Az egész város a próbatermem

2009. január 22.
Még hallani sem lehetett a városban a színházalapításról, de Czukor Balázs már több főszerepet is játszott a Kamara Saváriában. Láthattuk őt a Hazugban és a Czukor-showban. Most magáról mesél: zenélésről és rendezésekről, ami miatt Szombathelyre jött…

– Még hallani se lehetett színházalapításról, te már több főszerepet is játszottál Szombathelyen a Kamara Saváriában, például a Hazugban és a Czukor-showban. Honnan a kapcsolat?

– Két évvel ezelőtt Dömötör Tamás megkeresett, hogy megrendezné a Hazug című film színházi adaptációját, és felkért, hogy játsszam el benne a főszerepet. Volt időm, nagyon izgalmasan hangzott, jöttem.

– Ismertétek egymást a Színművészetiről?

– Csak látásból.

– Milyen akkor és most Szombathelyen játszani?

– Nagyon jó. Élveztem a munkát és a csapatot.

– Nem érzed úgy, hogy a távolság elszakít Budapesttől?

– Érzem, de ez így természetes.

– Bánod?

– Nem könnyű helyzet.

– A 9700-ban, a színház első premier-darabjában alig látunk a színpadon.

– A második rész elején ütőgardonon játszom, majd a darab végén feltűnök római polgárként. Most ennyi, így alakult.

– Nemrégiben Egressy Zoltán egy másik darabjában, a Három koporsóban bőgőztél.

– Igen, egy-két éve vettem először a kezembe, csodálatos hangszer.

– A zene is hozzátartozik az életedhez?

– Igen, nagyon. Állandóan dallamok szaladgálnak bennem. A zene tud a legjobban elvarázsolni. Szeretnék itt Szombathelyen zenekart alapítani, már elindultak az előkészületek.

Czukor Balázs fotó: Mészáros Zsolt
Czukor Balázs / Mészáros Zsolt

– Kik lesznek a tagok?

– Van aki a társulatból, de lesznek külsősök is.

– Milyen stílusú zenét játszatok?

– Ez majd a próbák alatt kiderül. Jelenleg még verseket keresgélek, amiket később megzenésítünk. Nem feltétlenül stílusban gondolkodom, hanem abban, hogy egy adott vers miként szólalhatna meg a leghitelesebben. Aztán később, ha dramaturgiailag jól fűzzük össze a szövegeket, koreográfiákkal, hangulatfestő elemekkel színezve akár egy színházi előadást is létre lehet hozni belőle.

– Milyen zenét szeretsz?

– Most Ravelt hallgatok. Van benne valami meseszerű, ami beindítja a fantáziát. Amúgy mindenfélét. Ha otthon vagyok a Mezzo szól.

„Megfigyelni az itteni történéseket, és aktívan részt venni benne… ”

– Eredetileg törökbálinti vagy, ez az életrajzodból is kiderül…

– Ott kezdtem az iskolát, és ott is érettségiztem. Utána másodszorra vettek fel a színművészetire, ahol a Máté Gábor és Horvai István osztályába jártam. Nagyon jó csapat volt. Egy évig voltam szerződésben a Bárka Színháznál, majd 3 évig az Örkény Színháznál. Ezután külföldre mentem, és most itt vagyok.

– Merre jártál? Ott is színházban dolgoztál?

– Nem, egy művészeti iskolába jártam, ösztöndíjjal.

– Közben volt már egy saját rendezésed is.

– Az Örkényben rendezhettem egy vers-estet.

– A rendezést szeretnéd itt is folytatni?

– Igen, beszéltük erről a Tamással (Jordánnal). Nyáron az itteni növendékekkel készíthettem egy jelenetet, ami nagyon tetszett neki. Ezután megkerestem, hogy lenne egy-két ötletem. Most ott tartunk, hogy tavasszal elkezdhetek dolgozni Harold Pinter Hazatérés című drámáján.

–Játszol még Pesten is?

– Nem. Most már csak itt.

– Sokan inkább elmenekültek innen, mert Szombathelyet kisvárosnak, lassúnak túlontúl unalmasnak tartják...

