Éveken át Peter Greenaway-jel is dolgozott…

2022. január 16.
…és Péter Kata darabbéli fehérneműjét - egy nap keresgélés után - Dublinból hozta a Függöny fel! jelmeztervezője, Flesch Andrea. Számos hazai mozifilmet is jegyez, például a Valami Amerika 2-t, és a Kaméleont.

- Több mai sikerfilmnek voltál a jelmeztervezője, például a Valami Amerika 2-nek és a Kaméleonnak. Ezekben mintha nem is lenne jelmez, csak az utcáról sétálnának be a színészek…

- Ezért is nehezebb feladat mai darabokat és filmeket tervezni, mint például egy kosztümöset. A filmen ügyelni kell arra is, nehogy teljesen új, élére vasalt ruhákat használjunk. Figyelni kell a színösszeállításokra is, tudni kell, mi mutat jól a kamerában, mi nem. A kortárs a legnehezebb - ilyen munkáknál gyakran kérik a rendezők, tűnjön úgy, mintha a színészeken nem is lenne jelmez – ezek összeállítása a leghosszabb munka.

Flesch Andrea  fotó: Mészáros Zsolt

Flesch Andrea / Mészáros Zsolt

- A Függöny fel! sem éppen történelmi dráma…

- Számomra ez mégis könnyebb feladat volt, mert egy stilizált bohózat, amelyben egy megkomponált egységes stílust lehetett teremteni.

- A színészeknek mennyire van beleszólásuk saját készülő jelmezükbe?

- Ha valami nagyon nem tetszik nekik, akkor szólnak, de általában bíznak a tervezőben, és gördülékenyen megy a munka.

- A rendező szabad kezet ad?

- Ha jó a párosítás, akkor általában ugyanarra gondolunk, de mindenképpen kapunk előzetes instrukciókat. A munkám ott kezdődik, hogy elolvasom a darabot. Szeretek már az olvasópróbán jelen lenni, sokat látok abból is, ahogy a színészek felolvassák a szerepeiket. Aztán következik a jelmezek összeállítása. Ez egy aprólékos munkafolyamat. Az első ruhapróbákon sok minden kiderül, de ha új ötletek adódnak, bármikor módosíthatunk. Az első beöltözés már kulcsfontosságú, meg tudjuk nézni, hogy működnek a jelmezek a színpadon.

- Más filmre és már a színpadra tervezni?

- Eleve nagyon más a két világ. A színház a nyugalom és a béke szigete, itt mindenre jut idő, és nagyon családias a hangulat. A filmre általában mindig új csapat áll össze, csiszolódnunk kell. Mozgóképen minden másnak látszik, mint a színpadon, mások a szempontok és hangsúlyok, és az apró részletek sem annyira fontosak. Én szeretek aprólékosan dolgozni, még ha nem is látszik.

- Milyen a filmes munkamódszered, ott vagy végig a forgatáson, vagy csak az elején?

- Nem minden tervező van ezzel így, de én szeretek végig jelen lenni, mert bármi történhet, ráadásul van egy csapat (öltöztetők és varrónők), akiket irányítani kell. De a rendezőtől is függ.

A hazai turkálók aranybányák

- A ruhák összeállítása nem lehet mindig egyszerű munka, gondolom, számos textíliát nem is lehet akárhol beszerezni.

- Gyakran megyek külföldre anyagért, vagy Londonba ruhát bérelni, mert nem kell minden jelmezt feltétlenül megvarratni. Most épp egy ír filmen dolgozom, ami egy kisvárosban játszódik. A rendező azt szeretné, hogy egyáltalán ne legyen divatos, a szereplők szürkés-barnás, használt cuccokat viseljenek. Dublinban ilyen nincs. Budapesten viszont minden sarkon három turkáló áll, igazi kánaán. A Függöny fel!-nél fordítva esett meg, Dublinból hoztam Péter Katának ruhákat. Még az első próbán derült ki, hogy egyetlen fehérnemű sem az igazi, égen-földön nem találtam jót. A filmforgatás kapcsán Dublinban töltöttem pár napot, amikor is többek között azzal foglalatoskodtam, hogy Katának keressek fehérneműt. Végül az össze jelmezét, a csizmát beleértve, onnan hoztam.

