A színházi világnapon

1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján ezen a napon ünnepeljük a színházi világnapot.

A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék a jeles dátumot: ez így történik 1978 óta. Célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A színházi világnapi üzenetek szerzői 1962 és 2011 között

1962 Jean COCTEAU
1963 Arthur MILLER
1964 Laurence OLIVIER-Jean-Louis BARRAULT
1965 Anonymous/Anonyme
1966 René MAHEU, az UNESCO főigazgatója
1967 Hélène WEIGEL
1968 Miguel Angel ASTURIAS
1969 Peter BROOK
1970 D. SOSZTAKOVICS
1971 Pablo NERUDA
1972 Maurice BEJART
1973 Luchino VISCONTI
1974 Richard BURTON
1975 Ellen STEWART
1976 Eugène IONESCO
1977 Radu BELIGAN
1978 nemzeti üzenetek
1979 nemzeti üzenetek
1980 Janusz WARMINSKI
1981 nemzeti üzenetek
1982 Lars af MALMBORG
1983 Amadou Mahtar M'BOW, az UNESCO főigazgatója
1984 Mikhaïl TSAREV
1985 André-Louis PERINETTI
1986 Wole SOYINKA
1987 Antonio GALA
1988 Peter BROOK
1989 Martin ESSLIN
1990 Kirill LAVROV
1991 Federico MAYOR, az UNESCO főigazgatója
1992 Jorge LAVELLI-Arturo USLAR PIETRI
1993 Edward ALBEE
1994 Vaclav HAVEL
1995 Humberto ORSINI
1996 Saadalla WANNOUS
1997 Jeong Ok KIM
1998 az ITI 50 éves fennállása – külön üzenet
1999 Vigdís FINNBOGADÓTTIR
2000 Michel TREMBLAY
2001 Iakovos KAMPANELLIS
2002 Girish KARNAD
2003 Tankred DORST
2004 Fathia EL ASSAL
2005 Ariane MNOUCHKINE
2006 Victor Hugo RASCON BANDA
2007 Sultan bin Mohammed AL QASIMI, illetve nemzeti üzenet: Parti Nagy Lajos
2008 Robert LEPAGE
2009 Augusto BOAL
2010 Judi DENCH
2011 Jessica A. KAAHWA
2012 John MALKOVICH
2013 Dario FO

2014-ben Brett Bailey fogalmazza meg gondolatait. Az 1967-ben született, dél-afrikai művész nemcsak drámaíró, hanem rendező és díszlettervező is. A hagyományos dramaturgiát szétrobbantó darabjaiban, előadásaiban a posztkoloniális világ kérdéseit feszegeti.

Az üzenet:

"Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme.

Kis falvakban a fák tövében, a nagyvárosok rafinált színpadán, az iskola előcsarnokában, mezőn, templomban; nyomortelepen, köztéren, szabadidő központban és belvárosi alagsorban gyűlnek össze az emberek, hogy elmerüljenek abban a tiszavirág életű színházi világban, amelyet teljes létünkkel, lélegzetünkkel és hangunkkal teremtünk meg, hogy kifejezzük emberi mivoltunk bonyolultságát, sokféleségét, sebezhetőségét.

Összegyűlünk, hogy sírjunk és emlékezzünk, nevessünk és elmerengjünk, hogy tanuljunk, állítsunk és elképzeljünk valamit. Hogy elgyönyörködjünk a technikai tudáson, hogy megjelenítsük az Isteneket. Hogy visszafojtott lélegzettel figyeljük, azt, hogy mindannyian mennyire nyitottak vagyunk a szépre, az együttérzésre és a szörnyűségre. Hogy feltöltődjünk és erősebbek legyünk. Hogy ünnepeljük a különböző kultúrák gazdagságát és szertefoszlassuk a bennünket elválasztó határokat.

Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme. Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok maszkjait és jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat, és megtisztítja az utat közöttünk.

Mi művészek, akik ezzel az ősi Szellemmel dolgozunk, arra ítéltettünk, hogy szívünkön, gondolatainkon és testünkön átszűrve feltárjuk a valóságot a maga mindennapiságában és fénylő titokzatosságában.

Egy olyan korban, amelyben sok millió ember a túlélésért küzd, elnyomó rendszerektől és a kizsákmányoló kapitalizmustól szenved, menekül a konfliktusok és a nehézségek elől, egy olyan korban, amelyben magánéletünket behálózzák a titkosszolgálatok, és tolakodó kormányok cenzúrázzák minden szavunkat; egy olyan korban, amelyben erdőket irtanak ki, fajokat végeznek ki, és óceánokat szennyeznek: mi az, amiről beszélnünk kell?

Ebben az egyenlőtlen világban, amelyben a legfőbb hatalom birtokosai arról akarnak meggyőzni minket, hogy létezik egyetlen nemzet, egyetlen faj, egyetlen nem, egyetlen szexuális preferencia, egyetlen vallás, egyetlen ideológia, egyetlen kultúra, amely felsőbbrendű az összes többinél, védhető-e az a gondolat, mely szerint a művészetek és a politika szétválasztható?

Mi, az arénák és színpadok művészei, vajon alávetjük-e magunkat a piac kilúgozott igényeinek, vagy élünk a hatalmunkkal, megnyitjuk az emberek szívét és gondolkodását, magunk köré gyűjtjük és lelkesítjük, elvarázsoljuk, megvilágosítjuk őket, és a reményre, az őszinte együttműködésre épülő világot teremtünk?"

Forrás: ITI Magyar Központ

Vonatkozó cikk:

Színházi világnapi üzenet 2013