ugrás a tartalomra

A „Nagy versmondás": 850 diák szavalt Vácon

2012. április 17.
Több százan szavalták egyszerre Juhász Gyula egyik költeményét a váci Konstantin téren. A város diákjai a „Nagy versmondás” elnevezésű programsorozaton vehettek részt hétfőn délelőtt.

A mozgalom 2007-ben Fűzfa Balázs irodalomtörténész ötlete alapján indult „A 12 legszebb magyar vers” konferencia - és könyvsorozat társrendezvényeként, célja pedig nem más, mint felhívni a szülők és a gyerekek figyelmét arra, hogy irodalom nélkül lehet élni, de nem érdemes. A váci programot Szádocki Gabriella, a Radnóti-iskola pedagógusa kezdeményezte, elképzelését a város oktatási bizottsága is támogatta. A szervezést a váci művelődési ház végezte, a versről az iskolák tanárai döntöttek. Juhász Gyula: Liszt Ferenc emlékezete című alkotását választották, hiszen a költő majdnem egy évig piarista novícius volt Vácon, és 1899-ben a Váci szeptember című művét is a városban írta.

A nagy közös szavalatra mintegy 850 hetedikes és nyolcadikos, illetve más érdeklődő gyűlt össze. A város részéről dr. Schmuczer Istvánné, a művelődési és oktatási bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a programsorozat szervezője dr. Fűzfa Balázs szólt a diákokhoz, kiemelte, hogy a rendezvénynek már határon túli állomásai is voltak.

A fiatalok Jordán Tamás vezényletével együttesen és ütemesen elszavalták Juhász Gyula versét, majd Jordán Tamás kedvenc költőjétől, József Attilától szavalt el két költeményt a diákoknak.

 

A „Nagy versmondás" Szombathelyen 2011-ben:

 

 

 

 

Vonatkozó cikk:

A Nagy versmondás - Berzsenyi Dániel: A közelítő tél

Több száz általános- és középiskolás diák szavalt egyszerre

Több száz diák szavalt egyszerre Sárváron

A nagy versmondás: 850 diák szavalt a Konstantin téren

A gondolat szabadon száll

A nagy versmondás Keszthelyen

Díjat nyert dr. Fűzfa Balázs