– Még szokatlan az ittlét. Pesten jobban pörög az élet, az biztos. Ez számomra most egy kihívás. Úgy tekintek Szombathelyre, mint egy próbateremre. Megfigyelni az itteni történéseket, és aktívan részt venni benne.
Az elmúlt 8-9 évben folyamatosan dolgoztam, nem nagyon volt időm magamra, hanem mindig a következő munkán járt minden gondolatom, és akkor fél évre elmentem külföldre, hogy átgondoljam mit, miért csinálok. Majd felvettem a kapcsolatot Jordán Tamással. Mivel a Dömével az előző munkáim itt jól sikerültek, úgy gondoltam, hogy ebbe bele lehet vágni.

– Közben már próbáljátok a következő darabot, a Szerelmes Balázst is, amelynek te leszel a főszereplője?

– Olvasópróbát tartottunk belőle és a szövegkönyvet olvasgatjuk, folyamatosan beszélgetünk róla. Izgalmas dolog lesz.

– Filmen láttam. Nem hétköznapi történet, a főhős, akit alakítasz agorafóbiában szenved.

– Igen, ez a fickó 8 éve nem mozdul ki a lakásából, mindenkivel interneten érintkezik. Mindene megvan, biztosító, angoltanár, pszichológus. Egyedül barátnője nincs. A pszichiátere beíratja egy társkeresőbe, ott találkozik egy lánnyal. A kérdés az, kimozdul-e vagy sem.

„Zárkózott típus vagyok…”

Czukor Balázs fotó: Mészáros Zsolt
Czukor Balázs / Mészáros Zsolt

– Véletlen vagy sem, de a rendezők rendre ilyen „fura” szerepekbe bújtatnak. Ott volt a Hazug…

– Ott én voltam egyedül egészséges.

– Aztán emlékszem az Örkény Színházban a „Nő a múltból” című darabra, abban is egy fura fiút játszottál.

– Hát, nem is tudom… ez érdekes dolog. Megkapsz egy szerepet, ahhoz idomulsz. Az, hogy a Hazugban egy furcsa embert játszom, az egy szimpla kitaláció, hogy a nézők ne tudjanak velem mit kezdeni, hogy ne tudják eldönteni, hogy gyilkos vagyok-e vagy sem. Úgyhogy itt a furcsaság inkább erre vonatkozott. A „nő a múltból” című előadásban egy kamasz fiút játszottam, aki nem igazán tud mit kezdeni az érzelmeivel. Minden hirtelen és vadul tör ki belőle. Ez sokaknak furcsa. De nem sok normális embert játszottam, ez igaz.

– Mondták már rád is, hogy furcsa vagy?

– Igen, sokszor.

– Hívtak, vagy te magad jelentkeztél a társulatba?

– Megkérdeztem, hogy van-e itt helyem. Azt mondták, igen.

– A többieket már ismered?

– Nálam ez lassú folyamat. Van egy-két ember, akivel közelebbi a viszonyom.

– Zárkózott típus vagy?

– Igen.

– Az motivál, hogy kipróbáld magad.

– Igen, és hazudnék, ha nem ezt mondanám. Számomra nem az a fő irány, hogy a városnak legyen egy szép nagy színháza, hanem, hogy csináljunk minél jobb előadásokat. Persze nagyon jól esik a hihetetlen támogatás, amit a szombathelyiektől kapunk.

– Két szombathelyi darab is viseli a nevedet. Ezt hogyan éled meg?

– A Czukor-show egy forma, mint pl. Balázs show vagy Mónika show. Ehhez adtam a nevemet. A Szerelmes Balázsnál más a helyzet. Ott kifejezetten zavar. Az első próbán felvetettem, hogy változtassunk, a Dömén kívül a színészek többsége sem értette a problémát. Szerintem nem tesz jót egy munkafolyamatnak, ha a saját keresztneveddel dolgozol. Megpróbálom rábeszélni a Dömét, hogy mindenki a saját keresztnevén játszom. Úgy már egy kicsit más a helyzet. Talán a többiek is megértik, hogy miért okoz ez bennem problémát.

– Milyen szerepek várnak rád még az évadban?

