Haragossziget

A Weöres Sándor Színház az ETC (Európai Színházi Konvenció) keretén belül a YOUNG EUROPE III. programban kétéves, nemzetközi együttműködésben vesz részt a berlini Deutsches Theaterrel és az amszterdami De Toneelmakerij-jal. A kutatási alapú színházi projekt neve: Age of rage.

Lőrinczy Attila

HARAGOSSZIGET

Egy felvonásban - 75 perc

fordította: Lengyel Anna

(Fury Island)

Magyarországon a kétezres években meghökkentően sok, kamaszok által elkövetett szülőgyilkosság történt. Az European Theatre ConventionYoung Europe III. „Age of Rage” című koprodukciós projektje kapcsán ezt a jelenséget találtuk a legdrámaibbnak, amit fontos a színház eszközeivel is bemutatni. A valós esetek alapos tanulmányozása után egy fiktív, ál-dokumentarista történetet alkottunk, amelyben szándékosan kerültük az olyan kézenfekvő indítékokat, mint a nincstelenség, a drogfüggőség, vagy a súlyos pszichiátriai terheltség.

Generációkon át egymásra rakodó és átörökített traumák, frusztrációk és szabadulásvágyak. Némaságok és artikulálatlan dührohamok, bántalmazók és bántalmazottak oda-vissza...Látszólag konszolidált, már-már jólétben élő fiatalok jutnak el odáig, hogy – jószerivel azógörög sorstragédiák mintázata szerint – elkövessék a legsúlyosabb bűnt, az anyagyilkosságot. Egy tizenhat éves gimnazista lány, Stuci, tizenkilenc éves barátja, Zsomer, valamint a lány anyjának, Erikának, az ötvennégy éves könyvtárosnőnek keresztbeszerkesztett monológjai nyomán sejlenek fel a családi tragédia körülményei és motívumai...

[gallery=1312 image=27887]

 

[gallery=1309 image=27823]

 

 

[gallery=1299 image=27632]

 

[gallery=1299 image=27631]

 

[gallery=1299 image=27633]

 

[gallery=1181 image=24768]

 

[gallery=1300 image=27634]

 

[gallery=1322 image=28121]

Szereplők:

Erika, könyvtárosnő Németh Judit

Stuci, a lánya, Zsomer szerelme Nagy-Bakonyi Boglárka

Zsomer, Stuci barátja Kenderes Csaba


Alkotók:

Díszlet Réthly Attila

Súgó Jenei Ági

Kellék Takács Viktória

Fény/Hang Simon Ottó

Fény/Hang Németh Tibor

Fotó Sadness

Videó Kaczmarski Ági

Jelmez Varga Alexandra

Díszlet Réthly Kamilla

Rendezőasszisztens Pados Bernát


RENDEZTE Réthly Attila

Bemutató: 2019. december 15. 19 óra, Stúdiószínpad

Az előadás a Young Europe III. projekt részeként, a berlini Deutsches Theater és az amszterdami De Toneelmakerij színházakkal folytatott együttműködés eredményeként, valamint az Európai Színházi Konvenció (ETC) támogatásával jött létre.

A Young Europe III. program további támogatói a Europe Creative Programme és az Allianz Kulturstiftung.

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.