Állandó robbanásveszély: Alföldi Róbert rendez

Alföldi Róbert nem törekszik arra, hogy aktualizálja, főleg átpolitizálja a Makrancos Katát. Viszont ez a könnyed, korai Shakespeare-vígjátékpontosan leír egy robbanásveszélyes világot, ahol a nőnek hallgass a neve, ahol senki nem figyel a másikra, ahol a konfliktusok egyetlen ismert elintézési módja az agresszió. Pedig mindenki csak boldogságra vágyik. Valahonnan ismerős?

Az olvasópróbán voltaképpen megkapjuk azt a keretjátékot, amely hozzátartozik ugyan Shakespeare Makrancos Kata – avagy a hárpia megzabolázása című vígjátékához (fordította Nádasdy Ádám), de a rendezők általában kihúzzák; ahogy némi morfondírozás után megszabadult tőle Alföldi Róbert is. Azt mondja, végül arra jutott, hogy a vígjáték megírásának idején (valamikor 1590 körül) Shakespeare számára biztos volt jelentősége ­aktualitása a falusi angol kocsma előtt játszódó jelenetnek, amely aztán a színtársulat föltűnésébe és a Makrancos Kata­-történet előadásába torkollik, de momentán nem nagyon lehet vele mit kezdeni: ma már egyszerűen nem szólal meg. Remélhetőleg annál inkább megszólal maga a történet: bizonyos Petruchió nem minden hátsó szándék nélkül kezelésbe veszi a kezelhetetlen hírében álló szép, fiatal, okos és önálló nőt. És persze ebből a történetből se lehet kihagyni a legfőbb mozgatót: a pénzt. Mindez együtt: vicces, elkeserítő, dühítő, néha meg fájdalmasan szép.

Makrancos Kata: olvasópróba

A szombathelyi olvasópróbához rendelt keretjáték természetesen főleg Jordán Tamásnak köszönhető, aki a hagyományok szerint igazgatói minőségében kíván sok sikert a munkához Alföldi Róbertnek és a társulatnak, miközben kifejezi rendkívül nagy örömét, hogy kedves színész­, rendező­ és igazgató-kollégáját a Weöres Sándor Színházban üdvözölheti. Az élcelődő improvizáció pillanatok alatt pergő jelenetté fényesedik:

JT: ­ Amikor igazgató voltál a Nemzetiben, szoktál az olvasópróbákon beszédet mondani?

AR: ­ Nem.

JT: ­ Én sem beszélek sokat, de annyit azért mondhatok, hogy igen­-igen boldog vagyok....?

AR: ….

JT: ­ Ne beszéljek tovább.

AR: ­ Fontos lenne hallanom, hogy szól a darab.

De még mielőtt a darab a színészek hangján megszólal (Jordán Tamás közben el), Alföldi Róbert arról beszél, hogy a Makrancos Kata minden bizonnyal Shakespeare egyik leghíresebb, de nem a legbonyolultabb vígjátéka. Viszont komoly problémákat fogalmaz meg nagy könnyedséggel. A címszereplő hölgyről például mindenki azt állítja, hogy „egy hülye némber”, miközben Katát soha nem látjuk „hülye némbernek” ­ és ez nem véletlen. A vígjáték valahonnan annyira ismerős világában a nőnek egy dolga van: hogy kussoljon és tűrjön. Menjen férjhez, szüljön gyereket. Katának vinnék már a húgát, de nem vihetik: szent a szabály, hogy előbb az idősebb lánynak kell elkelnie. Ez pedig a szép és okos Kata számára alapból megalázó helyzet – még akkor is, ha „szeretettel van átitatva”. Hiszen a lányok apja csak jót akar, de tényleg. És megrendülten nem érti, hogy hol rontotta el: a szülők életében gyakran eljön ez a pillanat. A hódító, gyermeteg pasik mindeközben lépten­nyomon egymásnak ugranak: a darabon végigvonul a tettlegességig menő agresszió, állandó a robbanásveszély. Olyasmi, hogy beszélgetés nem létezik: a konfliktusok egyetlen ismert elintézési módja a verekedés. Mert mindenki csak magával foglalkozik, mindenki „egy/ügyű”, mindenkinek csőlátása van. A híres vígjátéki átöltözések ebben az összefüggésben úgy telhetnek meg jelentéssel, hogy voltaképpen nem is lesz szükség álöltözetre, gyerekszínházi átváltozásra: ha egyszer senki nem figyel oda a másikra, akkor mindegy, hogy éppen ki beszél ­ kihez.

Petruchió, a kulcsfigura Veronából érkezik, biztos anyagi háttere Alföldi Róbert szerint legalábbis kétséges. Vagyis jól jön neki a Katával járó hozomány: vállalja a hárpia megzabolázását. Amit Katával ezen a jogcímen művel, az „nagyon durva”. Gondoljunk bele: effektíve éhezteti ifjú feleségét, nem hagyja aludni. Sőt: nem hagyja talán mosakodni se. Megtöri. Megtöri?

A rendező azért titokban persze arra számít, hogy a végére fölizzik köztük a szerelem. De hol van még a vége?

Ez itt az olvasópróba. Kata szerepében Bánfalvi Eszter (aki végig élte-­dolgozta Alföldi Róberttel a nemzetis éveket), Petruchió szerepében Bányai Kelemen Barna. (Aki 2013­-ban elnyerte például a színikritikusok díját: ő játszotta frenetikusan a román rendőrt a Székely Csaba Bányavakság című darabjából készült marosvásárhelyi előadásban, amely nagy sikert aratott a POSzT-­on is.) És itt vannak persze régi kedvenceink: Mertz Tibor, Szabó Tibor, Vlahovics Edit, Szerémi Zoltán, Kelemen Zoltán, Balogh János, Avass Attila. És az újak: Hartai Petra, Matusek Attila, Kenderes Csaba, Jámbor Nándor. És nem csak azért, hogy a nők aránya kedvezőbb legyen: Győrváry Eszter ügyelő, M. Kapornaki Rita rendezőasszisztens.

Olvasás előtt még egy rendezői instrukció: „Nagyon szenvedélyesen dolgozom.” Premier bérleten kívül, május 15­-én a nagyszínpadon.