A színház egy kőkemény társasjáték

2014. szeptember 16.
„Egy biztos, szeretem ezt a várost, szeretek Szombathelyen lenni, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy hat óra múlva Miskolcon kellene próbálnom, és mégis itt vagyok.” – mondja a színház új főrendezője, Béres Attila.

A klub teraszán Bagira jelmezben Németh Judit köszön ránk, mellettünk Akela - Mertz Tibor – készülődik. Az előző szezonbeli A dzsungel könyve felújító próbája zajlik, mi pedig már az új évadról diskurálunk.

- Ha jól tudom, még Miskolc és Szombathely között ingázik. Hogy lehet ezt a távolságot bírni?

- Megszoktam. Miskolcra is ingáztam Budapestről, megszoktam az utazgatást, de bevallom, unom már ezt a sok vezetést. A miskolci Nemzeti Színházban, mint igazgató-helyettes már felmondtam, és elfogadtam Jordán Tamás felkérését. Az idei évad elején megrendezem Miskolcon a Tótékat, amelynek premierje október elején lesz, aztán vár egy darab a budapesti Thália Színházban, a többi munka pedig már itt lesz Szombathelyen. Az évadban két darabot is rendezek, az első közös munkánk Székely Csaba komikus történelmi tragédiája, a Vitéz Mihály lesz, ami a színház 2013-ban meghirdetett drámapályázatának díjnyertes darabja, aztán következik a Sweet Charity, a 30-as évek Amerikájában játszódó, a jazz-, a swing- és a spirituálé világába repítő musical.

- Meglepődött vagy számított Jordán Tamás felkérésére?

- Szinte a színház nyitásának pillanatától jelen vagyok a szombathelyi társulat életében, az Anconai szerelmesek volt az első közös premierünk, azóta egy év kivételével minden évben rendezhettem itt. Én nagyon szeretem ezt a színházat, a megalakulása óta kicsit magaménak is éreztem. Ami pedig, mint mágnes idevonzott, az Jordán Tamás személye és gondolkodásmódja. Örülhetek annak, hogy egy ilyen ember közelében csinálhatok színházat.

- Öt közös darabot készített a társulattal. Milyennek látja a színészcsapatot? Szeretne új embereket is lehozni Szombathelyre?

- Az első premierünk óta a társulat most annyiban változott, hogy idén ideszerződött öt főiskolás gyakornok a Kaposvári Egyetemről (A Nemzetiből csatlakozott Bánfalvi Eszter is). Egy társulat életében nagyon jó lehet egy ilyen frissülés, öt olyan fiatal, akik lekaparják a falat, felszedik a színpadot, mert bizonyítani akarnak, meg akarják mutatni magukat. Ez pozitívan inspirálja a társulatot, amelyről már eddig is nagyon jó véleménnyel voltam. Remekül kioszthatók a szerepek, minden korosztályban a legjobbakat találjuk: Kiss Maritól, Szabó Tibkén át Csonka Szilviig.

- Mi a legnagyobb kihívás itt Szombathelyen? Mit tart a legfontosabbnak?

- Mindenekelőtt a darabok fölötti gondoskodást, ami persze eddig is megvolt, de még komolyabban szeretnénk ezt venni. Tamással (Jordán) elterveztük, hogy a bemutatók előtt egy héttel beülünk a próbákra, és megnézzük a készülő darabokat, mert bizony segíteni kell a rendezőknek, akik a véghajrában elég elveszettek tudnak lenni.

Sok más tervem is van, szeretnék például december-januártól kortárs színdarabokból felolvasóesteket csinálni. Megnézni, a kelet-európai drámaírókat manapság mi foglalkoztatja. Cseh, lengyel, román és magyar darabokból olvasnának fel színészeink, és ha találnánk olyan darabot, ami a szombathelyi közönségnek is tetszik, akkor akár a következő évadban be is mutathatnánk.

- Az idei műsorterv kialakításban már benne volt?

- Igen, de ez sohasem egyemberes feladat, a színház egy kőkemény társasjáték, itt nincs egyénieskedés… Annak például kifejezetten örülök, hogy a színház ebben az évadban nagyon jelentős rendezőkkel, nagyon fontos darabokkal próbál előrelépni. Kevés magyar vidéki színház mondhatja el magáról, hogy egy szezonban rendez nála rendez Ivo Krobot, Valló Péter, Alföldi Róbert, Réthly Attila és Mohácsi János is. A magyar rendezőtársadalom mainstreamje dolgozik velünk, ez csúcs, és erre büszke lehet a város is. Mert olyan tartalmat, gondolkodás- és előadásmódokat hoznak Szombathelyre, amik csak jót tehetnek a színházzal, és még jobban felkelthetik az érdeklődést irántunk. A fontosabb kérdésekről (Jordán) Tamással nagyon hasonlóan gondolkodunk, és ez a hasonló ízlés- és gondolkodásmód határozza meg ezt a színházat. Szeretném, ha ez a tendencia megmaradna, ahogy az is, hogy a színház úgy mondjon újat, hogy közben ne feladatot teljesítsen, hanem legyen bátorsága, és odafigyeljen arra a vágyra is, amit a néző megfogalmaz. Fontos, hogy sokszínű legyen a repertoár, azt gondolom, hogy a zenés előadásoktól egészen a legkomolyabb drámáig nekünk az a célunk, hogy a darabokat a legjobb rendezésben, a legjobb formában lévő társulattal mutassuk be. Ezáltal tudunk estéről-estére fejlődni, ezért lesz érdekes szombathelyi színésznek lenni, itt dolgozni, ezért lesz jó Szombathelyen színházba járni. Véleményem szerint nincs más út egy vidéki színház számára, csak ez: megpróbálni idecsalni a legjobbakat, megpróbálni elég fura és érdekes darabbal szolgálni, és műfaji sokszínűséget adni.

