ugrás a tartalomra

Bencés centenárium

2012. november 5.
Száz évvel ezelőtt, 1912. november 12-én született Budapesten Jordán Sándor Emil. A bencés szerzetes 1938-ban érkezett meg Brazíliába, ahol monostort, plébániát és iskolát alapított. Don Emilióról a vasi megyeszékhelyen hétfő este emlékeztek meg.

A bencés szerzetest Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát helyezte Brazíliába, a kivándorolt magyarok lelki gondozására. Az időközben kitört második világháború miatt Jordán Sándor Emil (vagy ahogy Brazíliában nevezték: Don Emilio) nem térhetett vissza Magyarországra. A hároméves diszpozícióból végül hatvan évig tartó áldozatos munka kerekedett.

Jordán Emil rendtársaival együtt monostort, plébániát és iskolát épített. Ezt az alapítást a Szentszék, mint Szent Gellért Apátságot, Szent Imre Plébániát és Szent Imre Kollégiumot hagyta jóvá, hozzájárulva, hogy a Magyar Bencés Kongregációhoz tartoznak a pannonhalmi főapát irányításával.

A Don Emilióra emlékező szombathelyi bencés centenáriumon előbb a székesegyházban dr. Veres András megyéspüspök mondott emlékmisét, majd a Weöres Sándor Színházban idézték meg a bencés szerzetes alakját.

A helyszínválasztás nem volt véletlen: a színházat igazgató Jordán Tamás nagybátyjáról van szó. Először az ő édesapja, Jordán Sándor Emil öccse, a 94 éves jogászdoktor, Jordán László vetített képes előadását hallgatták meg az egybegyűltek: egyházi és közéleti személyiségek, köztük Harangozó Bertalan kormánybiztos, egykori bencés diákok és hozzátartozóik. Don Emilio ("nekünk Sanyi bácsi", jegyezte meg Jordán Tamás) Brazíliába érkezése után őserdei területeket vett a rend számára, jó érzékkel meglátva, merre fog a későbbiekben terjeszkedni Sao Paulo. Ahol egykor fejlesztésbe kezdtek, ma már a nagyváros szerves része.

Szombathelyi vonatkozása is van Don Emilio kinti tevékenységének: ő tette lehetővé a szombathelyi annunciáta nővérek letelepedését Vila Anastación, ahol a magyar szerzetesnők óvodát, bölcsődét, betegsegélyező rendelőt nyitottak.

A külföldre szakadt hazánkfia egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig dolgozott a legnépesebb brazil városban. Munkáját 1991-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével ismerték el, a Sao Pauló-i Szent Gellért Apátság Magyar Múzeumában mellszobrával állítottak emléket életművének.

Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a Sao Pauló-i Szent Gellért Apátságról beszélt, majd a száz éve született szerzetes diákévei is terítékre kerültek a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubjában.

 

 

szerző: Vas Népe (Szerző: Rózsa Melinda, Fotó: Szendi Péter)