ugrás a tartalomra

Először színész

2013. január 21.
A 20 éves Rotary Club Szombathely rendezett jótékonysági bált, ahol átadták a Kiss Sándor-díjat is: elsőként egy fiatal színésznek. Balogh János, a Weöres Sándor Színház társulatának tagja vehette át az elismerést.

A 35 évnél fiatalabb, valami módon vasi kötődésű művészek, alkotók elismerésére alapított díj a Rotary Club Szombathely alapítóelnöke, Kiss Sándor szobrászművész nevét viseli. A díjat évente odaítélő kuratóriumnak természetesen tagja Kiss Sándor - ugyancsak neves szobrászművész -özvegye, a máig Zsennyén élő Lessenyei Márta is. A szombathelyi Rotary elismerését az utóbbi években elsősorban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal muzsikusok, képzőművészek kapták. Azonban - ahogy Vörös Lajos, a Rotary Club Szombathely elnöke fogalmaz - "hál' istennek ma már eredményes, jól működő színháza is van Szombathelynek, ami lehetővé teszi, hogy a város számára új művészeti ág képviselőre szintén figyelmet fordítson a kuratórium. A fiatal és tehetséges színészeket biztatni szeretnénk a díjjal: jó úton járnak."

A jubileumi Rotary-bálon tehát Balogh János, a Weöres Sándor Színház fiatal színésze vehette át a Kiss Sándor-díjat. A kedvéért még a díjátadó protokoll is változott egy kicsit, hiszen Janinak szombaton este halaszthatatlan dolga volt: hétkor éppen élete eddigi legjelentősebb szerepében, Milos Hrma forgalmista-gyakornok bőrébe bújva lépett színpadra a Márkus Emília Teremben, a Szigorúan ellenőrzött vonatok-előadásban. Utána azonban egyenruha le, öltöny föl: irány a Claudius Hotel. A bál bevételét kimagasló kulturális teljesítményt nyújtó vasi fiatalok támogatására fordítja Rotary. Az est fővédnökségét prof. dr. Kovács L. Gábor egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, az MTA rendes tagja vállalta.

Aki pedig már a Kiss Sándor-díj birtokosaként szeretné látni Balogh Jánost a Hrabal-előadásban, legközelebb január 29-én teheti meg: Ivo Krobot rendezése akkor kerül színre újra a WS Színházban. Jani az intézmény megalapítása óta részese a WS Színháznak munkájának: előbb stúdiósként, ma pedig már színészként erősíti a társulatot, szebbnél szebb feladatokat kap. Az ártatlanságában hőssé váló Milos szerepe (nem mellesleg a neves cseh rendező keze alatt) kétségtelenül eddigi pályája csúcsa, de az idáig vezető útnak is emlékezetes állomásai vannak: A kis lordtól a Tizenkét dühös emberig. De ne a "dühös" legyen a végszó, hanem az öröm és a gratuláció.

A soproni születésű Balogh János a Hrabal-előadás (Szigorúan ellenőrzött vonatok) és a Tizenkét dühös ember (Reginald Rose színműve) mellett a Kézről kézre című Feydeau-komédiában is feltűnik a Weöres Sándor Színház jelenlegi kínálatában: mindegyikben más és más arcát mutatja a közönségnek.
szerző: Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)