Akinek a színházcsinálás egy szerelmes szenvedély

2010. január 11.
"Itt Szombathelyen tényleg egy olyan társulat játszik, amely az ország bármely színházának becsületére válna. Jó érzés a rendezőnek, ha nem kell szakmabeli kompromisszumokat kötnie.”- meséli Valló Péter, a Liliom rendezője, a Radnóti Színház művészeti vezetője. A főpróbahéten találkoztunk.

- Miért épp a Liliomra, és Szombathelyre esett a választás?

- A második kérdésre egyszerűbb a válasz, Jordán Tamáshoz nagyon régi művész-barátság fűz, sokszor rendezett és vendégszerepelt nálunk a Radnótiban, és ő is számtalanszor hívott rendezni, például a Nemzetibe. Evidensnek éreztem, hogyha Tamás Szombathelyen színházat csinál, és hív, én jövök.

Valló Péter fotó: Nagy Ákos Balázs

Valló Péter / Nagy Ákos Balázs

- És a Liliom?

- Sokszor rendeztem már Molnár Ferencet, a Liliom viszont eddig kimaradt. Véletlenül alakult így. Ez egy színészfüggő darab, Liliom szerepét nem tudja akárki eljátszani. Csak az a színész képes erre, akinek a lelke mélyén köze van a figurához, annyira komplex és bonyolult férfialakról van szó. Mély empátia kell ahhoz, hogy ilyen ellentmondásos személyiségnek valaki megértse a jellemvonásait. Visszatérve a darabválasztáshoz: Jordán Tamásnak - aki Szombathelyen a Karneválszínházban már dolgozott együtt Szabó Győzővel - eszébe jutott, hogy milyen frenetikus lenne, ha ő játszaná – életében először – a Liliomot. Szerencsés felismerés volt, hiszen Győző személyében, gyanítom, rátaláltunk az ország legjobb Liliomára. Látszik, őt is ambicionálja ez a feladat. Ritkaságszámba megy, hogy egy színész ennyire összetalálkozzon egy szereppel. Pályám során csak akkor találkoztam hasonlóval, amikor Latinovits Zoltánnal megrendeztem az Ügynök halálát, vagy Csomós Marival Szolnokon a Makrancos Katát.

„Jó érzés a rendezőnek, ha nem kell szakmabeli kompromisszumokat kötnie”

- A Liliomban két fontos női szerep is van: az egyik a munkaadó, a rámenős özvegy, a másik Julika, a szelíd és konok cselédlány. Sikerült őket is megtalálni Szombathelyen?

- Ezen is sokat gondolkodott Tamás, mert a háttérben két-három olyan nőalak is van, akiknek szintén összetett a feladatuk. De ezekben a szerepekben kicsit több a színész mozgástere, mint Liliomnak. Julika szerepében Csonka Szilvi káprázatosan igazol, és nagyon mélyről fogalmaz. Kiss Mari is remek Muskátné, de az ő a szerepe is képlékenyebb.
Amit viszont el kell mondanom, itt Szombathelyen tényleg egy olyan társulat játszik, amely az ország bármely színházának becsületére válna. Jó érzés a rendezőnek, ha nem kell szakmabeli kompromisszumokat kötnie.

Valló Péter fotó: Nagy Ákos Balázs

Valló Péter / Nagy Ákos Balázs

- A Hemo épülete elég sok kompromisszumot követelhet.

- Egyáltalán nem érzem ezt. Nem olyan régen rendeztem például Kassán, ott tényleg mostohák voltak a körülmények. Sok helyen megfordultam már, 1974-ben például Latinovits Zoltánnal és Bujtor Istvánnal a dunaújvárosi tanácsházán csináltunk színházat. A titkárnők alól húztuk ki a szőnyeget, az irodából hordtuk ki a foteleket és a pálmát, ez volt a díszlet. Én úgy gondolom, nem ezen múlik, milyen lesz a színház, hanem sokkal inkább a belső, a személyek közötti megegyezéseken.
Persze nyilvánvaló, a Hemo átépítésre szorul, de reméljük a felújítás rövidesen meg is valósul. Ami ennél fontosabb, hogy egy kiváló társulat működik itt, jó háttérszemélyzettel. Ez meg is lepett, hiszen egy olyan városban, ahol eddig nem volt állandó kőszínház, másfél-két év alatt felállt egy olyan háttércsapat, amely tökéletesen kiszolgálja az előadásokat.

- Jó másfél évtizeddel ezelőtt a közeli Sopronban - egy hasonló folyamatban - maga is színházcsináló volt.

