A házasság pikantériája

A kérdés az, hogy mit adhat nekünk 2020 februárjában, Valentin-nap környékén Feydeau, a bohózat francia nagymestere (sakknagymester is lehetne). Mit adna? A színháztól többnyire úgyis elvárt „felhőtlen estét”.

Pedig Feydeau egyáltalán nem ártatlan. Nem először tesz látogatást a szombathelyi Weöres Sándor Színházban – de mindig Hamvai Kornél fordításában. Sőt: 2012-ben ő vitte színre Szombathelyen a Kézről kézre című Feydeau-­bohózatot (elvégre fordítóként olyan szoros kapcsolatba kerül a szöveggel, mint a szerzőn kívül bizonyára senki sem). Két évvel később következett A hülyéje, Réthly Attila rendezésében, most pedig itt van – szintén Réthly-rendezésben – a Kis hölgy a Maximból. Nem szabad (vagyis kár volna) elfelejteni, hogy közben volt itt egy-két Csehov-bemutató is: Réthly-rendezés, Hamvai-fordítás. Előbb a Ványa bá, aztán – majdnem napra pontosan egy évvel a Feydeau-premier előtt, 2019. február 15-én – a Három lány.

Nemcsak azért érdekes ez, mert a Feydeau-előadás mondatfűzésében, ritmusában egyszer csak fölhangzik a távolból a Három lány dialógusainak ritmusa, hangulata, labdapattogása – különös módon „összecsengetve”, egymásra kopírozva a két elő­adást –, hanem azért is, mert bár első pillantásra Csehov és Feydeau ég és föld; a második pillantásra azonban kiderül, hogy igenis sok közük van egymáshoz. Azon túl is, hogy kortársak voltak: Feydeau két évvel volt fiatalabb Csehovnál – és majdnem két évtizeddel túlélte őt. Csehov sokat küzdött azzal, hogy a kortársai fölismerjék a színdarabjaiban rejlő, sokszor nagyon kemény komikumot; de hát a komikum általában az: kemény. (Arról nem beszélve, hogy Antosa Csehonte néven humoreszkek szerzőjeként kezdte.)

Kis hölgy a Maximból / Mészáros Zsolt

Na, Szombathelyen olyan Csehov-előadások születtek, amelyekben láthatóvá válik a csehovi komikum, a bohózati hajlam. Úgyhogy a Feydeau-bohózatban is fölbukkanó egyenruhák nem véletlenül idézik föl bennünk Csehovot. Hogy Csehovban – ami a bohózati masinériát és a szereplőkben megbújó szereptípusokat illeti – van egy kis Feydeau, az biztos. Hogy Feydeau-ban van-e Csehov? Erre kisebb az esély, bár ha nagyon mélyre ásnánk… Viszont mindkettejüket szokás az abszurd előfutáraként emlegetni.

A Kis hölgyben szerepet játszó francia kisváros mindenesetre sokkal közelebb van Párizshoz, mint az orosz kormányzósági város Moszkvához. Amikor pedig a szerző (Feydeau) kifogy a helyzetkomikum adta briliáns megoldásokból, akkor bevet ezt-azt. A Kis hölgyben például a Nirvána-széket: ha abba valaki beleül – épp fölösleges férj, feleség stb. –, nyomban elalszik. (Sőt elalszik az is, aki nem kesztyűs kézzel ér hozzá a már alvó személyhez. Így keletkezik egy kicsi kisgömböc- vagy répamese a bohózatban.)

Orosz Róbert szokásos szösz­mötölős humorával adja a becsületes férjet, Lucian Petypont (ó, ezek a francia nevek, szállnak, mint a kánkánszoknya fodrai), aki életében egyszer elmerészkedik a Maximba, és akkor is egy kis hölggyel tér haza. Barátja (szintén orvos) és asszisztense Szerémi Zoltán (a távolból Csebutikin köszön).

A kis hölgy, vagyis Mi­gnonne, a bártáncosnő szerepében Gonda Kata egyrészt gyönyörű – egyszerre sprőd és kecses –, másrészt tényleg „pacsirtaszinten” énekel. Németh Judit csodálatos és csodálatosan naiv az arkangyallal társalgó, mindig rosszkor, rossz helyen felbukkanó feleség szerepében. A kis hölgyet Petypon feleségének néző katonás – tulajdonképpen az előadást levezénylő – tábornok szerepében Szabó Tibor. A tökéletes inas: Kelemen Zoltán. Két „apró drágakő”: a vidéki polgármester és polgármesterné szerepében Bajomi Nagy György és Poór Éva (tényleg mintha valami klasszikus orosz vígjátékból rándultak volna át). Balogh János gyönyörű nő: Mme Vidauban. Bálint Éva született hercegnő. (Jelmeztervező: Velich Rita.)

És így tovább: mindenki megtalálja a helyét ebben az úgy fölcicomázott, hogy leleplezett világban. A díszletben (tervezte Khell Csörsz) pont szemben velünk, a hátsó fal közepén: egy emberi test – belülről. Íme az ember.

De azért az ismétlések, tévedések, félrelépések bohózatában most is az a legszebb, hogy miközben Feydeau a házasságot belülről, a visszájáról mutatja meg, végül csak megmenti, sőt: diadalra viszi. Ez a happy end. Éljen a házasság.

Három/szoros hurrá! Sortöréssel, ahogyan a plébános úr – Horváth Ákos – megjegyzi.