Élőben kapcsoljuk Jókait
Hogy „élménnyé, varázslattá váljon a nyűgös kötelező olvasmány”. Ez volt a WSSz – és a rendező, Silló Sándor alapvető célja, amikor elfogadta a Gothard iskolából érkező, sikeres pályázattal alátámasztott felkérést. Így született meg A kőszívű ember fiai című Jókai-regényre alapozó üde színházi mozaik, amely a lehető legközvetlenebbül, sok humorral, sok játékkal; a mítikus regényfolyamban jól kitapintható, ma is értelmezhető akciókra, konfliktusokra, szereplőkre összpontosítva szólítja meg a tizenhárom éveseket. (Egy ponton, épp a végén bicsaklik meg egy picit, vált furcsán hangnemet a beavatás, amikor a hazaszeretetet kellene korszerűen, átélhetően színpadra fogalmazni egy olyan regény – értelmezése – nyomán, amely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc huszadik évfordulójára született.)
Ami kötelező, az állítólag egyúttal mindig nyűgös; de ezen az alapigazságon túl egyre többen pedzegetik (pl. tankönyvírók is), hogy vajon nem kellene átgondolni a kötelező olvasmányok listáját. Másképpen: föltétlenül A kőszívű ember fiai-e a legalkalmasabb elolvasandó kötelező egy 7. osztályos kisdiáknak. Hogy a rosszul értelmezett tisztelet egyszer csak nem fordul-e át valami másba.
Akárhogy is, amit egy órában a sztoriból, a karakterekből (akár burleszkesen) föl lehet villantani (a háttérben az isaszegi csata vászonra feszítve), az fényesen fölvillan a WSSz A kőszívű-változatában. Van televíziós-híradós bejelentkezés a bécsi Plankenhorst-házból, van beszélgetős műsor a színpadra telepített stúdióban, ironikus hangszerelésben. Ezek ma az ismerős, érthető vonatkozási pontok, tájékozódási keretek. Van forradalmi jelenet, amikor az ifjú nézők fölfuthatnak a színpadra, forradalmárnak. Van jelmezes-díszletes filmfelvétel, és van élő show is. Jordán Tamás a legalkalmasabb játékmester; plusz látványosan haldokló Baradlay Kázmér, sőt: tökéletes Baradlayné, tökéletes csipkefőkötőben. (Persze, hogy az 1964-es Várkonyi-film ugrik be, Sulyok Máriával.) Amikor pedig néhány passzust fölolvas a Jókai-regényből – Ramiroff és Ödön útja a nagy orosz hóviharban –, akkor az embernek (aki persze már nem tizenhárom éves) tényleg kedve támad újra kézbe venni a Jókai-regényt, akár abban a szép, piros-arany díszkiadásban. „Mi az a burána? Majd mindjárt megtudod. A burána meg szokta mondani, hogy ő kicsoda. Az ég egyetlen felhővé alakult, mely jött sebesen gomolyogva, alatta sötétkéknek látszott már az egész róna, s e fekete ég, e sötétkék föld között jött táncolva, keringve egy rettenetes, fehér kísértet, a hótölcsér, a jégmezők tüneménye (...)” Lám, az oroszban sokkal több szó van a hóviharra, mint a magyarban; arrafelé többféle a hóvihar is.
A burána hótölcsér. De mi az az insta? Tumbli? Esetleg instagram? Azoknak a fiataloknak, akik Jókai nyelvét (buránán innen és túl) nem értik, a cyber-nyelv nyilván nem okoz gondot. A zalaegerszegi színház új ifjúsági előadása, a Cyber Cyrano (szerző: Tasnádi István) éppen innen szeretne utakat nyitni a tizenévesekhez. (És ki az a Cyrano? Kulturális kódok elkerülhetetlen találkozása.)
Silló Sándor A kőszívű-kísérlethez fűzött ajánlását azzal zárja, hogy „a színház legfőbb konfliktusa az utánunk jövő generációk érdektelensége. Ha meg tudjuk őket szólítani, játszótársként kezelve őket, talán felébred bennük valami, ami a legszebb, legelevenebb játék, a színház felé fordítja őket.”
A kőszívű-ből volt két telt házas előadás a WSSz-ben. Mikor lesz legközelebb?
Vonatkozó cikk:
Önök feladnák a Kőszívűt kötelezőnek? És színházi beavatásnak?