- Én annyira régen foglalkozom már színházzal, hogy tényleg nehéz igazán új helyzetbe hozni… Igazából gátolni is csak az gátol, amikor színész olyan szerepet kap, amit nem szeretne. Ha például nincs elég pénz a darabra, akkor úgy kell kitalálni, hogy az is jól működjön. De itt Szombathelyen elegendő pénz állt a rendelkezésünkre. A Liliom ráadásul nem egy drága darab, nem egy olyan világban játszódik, ahol selyembe-bársonyba kell öltöztetni a szereplőket.

Valló Péter fotó: Nagy Ákos Balázs

Valló Péter / Nagy Ákos Balázs

- Azt nyilatkozta a darab kapcsán, hogy a művet felszabadítja, lehántja róla a ligeti romantikát, a szentimentális cukormázat, és a mennyországot likvidálja…

- Meg fogják látni, meghökkentő lesz. Szerintem nagyon mélyen hűséges vagyok Molnár szelleméhez és szándékaihoz.

- Molnár és a hintáslegény ligeti története mitől lehet hiteles és érdekes száz év múltán?

- Kísértetiesen hasonlónak érzem azokat a társadalmi folyamatokat, amelyek akkoriban, a múlt század elején, és napjaink Magyarországában zajlanak. A kora kapitalizmusban és jelenünkben ugyanolyan, saját egzisztenciájukba, szociális nyomorúságukba bebetonozott, mozdulásra képtelen rétegeket találunk. Hogy más példát ne hozzak, szegény Liliom a mennybéli fogalmazónak azt mondja, ő nem tudta, hogy lopnia kellett volna Juliért. Bizonyára a színházba járók nincsenek abban a helyzetben, hogy lopniuk kelljen bárkiért is. De fogják érteni, miről beszélünk. A Liliom sajnos nem egy habos-cukros nosztalgikus világ, ez a mi saját valóságunk. A darab 1909-ben ezért bukott meg a Vígszínházban, mert az ottani közönség nem volt hajlandó szembenézni azzal a ténnyel, hogy három-négy sarokkal arrébb, emberek ilyen nyomorúságban élnek.

- Gyakran maga tervezi a díszleteket. Sőt, azt is mesélik, gyakorta átrendezi őket.

- Most van egy remek díszlettervezőm, Horgas Péter személyében. A színpadon pedig addig pakolgatok, amíg a tér el nem kezdi segíteni azt, amit én akarok. Nemrég viccelődtem ezen az ügyelővel: mondtam neki, egy idő után már fel se szabadna engednie a színpadra, mert képes vagyok akkor is átrendezni, amikor már rég mindennek megvan a maga helye. Aztán a színészek keresgélhetnének.

Valló Péter fotó: Nagy Ákos Balázs

Valló Péter / Nagy Ákos Balázs

„Nagy szerencsének tartom, hogy nem vagyok sznob”

- A szezonban milyen munkák várnak még Önre?

- Két rendezés van hátra, a Nemzeti Színházban Térey János új darabja, a Jeremiás, avagy Isten hidege. A szezon vége felé pedig Veszprémbe megyek, Sternheim Nadrág című vígjátékát rendezem. Még szegény Bujtor István életében történt ez a megállapodás, és a színház hűséges maradt az ő akaratához.

Valló Péter fotó: Nagy Ákos Balázs

Valló Péter / Nagy Ákos Balázs

- Az „anyaszínházában”, a Radnótiban nem is rendez?

- A szezon elején már színre vittük Szálinger Balázs: Oidipusz gyermekei című darabját, ami Oidipusz megmaradt négy gyerekének élettörténetét dolgozza fel. Nagyon különleges kortárs mű lett. A Radnótiban művészeti vezető vagyok, ott a rendezésen kívül más speciális feladataim is vannak, nekem az a hazám. Bálint Andrással huszon-akárhány év munkájával csináltunk ott egy színházat, amire én személy szerint nagyon büszke vagyok.

- Darabválasztás tekintetében is elég széles spektrumon mozog.

- Nagy szerencsének tartom, hogy nem vagyok sznob. A műfajt illetően sem, mert azt gondolom, hogy ezek mind butaságok. A színház azért áll a lábán – immár kétezer éve –, mert nem csupán egy arisztokratikus műfaj. Persze az is, de van plebejus oldala. Mindig azt kell csinálni, aminek ott és akkor a legnagyobb aktualitása van, amit legjobban igényel a közösség: ami picit kiszolgálja, de egy picit előbbre is vezeti.

- A Játszd újra Sam-et a Vígszínházban 25 éve rendezte meg, Kern Andrással a főszerepben. Azóta is sikerrel fut. 400 előadáson van túl. Talán minden idők legsikeresebb darabja…

- Ebben a műfajban minden bizonnyal csúcstartó. Ennek egy része a jól sikerült előadásnak, a másik része Kern András barátom személyes varázsának köszönhető.

- Még egy darab, ahol szerencsésen találkozott a szerep és a színész: Woody Allen és Kern András.

