Aljas terror
Kinek fontos még az élet mindenáron való tisztelete? Jordán Tamás téged is ítéletre kényszerít
Kiváltságosnak gondolom magam, hogy Szombathelyen egy ilyen húzós etikai kérdésen meditálhatok, és (még) nem kell épp azon lelkendeznem, hogy vidéki színházam milyen nemzetmenő kurzus-rockoperát állít elém. Persze van az a közönség, akiknek Zrínyi és kora, Sasvári Sándorral a címszerepben vérpezsdítő problematikát hordoz - de engem momentán, azt hiszem, más eldöntendő kérdések jobban lázba hoznak. Például ez a Terror.
Ezért is örülök Jordán Tamás legújabb rendezésének, hogy a szombathelyi WSSZ bérletes előadásai közé ilyen aktuális darabot hoz.
Magyarországon a Weöres Sándor Színház a harmadik teátrum, amely egyáltalán bemutatja ezt a darabot, csatlakozva ahhoz a világszerte több tucat színházhoz, ahol a nézők – a szerző elképzelésének megfelelően – már döntöttek Lars Koch bűnösségéről. (A terror.theater oldalon egyébként frissen nyomon követhető, hogy melyik országban hogyan ítélte meg a közönség Lars Koch döntését: felmentette vagy elítélte a vadászpilótát.)
Ferdinand von Schirach Terrorja mindenkit mozgásba hoz majd, pedig csak annyiban interaktív színház, hogy a legvégén ott az eldöntendő kérdés: a vadászpilóta bűnös-e vagy sem?!
Ítélkezni kell, mindenkinek. Középiskolás kortól kötelezővé tenném, segíthetne általában is jó szembenézni azzal, hogyan állunk épp erkölcsileg önmagunkkal, az alkotmányunkkal és a közösségünkkel. Tudunk-e nyugodt lelkiismerettel tükörbe nézni?
A sztori csak annyi, hogy arab terroristák Németország felett eltérítenek egy utasszállító repülőt.
A Lufthansa Berlin és München között közlekedő utasszállítója egy teltházas futballstadion felé száguld. Lars Koch vadászpilótának ott és akkor döntenie kell a lehető legrosszabbról: lelője-e a repülőgépet, a fedélzetén 164 emberrel, hogy megmentse a stadionbeli hetvenezret? Vagy a kapott parancsra hivatkozva tétlenül nézze végig a katasztrófát? Egy biztos, a stadion kiürítését senki sem rendelte el, neki kell tennie valamit, ha meg akarja hiúsítani a tömeggyilkosságot.
Van-e különbség élet és élet között? Ki dönthet erről?
Minden valószínűség szerint az ütközés elkerülhetetlen, az utasok meghalnak, de akkor sincs jó válasz, feláldozható-e közülük is bárki egy ügyért? Hetvenezer ember élete sem lehet fontosabb, mint közel kétszáz másiké - vagy mégis? Szabad-e az életet számok felől közelíteni, mennyiségi mérce alapján nézni? Hozhatunk-e döntést a halálról a nagyobb tragédia elkerülése érdekében? Ki vállalhat felelősséget mindezért?
Nem is annyira a dramaturgiájában, vagy szereplőiben érdekes ez a Ferdinand von Schirach darab, hanem frissességében, téma-érzékenységében.
Tipikus, filmekből ismert bírósági karakterekkel: a katona az katona, a bíró az bíró, egyik egyenruhás olyan mint a másik, kemény gesztusokkal, élére vasalt egyenruhával, hajjal és hajlíthatatlan jellemmel. Talán az ügyész lóg ki közülük, bár ő sem nagyon.
Maga a témafelvetés az, ami hátborzongatóan jól sikerült. A sztori etikai időszerűsége pedig tényleg van annyira érdekes, hogy elviszi a hátán az egész előadást. Hogy aztán órák múlva sem hagy nyugodni, állásfoglalásra és gondolkodásra kényszerít.
Ebben a Terrorban azt szeretem, hogy kristálytisztán fogalmaz meg egy olyan etikai dilemmát, amire amúgy nem létezik jó válasz.
Végre Kelemen Zoltán is kapott egy neki való főszerepet, évek óta vártuk már valami hasonlóban. És jól meg is csinálja, ahogy Kiss Mari és Kálmánchelyi Zoltán is újból szerepére talált. Balogh János pilótájának is van ereje, hiteles, érzékenyen át tudja adni az eseti dilemmát, jól értelmezni a szerepből adódó erkölcsi kérdést.
Jordán Tamás témaérzékenységét mi sem jelzi jobban, hogy a Terror jelenleg is a német színházak szenzációja, 2015 októberében a berlini Deutsches Theaterből indult világhódító útjára.
