Alföldi Róbert Volponét rendez
Jó hír, hogy megint Alföldi-előadással zárul az évad. A csodálatos Makrancos Kata után most a Shakespeare-kortárs Ben Jonson nevezetes színműve, a Volpone vagy a pénz komédiája kerül színre Szombathelyen Alföldi Róbert rendezésében. Bemutató május 12-én a Nagyszínpadon (egy héttel az emeleti Tartuffe után).
Arról van szó, hogy Volpone, a velencei nemes haldoklást színlel. Direkt azért, hogy rászedje kedves "barátait", akik persze mind a vagyonára pályáznak. Ezért aztán szebbnél szebb, értékesebbnél értékesebb ajándékokkal halmozzák el őt, miközben nem is annyira titokban mindegyikük azt reméli, hogy ő lesz a szerencsés: a Volpone-vagyon kizárólagos örököse. Az események dramaturgiáját Mosca, Volpone minden hájjal megkent szolgája tartja a kezében. Meglátjuk, ki nevet a végén.
Az ajánló szerint "a mohóság, a pénzéhség e kíméletlenül mulatságos, kegyetlen szatírájában a beszélő nevű szereplők: Volpone - a nagy róka, Moska - a légy, Corbaccio - a varjú, Corvino - a holló elnyerik méltó jutalmukat, azaz a büntetésüket, de nem úgy, ahogy reméljük és várjuk, mert az élet más eszközökkel dolgozik".
A rendező az olvasópróbán úgy foglalja össze a Volpone alapkonfliktusát, hogy "bárki bármire hajlandó a pénzért". Alföldi Róbert azzal árnyalja-élesíti a helyzetet, hogy mindazoknak, akik Volpone vagyonára hajtanak, nem arra kell a pénz, hogy emberhez méltó életet éljenek - hiszen jobbára maguk is gazdagok -, hanem egyszerűen csak kell: hogy minél több legyen. Ebből következik, hogy miközben a Volpone abban az értelemben klasszikus vígjáték, hogy benne erős kontúrokkal megrajzolt karakterek jelennek meg a szokott humoros helyzetekben - alkalmat adva a közönségnek a "visítva röhögésre" -, egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy egytől egyig veszélyes emberek.
Komolyan kell venni őket. Itt nem babra megy a játék: a közeg veszélyes, a működés veszélyes. Mindent összevetve a Volpone Alföldi Róbert olvasatában "sötétebb, nyomulósabb annál, hogy egyszerű vígjáték legyen". Alapvetés, hogy ebben a "durva, kavalkádos, pofátlan stílt" képviselő közegben senki - de senki - nem kérdőjelezi meg, hogy jól van-e úgy, ahogy van; hogy nem kellene-e másképpen csinálni. Itt "még a jó is koszos": föl vannak rúgva az alapvető emberi képletek, a barátság, a szerelem, az időskor kiszolgáltatottsága; mintha ki volna lúgozva innen minden, ami emberi. "Az összes kapcsolat - tulajdonviszony."
Mindenestül "éles, karcos, acélos, hideg világ ez", amelyben problémaként jelennek meg az emberi érzések, az emberi gesztusok (simogatások, érintések). Vagyis "van az egészben valami rémisztő, fenyegető, agresszív - de nem hangosan agresszív. Inkább úgy, mint a penge. Lassan, pontosan, tudatosan. Előre, a cél felé." Ezt a "lidérces" érzetet fogalmazza meg Kálmán Eszter díszlete, Volpone "betegágyával" a középpontban. A jelmezek pedig élnek azzal a lehetőséggel, amelyet az "állati" nevek kínálnak föl. Külön izgalommal várjuk, milyen lesz az öreg róka, Volpone bundája.
Alföldi Róbert a bevezető után rögtön beveti a színészeket, indul az olvasás. Volpone: Jordán Tamás, Mosca: Bányai Kelemen Barna, Voltore: Szabó Tibor, Corvino: Csankó Zoltán, Colombina: Hartai Petra, Canina: Bánfalvi Eszter, Corbaccio: Szerémi Zoltán, Leone: Balogh János, Bíró: Kálmánchelyi Zoltán, Tiszt: Endrődy Krisztián.
Volpone komédiáját a példány szerint "Ben Jonsontól elorozta Stefan Zweig, tőle Jules Romains, tőle Illyés Gyula, tőle Spiró György". Az instrukciókat Alföldi Róbert olvassa: "Volpone szobája. Reggel. Jön Mosca." Hát igen, jön Mosca.