„Egy szerethető rosszfiú” – Szabó Győzővel beszélgettünk

2009. november 20.
Diplomája szerint képzőművész, a Tilos az Á csaposaként fedezték fel, azóta színész (is). Nem titok, a Valami Amerikának köszönheti hírnevét, mostanság leginkább a Beugróból és a Blikk reklámjaiból ismerik. Írt könyvet, és bluest is énekel. Szabó Győző decembertől Valló Péter rendezésében Szombathelyen próbál, Molnár Ferenc drámájában ő játssza Liliomot. A darab olvasópróbáját november 16-án tartották a Weöres Sándor Színházban. A színészt a délutánban, amennyire sűrűn sorjázó mobilhívásai engedték, egy kávézásnyi időre mi is diktafonvégre kaptuk.

- Hogy telt az olvasópróba? Milyen volt az első találkozás?

- Sokféle feldolgozásban láttam már a darabot, a társulat tagjait pedig jórészt ismerem. De az első találkozás mindig olyan furcsa. A Liliom már jó ideje kísért. Szakmai körökben is sokan felvetették már, hogy nekem ezt el kell játszanom, annyira rám szabták. Végtére most megtalált. Szombathely sem új nekem, két nyáron dolgoztam itt a Karneválszínházban. A tavalyi évadban is úgy volt, hogy jövök. Csehov Cseresznyéskertjében én játszottam volna Lopahint, de egyeztetési problémák miatt ez akkor meghiúsult. Pedig az a szerep is testre szabott feladat lett volna, de sajnos nem tudtam jönni. Most viszont itt vagyok.

- Gondolom Jordán Tamás hívott tavaly is, és most is. Régóta ismeritek egymást?

- Sok más produkcióban dolgoztunk már együtt, de a rendezővel, Valló Péterrel is ismerjük egymást.

- Molnár Ferenc Lilioma, a körhintás egy jó értelembe vett gazember, igazi életművész. Hasonlít rád?

- A jó értelembe vett gazemberség és csirkefogóság bennem is megvan, egy szerethető rosszfiú vagyok – ezt nem én, a volt barátnőim mondják rólam. Jellemző rám például, hogy a régi barátnőimmel szakítás után is mindig jóban maradok, nem tudok senkitől sem elválni haraggal. Hiába csinálok bármekkora butaságot, valahogy mindig sikerül egy poénnal vagy egy gesztussal ellenpontozni. Nem szándékolt gesztus ez tőlem, egyszerűen, ösztönösen jön belőlem.

Az egész életem egy nagy vidámpark...

-Liliom életének szimbóluma is a körhinta. Állandó mozgásban van, ahogy a vurstli is, a maga színes-tarka forgatagával. Te is ezerféle dolgot csinálsz, kiállításod nyílik, blues esteket tartasz, de láttunk már nem egyszer táncolni Bozsik Yvettel is…

- Ahogy mondod, az egész életem egy vurstli, egy nagy szabadidős program. Olyan, mint egy nagy vidámpark, amiben csak olyan dolgokat teszek, amiket szeretek. Például jókat enni, sportolni, színpadon játszani, próbálni, utazgatni, esténként meginni egy pohár bort, és sokat viccelni. Minden amit csinálok voltaképpen hobbitevékenység. Nem vagyok egy befelé-forduló alkat, jó lenni, és élni az életet.

- Mostanában mivel foglalkozol legintenzívebben? Olvastam valahol, hogy augusztusban Koltai Róberttel forgattátok az Outsiders című filmet.

- A Katonában játszom még három darabban, és nyáron készült el saját önálló zenés darabunk Póka Angélával, a megasztáros blues és gospel-énekessel, amely „Tiszta Kosz” címmel most a Thália Színházban fut. A darab Cziczó Attila író történetén alapszik, és a szerelmi szálat dzsesszbetétek lazítják.

- Nyáron debütált Supertravel címmel első könyved, egy szubjektív útikalauz. Milyen a fogadtatása?

- Nagyon jó a visszhangja, persze már akihez eljutott. A kiadóval hosszas rábeszélés után megegyeztünk, hogy én nem leszek az a celebritás, aki könyvének borítóján saját arcával jelenik meg. Ők elfogadták. Nem álszerénységből akartam így, csak tényleg nem szerettem volna szerepelni a borítón. Be kell vallanom, azt gondoltam, Szabó Győzőből nem sok van az országban, rám ismernek névről is. Most utólagosan azonban belátom, hiba volt. Sokaknak nem ugrik be automatikusan, hogy én vagyok az a bizonyos Szabó Győző, aki ezt a könyvet jegyzi. Nagy tanulság, de akihez eljutott idáig a könyv, azoknak tetszik.

