A 9700 képregényben

2009. április 8.
A jól sikerült színházalapító előadás, a 9700 képregényben jelent meg a közelmúltban. Dömötör Tamás és Egressy Zoltán írta a darabot, amelyhez a társulat tagjai is hozzáraktak egy-egy poént, így közösen, többhónapos munka után készült el a mű. A szellemes szöveget használta fel Németh Győző, aki képekben rajzolta meg az egyes jeleneteket.

Barták Balázs és Kálmánchelyi Zoltán dolgozta át az Egressy-Dömötör munkát képregénnyé. A felkérés után a rajzolóval kezdődött egy konzultációs egyeztetés, amelynek eredményeképpen elkészültek a kiválasztott jelenetekhez a rajzok. Az összes szín, azaz tizenegy kép kapott helyet a vizuális alkotásban.

Képregény fotó: Gomba

Képregény / Gomba

A szöveg nagy része a darabból származik, a képregényhez külön írt textus inkább narráció és párbeszéd. Az alkotóknak nehézséget jelentett a műfaj sajátosságához való igazodás, a rövid megszólalások megírása, hiszen a szövegbuborékok meghatározott méretűek, több mondatra nem alkalmasak. Az elbeszélő részek kettős funkcióval rendelkeznek: kitöltik azokat a dramaturgiai hézagokat, amelyek az előadásban nem jelentkeznek, másrészt követhetővé teszik az eseménysort azoknak is, akik nem látták a 9700-at. Az biztos: aki a képregényből ismeri meg a művet, garantáltan megnézi a 9700 előadását is!

Képregény fotó: Gomba

Képregény / Gomba

A 9700 képregénye a színház jegyirodájában (Király u. 11.) és a színház épületében is megvásárolható. Ára: 700 forint.

szerző: Gomba
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.