- Számos külföldi produkcióban is dolgozol. Miként sikerült a nemzetközi vérkeringésbe bekerülnöd?

- A filmeknek mindig volt valami magyar vonatkozásuk is. Egyrészt számos olyan külföldi reklámfilmben terveztem, amelyeket Budapesten forgattak. Másrészt több olyan külföldi filmben is benne voltam, amelyek magyar koprodukciók, általában külföldi rendezővel. Így dolgozhattam Peter Greenaway-jel is.

- A hazai szakmában lehettek irigyeid, hiszen ő az európai film ikonoklasztikus rendezője. Milyen volt vele tervezni?

- Csodálatos ember, nagyon megkedveltük egymást, alkotótársak lettünk. Ezért is csináltam végig a trilógiát, pedig csak az első részre kértek fel. Kivételes szerencsének tartom, hogy két és fél évig vele dolgozhattam. A „Tulse Luper bőröndjei” című film eredetileg magyar koprodukciónak indult, de itthon alig forgattunk.

- Greenaway barokkosan tobzódó világában lehetett bőven munkád…

- Életem legszebb feladata volt. Számos korszak felvonult, a negyvenes évektől a 17-18. századig. Azok az orosz militarista szőrmék – álom volt. Sajnos maga a film nem lett sikeres, alig mutatták be pár helyen, talán Olaszországban és Londonban lehetett egy-egy premier. Valószínűleg a nemzetközi karrierem is másként alakul, ha nagyobb nyilvánosság elé kerül a film. Sokfelé dolgoztam, csodálatos munkák voltak, de többségükben valamiért mégsem lettek sikeres mozik.

- Dolgozol még Greenaway-jel?

- Sajnos nem, egy banális dolog miatt. A trilógia után a producerei elhívtak Hollandiába egy újabb filmre. Jól sikerült a munka, azt kivéve, hogy nem fizettek ki. A producerek azóta nem hívnak, így Greenaway-jel sem forgathatok. Szomorú.

Szakács Györgyitől tanulta a mesterséget

- Filmes pályád Sándor Pállal, a Miss Arizonával kezdődött, egy roppant látványos kosztümös munkával.

- Ott még csak az olasz jelmeztervező, Nicoletta Ercole asszisztense voltam. A magyar vonatkozású részeket csinálhattam, de valóban, ez volt az első külföldi munkám. Aztán egy évre Amerikába mentem, ott asszisztenskedtem, többek között Hal Hartley filmjében. Előbbre ennél nem jutottam. Hazajöttem, itt jobban megtaláltak. Számos film következett, felsorolni is nehéz, dolgoztam Gazdag Gyulával, Rózsa Jánossal és Gothár Péterrel, én terveztem a Szomorú vasárnapot Marozsán Erikával, a Jó éjt, királyfit és a Szoba kilátással-t. Tavaly nyáron egy norvég filmben dolgoztam, a negyvenes években játszódott, egy kémtörténet volt.

- Melyik korszak áll hozzád a legközelebb, mi a specialitásod?

- Minden, ami kosztümös. Amikor már benne vagyok, a modernt és a mait is szeretem. Legtöbbet negyvenes évekbeli filmeket csináltam, azt már álmomban is megtervezem, de nagyon szeretem 17- 18. századot is.

- A mostani divattrendeket követed?

- Abszolút, de ritkán van, hogy ilyen jelmezekre kérnének fel. Érdekes munka lenne például nagyon mai és divatos ruhákat tervezni, olyanokat, amiket a felső tízezer visel. De kihívás lenne igazinak tűnő szociofilmet készíteni, például színészeket úgy beöltöztetni homeless-eknek, hogy az valósnak tűnjön.

