A bűvös szó: #Moszkva
Újszerű előadásban láthatjuk Csehov: Három nővér (Три сестры́) című drámáját a Weöres Sándor Színházban. Hamvai Kornél fordításában még a címe is megváltozott, a Három nővérből Három lány lett. Ólga (Nagy Cili), Mása (Alberti Zsófi) és Irína (Hartai Petra) semmi másra nem vágynak, csupán boldogok szeretnének lenni, biztonságot akarnak, pozitív jövőképet, ezt azonban nem kapják meg abban a Moszkvától távol eső kisvárosban, ahol jelenleg élnek. Tizenegy évvel ezelőtt költöztek oda az egy éve elhunyt apjukkal, ahol nélkülözniük kell kultúrát, szellemet, szerelmet, csupán a városban állomásozó katonai alakulat hoz némi változást az életükbe. A megoldás egyszerűnek tűnik, eladják a házukat, és Moszkvába költöznek. A dolog azonban nem megy ilyen könnyen, a dátum folyton kitolódik, addig pedig marad az ábrándozás és a filozofálgatás egy szebb jövőről. A negyedik testvér, Andrej (Bajomi Nagy György) szintén Moszkvában képzeli el az igazi életét. Natásába (Gonda Kata) szerelmes, akit aztán el is vesz feleségül. A házban lakik Csebutíkin is, katonaorvos (Szerémi Zoltán), aki egykor szerelmes volt a lányok anyjába.
Az elvágyódás, a boldogság keresése örök téma, nemcsak Csehov korára volt jellemző, ezért törekedett arra a rendező, Réthly Attila, hogy maivá tegye a történetet. A díszlet, a dohányzónak kijelölt kiszuperált színházi ülések, a biliárdasztal, a szalagos magnó a közelmúltat idézi, ám a hashtag-es Moszkva felirat máris a jelenbe repít. A többiek, Versinyin (Orosz Róbert), Kulígin (Szabó Tibor), Tuzenbah (Antal D. Csaba), Szoljónij (Horváth Ákos), Fedótyik (Jámbor Nándor) és Róde (Kenderes Csaba) szintén a személyiségük által behatárolt korlátaikkal küszködnek. Visszatérő motívum a munka dicsérete és felmagasztalása, mely a szebb jövő feltétele. Óhatatlanul eszünkbe jut a Magyar Televízió Csehov Három nővérének 1979-ben készült paródiája Márkus László, Haumann Péter és Körmendi János főszereplésével, nem véletlenül került Réthly Attila előadásába is bevágás belőle. A Három lány minden karaktere beszédes, a legnagyobb átlényegüléssel jelenítik meg vívódó személyiségüket. Az elején még vidámnak induló névnapi társalgás (bár már ott is érezzük az örömben az ürömöt) hamar keserűséggé csap át.
Ki a felelős azért, hogy vágyaink nem teljesülnek? Saját magunk vagy a körülmények? A Három lány szereplői annak ellenére, hogy az emberiség boldogulását csak a jövőben tudják elképzelni, nagyon is reálisan fogják fel a valóságot. Kapva kapnak a szerelemre kínálkozó alkalmakon, még akkor is, ha ez házasságtöréssel jár, Ólga elfogadja az igazgatói állást, Irina a házasság által próbál menekülni a kisvárosi tehetetlenség elől. A leggyakorlatiasabban Natása viselkedik, arra törekszik, hogy teljesen átvegye az uralmat a ház irányítása fölött, kíméletlen a környezetével szemben, mit számít az, ha Irinát ki kell túrnia a szobájából, vagy csíphet egyet az öreg cseléden Ferapont (Avass Attila).
A Három lány többrétegű darab, tele mély értelmű gondolatokkal, ugyanakkor mégis a nagyközönséghez szól. Ólgából, Másából és Irinából előbújik ugyan a megkeseredettség, de valójában mégis igent mondanak az életre. Érjen minket öröm, bánat, szenvedés, ez a sorsunk, amit csak akkor tudunk emelt fővel elviselni, ha elfogadjuk. A darab tele van humorral, olykor az az érzésünk, hogy paródiát látunk, Kuligin annyiszor felrúgja a vödröt, miközben kétségbeesetten keresi Mását, aki éppen Versinyinnel tölti az idejét. Hamvai Kornél mai nyelvezete, szófordulatai életre keltik a darabot, közel állónak érezzük magunkhoz. Egy másik, jobb életre való vágyakozás személyiségünk természetes része. Csehov darabjának nem az a fő kérdése, hogy megvalósulnak-e álmaink (az esetek többségében nem), hanem az, hogy hogyan viszonyulunk a kudarcainkhoz. A négy testvért (Andrejjel együtt) esendőségében is csodálni tudjuk, még ha nem is mindig a legjobb megoldást választják.
Az egész előadás vibrál, mozgásban van, zene, durranások, forgószínpad, utalva arra, hogy a kisvárosi nihil valójában egyáltalán nem az, a felszín alatt drámák húzódnak meg. A Három lány egy másik rétege az őszinteség kérdése. Be merjük-e vallani tévedéseinket, rossz döntéseinket, vagy úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? Andrej a tűzvész éjszakáján önfelmentő magyarázkodásba kezd a nővérei előtt, de aztán mégis kibukik belőle a vallomás: „Ne higgyetek nekem semmit!" Kulígin is folyton azt bizonygatja, hogy ő milyen boldog. A darab fontos szereplője Protapopov, aki ugyan személyesen nem jelenik meg, de végig ott van, láthatatlanul befolyásolva az eseményeket.
Csehov drámája Hamvai Kornél és Réthly Attila interpretálásában új értelmet nyert, melynek segítségével közelebb kerülhetünk önmagunk megismeréséhez.