- Pontosan. Van, amikor ez bármi másnál többet ér. Nagyon remélem, hogy ez a mostani előadásban is ilyen lesz.

A színház egy szerelmes szenvedély…

- Ennyi darabon túl mi az, ami még inspirálja? Vannak dédelgetett darab-álmai?

- Még ennyi idő után is meg kell próbálni újra és újra megtalálni azt a feladatot, amelyben az ember örömét lelheti, amit valóban fontosnak gondol. Lehet aztán izgulni, hogy megérti-e a közönség, beletalálok-e abba, ami a nézőket izgatja. Mert a siker mellett legalább annyira fontos az, hogy a darab mennyire hat. Számomra siker az, ha a nézők a színházból távozva az itt szerzett élményt elviszik magukkal, két nap múlva is beszélnek róla, foglalkoztatja őket, és nyomot hagy a gondolkodásukban. Izgalmas kérdés megtalálni ezt a kulcsot. Nekem a színházcsinálás egy szerelmes szenvedély. Ezt a kapcsolatot is évről évre meg kell újítani, ébrentartásába munkát és erőt kell fektetni.

Valló Péter fotó: Nagy Ákos Balázs

Valló Péter / Nagy Ákos Balázs

- Megtalálni az adott közönségnek a legmegfelelőbb üzenetet… Erről egy másik legendás darabja jut eszembe, amelynek nemcsak első rendezője, hanem társszerzője is volt: az Anconai szerelmesek. (Az idei szombathelyi szezon nyitódarabja is ez volt.) A Radnótiban tíz éve unikumnak számított, merész húzásnak tűnt egy alapvetően prózai társulatra zenés retro-darabot írni, de bejött…

- Nagy öröm, hogy a Radnóti sikere után aztán végigszáguldott az országon. Szinte mindenütt játszották. Annak idején ezzel a darabbal saját magam nemzedékének, fiatalságunknak szerettem volna emléket állítani, ezért is találtam ki, és rendeztem meg. Emlékszem, hogy a premier idején a nézőteret nem csak a szórakoztatóipari-, hanem nagyon erős nosztalgikus hangulat is körüllengte, a nevetés mellett könnyek is hullottak.

- Erős vizualitás jellemzi, ezért is merül fel a kérdés: bár tv filmet jó párat rendezett, mozifilmet soha. Miért?

- Ehhez el kellett volna kezdeni még egy irányba kepesztetni, mert ez régen sem ment másképpen. Aki filmet akart rendezni, annak harcolnia kellett… De nem rendezett mozgóképet Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Székely Gábor, Ruszt József sem, hogy csak a saját nemzedékem nagyjait említsem. Ehhez külön nagy ambíció kell. Más szakma, csak látszólag rokon foglakozások. A színházi munka lényege a reprodukálhatóság. Ugyanazt kell kedden, szerdán és csütörtökön is eljátszani. A filmeseknek egyszer kell valamit olyan állapotba hozni, hogy aztán rögzíthető legyen Két teljesen más gondolkodásmód.
Amúgy nagy rajongója vagyok a mozgóképnek, de az életem úgy alakult, hogy akkor ott a hatvanas években a színház felé fordultam. Pedig a magyar film nagy hőskorában voltam kamasz, ráadásul főiskolás éveim alatt minden nyáron a filmgyárban dolgoztam, szaladj ide, szaladj oda munkákat végeztem. A legvégén egészen a második asszisztensi posztig küzdöttem fel magam.:)
Aztán lehet, ha nincs annyi dolgom, vagy mellőzöttnek éreztem volna magam, ha időm lett volna, hogy stúdiókban kopogtassak, forgatókönyveket gyártsak, és házalni kezdjek velük, közben kapcsolatokat teremtek.

Valló Péter fotó: Nagy Ákos Balázs

Valló Péter / Nagy Ákos Balázs

- A mozinak a színházhoz képest van egy nagy előnye, a viszonylagos időtlensége. Egy színházi előadás általában egy szezonra szól, még ha rögzítik is.

- Erről jut eszembe, nemrégiben adták ki négy rendezésem dvd-n, vittem is haza a lányaimnak, mondtam nekik viccesen, íme egy darabka örökkévalóság.
De visszatérve az időtlenségre, nagyon sok művészeti ág csődjét jelentené, ha az előadás „akkor és ott” részét pejoratívan kezelnénk. Akkor senki sem akarna karmester lenni, sem balett-táncos, sem operaénekes. Mert a legjobb hanglemezfelvétel sem adja vissza az eredeti élményt. A legjobb filmfelvétel sem adja vissza azt a színházi előadást, amit élőben láthattunk. Ennek a műfajnak pont a személyes érintettség a legfőbb szépsége, hogy akkor és ott az ember saját korára, kortársaira próbál vele hatni.

szerző: szilva
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.