- A színházi pályád hogy indult?

- A szakmát (a magyar színházi jelmeztervezés egyik megújítójaként számon tartott) Szakács Györgyitől tanultam. Én kezdtem meg azt a folyamatot, hogy nem végeztem főiskolát, és a szakmát a gyakorlatban tanultam meg. Már gimnazistaként tudtam, ezt akarom csinálni. Nagy szerencsém volt, hogy annak idején Szakács Györgyi elfogadott asszisztensének, rengeteg munkája volt, én pedig tanulni akartam. Nekem ő volt az Isten, pár évig éjjel-nappal mellette dolgoztam. Aztán egyre több feladatot bízott rám. A jelmeztervezés komplex dolog, az a legkevesebb, hogy az ember leül a tervezőasztal mellé, és a varrodákba jár. Az első darab, amiben egyedül dolgozhattam: Jeles András Szélvihara volt, a Műcsarnokban. Györgyit kérte fel, de nem ért rá, így lettem én. Nagyon sikeres előadás lett, onnantól kezdve hívtak önállóan is. Dolgoztam Szikora Jánossal Békéscsabán, a Madách Kamarában Puskás Tamással, Kaposváron többek között Lukács Andorral…

Flesch Andrea  fotó: Mészáros Zsolt

Flesch Andrea / Mészáros Zsolt

- Soha sem szerződtél le egy helyre?

- Nem, nem is jellemző, talán még vidéken sem, hogy színházak saját jelmeztervezőt szerződtessenek. Ráadásul az utóbbi évtizedben inkább a filmiparban dolgoztam, a színház most jött vissza az életembe. Jordán Tamás tavaly hívott először a Revűzióra, aztán most a Függöny fel!-re. Azóta a Madáchban is terveztem, Herendi Gáborral a „Diploma előtt” című darabban.

- Tévés produkciókra is felkérnek?

- Reklámfilmekre, de a televízió nagyon más világ, ráadásul már alig készülnek saját gyártású produkciók, a műsorokban pedig stylistokat alkalmaznak. Ez más szakma.
A reklámfilmezés is fantasztikus érdekes, csak roppant stresszes, emiatt fiataloknak való. Ha a megrendelő úgy gondolja, hogy holnapra hozd le az égből a csillagokat, akkor neked kutya kötelességed, olyan nincs, hogy nincs. Pár nap egy forgatás, profivá tesz ez az összeszedettség.

Érdekli a lakberendezés, és egy barátokból verbuvált könyvklub tagja

- Tervezel mást is, vagy csak szigorúan jelmezeket?

- Egy időben régi bútorokat kezdtem felújítgatni, átfesteni, de az önmenedzselésben nagyon rossz vagyok, így sokra nem jutottam vele. Nagyon érdekel a lakberendezés is, a férjem építész, van egy közös irodánk, ő végzi a belsőépítészeti munkákat, én a berendezést, a hangulatát tervezem meg. Reklámfilmben is előfordul, hogy a helyszínt én választom ki és rendezem be, de díszletet nem tudok tervezni, az építő-tervezői munka.

- Hobbid?

- A munkám. Talán még, bár nem is számít hobbinak, viszont annál fontosabb nekem: van egy könyvklubunk, tizennégyen vagyunk barátnők, minden hónapban egyszer elolvasunk egy könyvet, aztán összejövünk, vacsorázunk és beszélgetünk mindenféléről. Ugyanezzel a lánycsapattal minden évben egyszer elutazunk négy napra egy tetszőleges európai országba.

- Máskor is ennyire visszafogottan öltözködsz?

- Általában igen. Régebben nem így volt, sokkal extrémebb ruhákat hordtam. Szeretek persze öltözködni, de egész nap lótok-futok, nem bírnám tűsarkúban és miniben…

szerző: szilva
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.