A színház nem tud nem a valóságról szólni

A szerző beszélgetőpartnerei segítségével a Vitéz Mihály című dráma létrejöttének folyamatába, kulisszatitkaiba engedett bepillantást, a szöveg megszületésén keresztül egészen a színpadra állításig.

Pályázaton nyerni mindig jó, még akkor is, ha az ember nem először részesül benne. Székely Csaba író, drámaíró a Színházcsinálók májusi vendége tapasztalt pályázatkészítő. 2009-ben az angol nyelven írt Do You Like Banana, Comrades? (Szeretik a banánt, elvtársak?) című hangjátékával a BBC rádiójáték pályázatán elnyerte a legjobb a legjobb európai dráma díjat. 2012-ben Az Örkény István Színház drámapályázatának első díját nyerte el, 2013-ban a Weöres Sándor Színház drámapályázatán ért el első helyezést, de részesült Vilmos-díjban, Szép Ernő-jutalomban, a Színikritikusok Díjában, és ezzel még korántsem teljes a leltár. Szakadó esőben került sor a Szépírók Társasága és a Weöres Sándor Színház szervezésében útjára indított Színházcsinálók című sorozat összejövetelére a Weöres Sándor Színház Stúdiószínpadán. Az eső egyenletes kopogása a tetőn kiváló hátteret biztosított a meghitt hangulatú diskurzushoz. A beszélgetést Darabos Enikő vezette Jordán Tamás színházigazgató és Bajomi Nagy György színművész társaságában. A színház névadója születésének 100. évfordulójára hirdette meg a pályázatot. A kiíró elvárása volt, hogy a beadandó művek Weöres Sándor: Testamentum című írásának szellemében szülessenek. Jordán Tamás fel is olvasta a megszívlelendő sorokat, melyek aktuálisabbak, mint valaha. Milyen más lenne a világ, ha betartanánk, mondjuk ezt: „Az emberiség akkor fog boldogulni, ha rááll az egyetlen józan, ráállható alapra: ha szükségleteit elégíti ki, és nem szenvedélyeit, bosszúvágyait, rögeszméit."

Ebben a szellemben született tehát Székely Csaba első helyezett drámája, a Vitéz Mihály, mely óriási sikert aratott. A szerző elmondta, már a pályázat kihirdetése előtt is foglalkoztatta Vitéz Mihály alakja, a történelem egyik legellentmondásosabb személyiségeként. A Vitéz Mihályban, akárcsak Székely többi drámájában, mély indulatokat, erős szenvedélyeket és ellentéteket találunk sztereotípiákkal ötvözve. Bár sokszor dönget tabukat, fő irányelve nem az, hogy tudatosan keresse, a divatirány szerint milyen témákkal kell foglalkoznia, arról ír, ami érdekli. Magyarországon természetesen jóval könnyebb helyzetben van, mint Romániában lenne, itt nincsenek tüntető csoportok a Vitéz Mihály előadásain, hogy mit művelt a nemzeti hősünkkel. A kolozsvári színház igazgatója nem is merte bemutatni.

Ennyi siker könnyen az ember fejébe szállhat, és azt gondolnánk, hogy a kritikusok kedvenceként most már nincs más hátra, mint ücsörögni a babérokon. Székely Csaba azonban továbbra is szerény maradt, nagyon jól látja a „túlajnározottság" hátrányait, a környezetében megnyilvánuló irigységet. Amikor megír egy-egy drámát, általában maga előtt látja a szereplőket, sőt, gyakran konkrét színészt is képzel hozzájuk. A Vitéz Mihálynál nem volt határozott embertípusa, vagy ha mégis, akkor inkább kopasznak képzelte, mindenesetre teljesen más alkatúnak, mint amit Bajomi Nagy György testesített meg. Jordán Tamás mosolyogva jegyezte meg, hogy amikor meglátta a szöveget a sajátos nyelvezetével, bonyolult és szerteágazó helyszíneivel, történéseivel, arra gondolt, hogy ezt nem lehet előadni. Szerencsére Béres Attilának sikerült - nem is akárhogyan - összhangba hoznia a színpaddal, leegyszerűsítenie szöveget, mellyel Székely Csaba is elégedett.

Bajomi Nagy György élete legjobb szerepének tartja a Vitéz Mihályt. (2015-ben a Városmajori Színházi Szemlén a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést vehette át a produkcióban nyújtott alakításáért.) Mihály, a krajovai bán, majd vajda, egy suttyó, seftelő, tahó ember. Bajomi Nagy György testhezállónak érzi a figurát, mert rokon vonásokat fedezett fel Mihály és saját maga között. A darab egy Kelet-európai III. Richárd történet, a felemelkedés és bukás története. A karaktert már csak azért is kedvelte, mert nem volt szabad lefogynia, Mihálynak súlyosnak kellett maradnia, ezért aztán „sírva ettem a pörkölteket" jegyezte meg ironikusan. A szöveget viszont nem volt könnyű megjegyeznie, sokszor át kellett magát rágnia rajta. A szerző sok-sok csavart tett bele, megőrizte a különböző népcsoportok nyelvi jellegét, sőt adott egyfajta Shakespeare-i vonást is.

Közben Mertz Tibor is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Béres Attila olyan rendező, aki nem mondja meg előre minden egyes lépésnél, hogyan kell játszani, az is érdekli, hogy a színésznek mi az elképzelése róla. A játék folyton módosult a próbák során, újabb ötletek merültek fel, ilyen volt a rugós kés. A végső szót persze mindig a rendező mondja ki, rajta múlik, hogy elfogadja-e a javaslatokat. Bajomi Nagy György hozzáfűzte, kevés olyan rendező van, aki elfogadja azt, hogy egy színésznek jobb elképzelése van, mint neki, Béres Attila hajlandó erre. A szöveg az éppen aktuális politikai történésekkel összhangban is módosult. Székely Csaba rugalmasan viszonyult a változtatásokhoz. Vannak országok, ilyen Anglia, ahol a hetvenes években írt darabot hetvenes évekbeli díszlettel adják elő, eredeti szöveggel. Nálunk, a rendezői színházban lehet változtatni a szövegen és a környezeten, amiben játszódik. Jordán Tamás kiemelte, hogy a színház műhelymunka. Ha a rendezői utasítás nem éppen a legjobb, akkor a legtökéletesebben kell végrehajtani, hogy a rendező rájöjjön, tévedett.

A darabban a szöveg többértelműsége mellett testi utalások is megjelennek, mint például a Gucci-táska, Conchita Wurst vagy a só. A szerző felhasznál nemzeti jelképeket, melyekkel sohasem megsérteni akar, csak embercsoportokat, szimbólumokat bemutatni. A sztereotípiákkal sem a bántás a célja, a székelyek fafejűsége nem a direkt gúnyolódás tárgya, bár néha maga is elérkezik egy olyan ponthoz az írás során, amikor felmerül a kérdés, folytathatja-e így anélkül, hogy megbántana valakit. A beszélgetés során Jámbor Nándor felolvasott egy részletet a szakdolgozatából, melynek témája a Weöres Sándor Színház története. Hosszú utat járt be a Vitéz Mihály, míg a szövegből sikerdarab lett, de megérte. Még sok-sok hasonlót kívánunk Székely Csabának!