– Trofimovot játszom a Cseresznyéskertben, amit Jordán Tamás rendez. Nagyon várom. Közel áll hozzám az orosz világ, érzékenységében, rejtettségében, humorában. Jó lenne, ha leesne rólam sok hazugság, amivel áltatom magam, mert erre Csehov nagyon jó. Itt meg kell mutatni, hogy az ember miként áll saját magával. Itt nincs elbújás, mert akkor nincs semmi értelme az egésznek.

– Mikor kezdődnek a próbák?

– Elvileg február 5-én. Aztán február 17-én a Szerelmes Balázs bemutatója. Úgy néz ki, hogy 57 előadást kell belőle játszanunk három hónap alatt.

– Ez soknak tűnik.

– Te el tudod képzelni, hogy ugyanoda 57-szer bemész?

– Nem. És gyakorlatilag egyedül leszel színpadon.

– Hát, igen.

– Szereted, ha hajtanak, ha le vagy terhelve?

– Igen, főleg úgy, hogy mindhárom munka nagyon izgalmasnak tűnik. Valójában nagyon várom, és rettenetesen boldog vagyok, hogy ilyen lehetőségeket kapok.

– Miért lettél színész?

– Nem tudom. Van egy csomó tudattalan törekvés, ami ugyanolyan erősen irányít, mint a tudatosak. Az is fura helyzet, hogy egy 17-18 éves ember eldöntse, hogy mivel fog foglalkozni az egész hátralévő életében. Tehát, ha nagyon messziről nézem, akkor biztosan valamifajta kikívánkozás abból a világból, amiben vagyok.
Azt éreztem, hogy valamilyen módon ki kell, hogy jöjjenek belőlem különböző feszültségek, ami végül is lehet az alkotásnak egy alapanyaga. Nyilván jó lenne, ha az ember ezen túltenné magát, és nem egy frusztrációból, feltűnési viszketegségből, vagy kielégületlenségből csinálná a színházat, a munkáját. Szerintem, ezt nagyon kevesen tudják. De ez egy elég erős motor tud lenni, hogy az ember kivetítse azokat az ügyeit vagy történeteit, amiket magának sem vall be. Ez már egy találkozási pont lehet.

– És a zenélés, rendezés?

– Nem biztos, hogy abban vagyok a legerősebb, hogy egy adott szerepet eljátsszak. Most elindult egy kísérletezés önmagammal, hogy képes vagyok-e felszabadítani olyan energiákat, amitől én boldogabb vagyok, vagy hasznosíthatóbb, tehát teljesebb. Most ez izgat.

– Mikor döntöttél a színház mellett?

– Gimnazista koromban. Eljutottam a színművészeti harmadik rostájáig. Rosszul esett, hogy nem vettek fel, ezért dacból újra nekivágtam, és sikerült.

– Jártál diák-színjátszókörbe, vagy egyedül készültél? Ki segített?

- Abszolút magamtól készültem, teljesen tapasztalatlanul vágtam bele. Majd a felvételi előtt néhány nappal azért elmentem Molnár Piroskához, aki azt mondta, hogy már nem nagyon tud mit kezdeni velem, de véleménye szerint tehetséges vagyok.

– Filmeztél is, főként kísérleti és kisjátékfilmekben.

– Igen. Inkább rövidfilmekben szerepeltem.

– Közönségfilmben nem játszottál?

– Egy-két castingra elmentem, de valahogy nem nagyon jött össze. Habár nem is nagyon bánom.

– És a filmrendezés?

Majd talán egyszer, de az még odébb van.

– Milyennek látod Szombathelyt?

– Erről még nem nagyon tudok nyilatkozni, Sokat vagyok lakásomban. Azt szeretem.

– Felismernek az utcán?

– Nem. Még csak néhány előadásban játszottam itt.

Miközben beszélgetünk, kint a folyosón már gyülekezik a közönség. Balázs kinéz a folyosóra: „Nézd itt van az a néni , aki egy főtéri rendezvényen odaült hozzám. Annyira nyíltan beszélt az életéről, hogy ott megállt az idő egy pillanatra.” – aztán azon töpreng, jó lenne, ha eszébe jutna neve, mert akkor üzenhetne neki valamit az interjún keresztül.

Majd hirtelen feláll, rám mosolyog, jelzi, menni kell. Kezet fogunk…

szerző: szilva
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.