- Vagy, ahogy nem egy vidéki színháznál láttuk, szórakoztatóipari vállalkozásként nyomni és nyomni a zenés színházat.

- Nem hiszem, hogy ez lenne a jó és járható út. Minden évadban kell egy vígjáték, kell egy zenés darab is, ami lehet persze kettő … például az idei évad ebből a szempontból is szerencsés konstelláció, hiszen az Én és a kisöcsém mellett előveszünk egy érdekes, kevésbé elcsépelt musicalt, a Sweet Charityt. Emellett nagy bátorság, hogy nagyteremben mutatjuk be például O'Neill: Hosszú út az éjszakába című darabját, ami egyrészt tisztelet a mű és szerzője iránt, másrészt példa is arra, hogy a színház nem járhatja azt az utat, amiről az imént beszéltünk. Ha hiányzik a műfaji sokszínűség, akkor a társulat és a színháza be fog szűkülni. Be lehet persze mutatni egy évadban a Rómeó és Júlia musicalt, a Jézus Krisztust és az Elisabethet, de akkor jövőre mit játszunk? Másrészt a szórakoztatás a színházban nem azt jelenti, hogy hátradőlök és hallgatom a zenét. Van amikor ez egy intellektuális kihívás, van amikor elgondolkodtat, és van amikor magamnak kell összeraknom és megfejtenem. Ez egy interakció, nem passzív befogadás. A jó színház szerintem az, amikor a néző feszülten ül, amikor magára ismer a történetben, és foglalkoztatja, dühössé vagy boldoggá teszi, esetleg ideges lesz tőle, vagy kikéri magának - egyébként ez (Jordán) Tamás fő filozófiája is.

-Visszatérő probléma, ahogy én tudom, hogy a szombathelyi színház megalakulása óta nem sikerült számottevően megemelni a bérletesek a számát – erre van ötlete?

- Van, és konkrétumok szintjén is foglalkozunk ezzel… A színház munkáját a közelmúltban két kitüntetéssel is jutalmazták: Mágnás Miska-parafrázisa különdíjat kapott a Városmajori Színházi Szemlén, és a Capitano-díjat Mohácsi István dramaturg és Mohácsi János rendező kapta a Zűrzavaros éjszaka című előadásért - azt gondolom, a szombathelyi közönség büszke lehet ezekre a díjakra, és minél több ilyen szakmai megmérettetésen vagyunk ott és minél több ilyen siker van, az visszahat majd ránk. Mert ha a városlakók azt hallják, hogy a színházuk XY fesztiválon nyert, akkor ez kíváncsivá teszi őket, és részesei szeretnének lenni a sikernek.

Másrészt állandóan keresnünk kell a kapcsolatot a nézőkkel, és ebben az előadás minősége az egyik legfontosabb. Mert ha eljön, és jól érzi magát, hat rá az előadás, elmondja a szomszédjainak és barátainak, akik aztán szintén kíváncsiak lesznek ránk. Nekünk az a dolgunk, hogy törekedjünk a maximumra, és hogy állandó kommunikációban legyünk a nézőkkel.

Másrészt egy hét éve működő színháznál szerintem a mostani 3550 bérletszám jónak tartható, úgy állok hozzá, hogy hét év múlva majd ebből lesz 4500, s majd még több de ehhez keményen dolgoznunk kell.

- Most is zajlanak A dzsungel könyve felújító próbái, a tavalyi bemutató országos hírű előadás lett, szakmai körökben is mindenhol azt nyilatkozták, hogy fantasztikus produkció született Szombathelyen. Erről jut eszembe – az idei repertoárból hiányzik az a gyerekdarab, amire például én is elhozhatnám a kisiskolás fiamat és lányomat.

- Ahogy most látjuk, A dzsungel könyve tovább fog menni, egész évadban játszani fogjuk. Ennél szebb mesét keresve se találnánk. Más gyerek- és ifjúsági darabot idén már valóban nem terveztünk, de későbbiekben erre is fogunk figyelni, hiszen belőlük lesznek az elkövetkezendő évtizedek potenciális nézői.

- Hogyan tervezi, leköltözik Szombathelyre, vagy marad az ingázás?

- A feleségemet köti a munkája Budapesthez, a fiam a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba jár, amit azért sem hagynánk ott, mert ő nagyon szereti. Az ember életében nyilvánvalóan első helyen van a színház, de a színházat megelőzi a gyereke. Én ezt az életet választottam, hétközben elmegyek, hétvégére hazamegyek, nyáron meg van a család. Nem könnyű, de ez van.

- Többen úgy tekintenek már Önre, mint Jordán Tamás utódjára, aki válthatja majd őt az igazgató székben.

- Nincsenek ilyen ambícióim, de nem is az én asztalom, hogy erre reagáljak. Egy biztos, ha összeszokik ez a csapat, ha elkapják a fiatalok is a fonalat, nagyon erős és jó társulata lehet Szombathelynek, ahol kiváló a közösség belső összetartó ereje is. Mert az FC Barcelona sem attól jó csapat, hogy tíz Messi játszik benne, hanem vannak, akik helyzetbe hozzák, és akik lepasszolják neki a labdát. Egy társulaton belül az a jó, ha közös utak és közös gondolkodás van. Hiszen nem tizenegy zseniális színésztől lesz jó egy társulat, hanem a jól elosztott feladatoktól.

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Matematikus, focista, színész, rendező

Top Dogs

Kabaré

Anconai szerelmesek

Illatszertár

Szombathelyi pajzánságok

 


 

 

 

 

szerző: Nyugat.hu (Szerző: Pais-H.Szilvia)
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.