázhatatlan. A „nagyok” múlt idejét kívánjuk jelen, de inkább jövő időbe helyezni, melyet a tudós elme, a bölcsesség, és a humor tesz maradandóvá.

Huszonöt évfolyam gondoskodik a legenda halhatatlanságáról. A zömében „szájhagyomány” útján terjedő visszaemlékezések sokat tisztultak és örvendetes módon egyre sokszínűbbé tették a legendás Professzor szellemiségének utóéletét. Halálát követően a köztisztelet és a megbecsülés jeléül köztéri szobrot kapott Pécsett az egykori lakásához közeli parkban, az egyetemen pedig aulát neveztek el róla. Post cineres est verus honor, est gloria vera. - A halál után megnyilvánuló igaz tisztelet a valódi dicsőség.

 

Dr. Romhányi György szerepében OBERFRANK PÁL Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész

Művészeti munkatárs | Fűke Sebestyén

 





Forrás: Genczler Ferenc, Hallama Erzsébet, dr. Kádas István, dr. Karlinger Kinga, dr. Kelényi Gábor, dr. Kellermayer Miklós, dr. Jobst Kázmér, dr. Kosztolányi György, Kozák Péter, a Pécsi Körzeti Stúdió: „Az élet rövid, a mesterség hosszú…” című portréműsora, szerkesztő: Füzes János, riporter: Gombár János, rendező: Erdőss Pál, dr. Makovitzky József (Heidelberg), dr. Módis László, dr. Pajor László, dr. Simon Kornél, dr. Szállási Árpád, dr. Tamás Endre, dr. Tanka Dezső, dr. Tekeres Miklós, dr. Temesvári Péter, dr. Tóth Pál, dr. Szállási Árpád, és az 1951. és 1976. év közötti negyed évszázad huszonöt évfolyamának emlékezete.

Következő előadások

dec. 08.

19:00

A Professzor vallomása
jegy: 4.900 Ft
diákjegy: -
nyugdíjas jegy: -

Helyszín: Stúdiószínpad
Online jegyvásárlás