- Lesz folytatása? A világ megannyi zegzugát bejártad már, lesz még hova kalandozni?

- Persze bejártam Tolnát, Baranyát, Hong-Kongot, Albániát, Ghánát, de vannak még terveim, például szeretnék eljutni Madagaszkárra, Ausztráliába vagy Új Zélandra. Izlandra is visszamennék, mert ott sajnos csak nagyon kevés időt tölthettem.

- Mennyi időt szánsz az életedből erre? Hol jártál legutóbb?

-A közelmúltban grafikus barátommal, szerzőtársammal jártam Rómában, de csak három napig voltunk. A nyarat nem is mondom, azóta elutaztam Egyiptomba búvárkodni, jártam Máltán, és a kislányommal Franciaországban. Egy lakóbusszal mentünk egészen fel Brüsszelig. Aztán megint jött Egyiptom, most pedig Madridban lehettem négy napig.

- Felsorolni is idő, egy utazó diplomata sem ingázik többet.

- Ha két hónapig nem mozdulok ki, betege vagyok.

- Melyik volt a legemlékezetesebb utad?

- Nincsenek legek. Mindegyik valahol valamiért fontos.

- Mi vonz, a kaland, a veszély, a táj szépsége?

- Az, hogy tapasztalatokat gyűjthetek, olyanokat, amik kitágítják a tudásom, ami által több és más leszek. Én nem úgy utazom, ahogy a turisták általában, kerülöm az üdülőrezervátumokat, ahol biztonságos körzetben, sokcsillagos szállodák és kiszolgáló-apparátus keresi a kényelmemet. Bizonyára ennek is megvan a maga szépsége, de nekem ez nem fontos, én a helyi sajátosságokat keresem, azokat a vendéglőket, ahová az ottaniak járnak, én tömegközlekedve vagy motorozva a város forgatagában érzem jól magam.

- Van úgy, hogy itthon is elindulsz, mondjuk bejárni Tolnát… persze nehezebben tudsz elvegyülni, mint Afrikában, hiszen mindenki ismer.

- Igen, de ez engem már nem érdekel, nem zavar, nem is idegesít. Közvetlen típus vagyok, ha arról van szó mindenkivel szívesen leülök beszélgetni. Végeredményben ugyanazzal az egyszerűséggel élem az életemet, mint régen.

- Tudatosan építed a karriered, megfontolod, milyen munkákat vállalsz el?

- Ez sajnos nem így működik, nem készül például annyi film sem, hogy lubickolhatnék a lehetőségekben. Most előre tudom az elkövetkező évet, de ez sem volt mindig így.

- Az ország egyik legjobb társulatának, a Katonának voltál a tagja. Nem mész vissza? Nem csatlakozol más csapathoz?

- Nem. Szeretem a szabadságot, és ráadásul a színház mellett annyi sok mást is csinálok!

A testedzésről és a fogyásról

- Így az interjú végén bevallom, nagyon meglepődtem, az utóbbi időben sokat fogyhattál…

- Igen, muszáj volt, a súlyom nagyon nem volt már normális. Két motorbalesetem is volt, akkor az ínszakadások miatt a testedzéseket is le kellett redukálnom. A rehabilitációkon már túl vagyok, de bevallom, a gyógytornát elhanyagoltam. Mostanában már újra járhatom a magam köreit. Az utóbbi időben tudatosan odafigyelek a táplálkozásra is, de mozgás nélkül nem ment volna.

- Színpadon elsőször a Bárka legendás „Szentivánéji álom” című darabjában láttalak. Akrobatikus ügyességed akkor elkápráztatta a közönséget. Mennek még ezek?

- Igen, egyébként erőállások voltak… Mindig is sportoltam, küzdősportokkal kezdtem, aztán kézilabdáztam, atletizáltam, és eveztem is sportszerűen. A képzőművészeti főiskolán viszont hanyagoltam a sportot, a súlyzózás azért ment, és úszni is eljártunk. Fura, de ott is felfigyeltek rám, mint nagy úszótehetségre. Mostanra inkább csak a futógép és a bringázás maradt. A lényeg: negyven perc folyamatos mozgás.

szerző: szilva
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.