A kőszívű ember fiai

premier: 2013. november 18.
A kőszívű ember fiai című előadás a szombathelyi általános iskolák és a színház együttműködésében, a Gothard Jenő Általános Iskola TÁMOP pályázata keretében megvalósuló, interaktív beavató színházi produkció.

Írta: Jókai Mór

A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI

Interaktív beavató színház

Egy felvonásban 60 perc

Játék egy regénnyel

"Egy regény elolvasása, annak a korosztálynak, amelynek kötelezőként elérkezik a Kőszívű ember fiai című Jókai mű, komoly tehertétel. A fantázia varázshatalma, amely a szöveg olvasása közben megeleveníti a történetet, nehezen jön mozgásba, talán mert ők már fél életüket mesterséges és virtuális képek bűvöletében töltik. Az élő szó, a jelenlét, a valódi dialógus talán segíthet visszatalálni a képzelet erejéhez. Az olvasás öröméhez. Ez nagy kihívás a színháznak! (Hiszen ugyanez a fásultság bénítja a mi munkánkat is, ha a fiatal közönség megnyerése a cél.) Ez a mi feladatunk, a mi felelősségünk is. És a mi játékunk. Játék a kimondott szavak, a jelenlét, a megszólítás erejével.

Jókai regénye, kollázs technikája alkalmassá teszi az anyagot, hogy belőle elemeket kivéve, játékot szerkesszünk. Játékot, amely érzékletességével szemlélteti az irodalmi szöveg működését, illetve azt, hogyan válik a textus színpadra kerülve drámaivá. Látható és érzékelhető lesz, hogyan kezeli az időt, hogyan jeleníti meg a szereplők belső világát a cselekvés pillanataiban.

Játszunk, tehát nem kell egy stílushoz kötődnünk, minden narrációs és drámai forma megengedett. Sőt, ez a sokszínűség ad majd ízelítőt, hányféleképpen közelíthetünk meg egy olvasott anyagot. Csak a játékszabályok folyamatos ismertetése fontos. Kell tehát egy játékvezető, aki folyamatosan kommunikál a nézőkkel: párbeszédet tart fenn velük. Aki minden kiragadott jelenetet úgy vezet fel, hogy annak működése érthető legyen. Akár bele is szólhat. Nem állítjuk meg a zsebórát, csak leszedjük a hátlapját, hogy betekintést nyerjünk a szerkezetbe. Véleményem szerint ez nem árt a színpadi illúziónak, csak izgalmasabbá teszi azt.

Egy példa: a játék itt Az a harmadik című fejezetre épül. A játékmester a legszükségesebb kérdéseket tisztázva felvezeti, hol tart most a történet. Aztán instruálni kezdi a színészeket. Kiosztja a szerepeket. Elmondja, hogy most egy játék következik az idővel. Jenő félelmeit, belső vívódásait, szerelme, Rideghváry és anyja akarata közötti őrlődését - amely a regény-időben egymásután következik-, most megpróbáljuk egy jelenetbe tömörítve előadni. Bemutatunk így egy időkezelést, amely csak a színpadon lehetséges. A kérdő mondatok sorozata, a belső kérdések kívülre kerülnek, színészek személyesítik meg azokat. Mint egy bálban, úgy táncoltatják Jenőt. Természetesen ezt a technikát is ismertetjük a színészeknek adott instrukció formájában. Aztán a Plankenhorstéknál történő jelenet, a Rideghváryval való megegyezés, Baradlayné megérkezése. Mindez megütköztetve, egy időben, mintha Jenő döntésének pillanatát látnánk kifeszítve. (Persze ez a magyarázó mondat is elhangzik.) Ha az olvasó egy fejezet végére ér, képzeletében ugyanez zajlik le. Emlékszünk rá, milyen egy drámai fordulat a regényben, és most látjuk, milyen a színpadon. Négy ilyen, tíz perc körüli blokk vezet majd végig a regényen, illetve Jókai mesélő technikáin, bizonyítva azok drámaiságát.

A második a Szabadságharc tragikus pillanatait állítaná szembe Tallérossy komikus kalandjaival, érzékeltetve az ellenpontozás technikáját. Ödön megmenekülése és hazaérése egy monológ színpadra állításának formáját öltené. Aztán egy igazi drámai jelenetpár, ”igazi színház”: Haynau és Alfonsine jelenete, majd Richárd bécsi leánykérése a Plankenhorst házban. Végül egy vita a nézőkkel a happy endről, a tragikus befejezésről.

Teszteltem néhány kamaszkorú tanítványomat, akiknek még közeli élmény e kötelező olvasmány. Volt, aki a történetre nem emlékezett már, de néhány, Jókai által zseniálisan megrajzolt karaktert kiválóan fel tudott idézni. Mások a Szabadságharcról szóló metaforikus esszét idézték vissza. Megint mások, akik megsejtették, kérdéseim mire irányulnak, sajnálatukat fejezték ki, hogy olyan részek maradnak ki majd a színházi előadásból, mint pl. az isaszegi csata, mert „azt színházban nem lehet megcsinálni”. Azok viszont, akik el tudták mesélni a sztorit, azon aggódtak, hogyan lesz teljes a kép a szereplők bensőjében zajló érzések, gondolatok leírása nélkül. És szinte mindenki sajnálta a kimaradó komikus részeket. Mindez nem fér be egy órába, de belekóstolni ezekbe az ízekbe, remélem, elég ennyi idő.

Izgalmas, a fantáziát felébresztő játék lesz. Eleven – megkockáztatom – néha szemtelen, szertelen színház. A „leteljesítendő”, a kötelező penzumok helyett színésznek, nézőnek, rendezőnek, látványtervezőnek egyformán kalandot kínáló előadás. A cél pedig: a kincset, amit Jókai regénye hordoz, felszínre hozni. A talán legfogékonyabb, a magyar kultúra értékeivel mégis egyre közömbösebben viselkedő nemzedéket, a színház, a játék, a fantázia segítségével megmozdítani, hogy élménnyé, varázslattá váljon a nyűgös kötelező olvasmány. A magyar tanároknak nyújtott segítségen felül mi, színháziak is rászorulunk erre az útkeresésre. A színház legfőbb konfliktusa az utánunk jövő generációk érdektelensége. Ha meg tudjuk őket szólítani, leszállva a kothurnuszunkról, játszótársként kezelve őket, talán felébred bennük valami, ami a legszebb, legelevenebb játék, a színház felé fordítja őket."

Silló Sándor

Vonatkozó cikk:

A kőszívű ember fiai: kötelező, csak egy kicsit másképpen

A kőszívű ember fiai: olvasópróba

A kőszívű ember fiai a Weöres Sándor Színházban

A képzelet rajzolja meg a Kőszívű ember fiait

Szereplők:

Narrátor, Haynau Jordán Tamás

Baradlay Ödön Balogh János

Baradlay Richárd Kenderes Csaba

Baradlay Jenő Matusek Attila

Bárónó, Anna asszony Varga Dóra

Ridegváry, Boksa Horváth Ákos

Tallérossy Vass Szilárd

Leonyid, komornyik Szabó Róbert Endre

Alfonsine, Mindenváróné Edvi Henrietta

Edit Sordó Eliza, Hartai Petra




Bemutató: 2013. november 18-án 14 órakor

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.