Hát így...

- Látom, imádsz napon lenni.

- Nagyon. Amikor főiskolás voltam minden nyáron hazaköltöztem a szüleimhez, és egész nap kint voltam a stégen. Napozással és olvasással teltek a nyaraim.

- A stégen, Szolnokon?

-Igen, a szüleim a Holt-Tisza partján laknak, nyáron lehet fürdeni és csónakázni, télen pedig korcsolyázni. Imádok otthon lenni.

- Szolnokon talán életemben egyszer jártam…

- Majdnem húsz évet éltem ott, de valami miatt nem lett a szívem csücske. Szombathelyen és Budapesten viszont imádok lenni. Pesten szeretem elnézni az embereket, ahogy jönnek-mennek, csak figyelni őket, ki milyen.

- Ilyenkor munkál benned a színész? Gesztusokat raktározol el magadban?

- Lehet, de egyszerűen csak azért nézem őket, mert érdekelnek.

- Körülöttünk most minden virágzik, szeretsz kertészkedni?

- Amikor ideköltöztem, elhatároztam, hogy kis balkonládában spenótot fogok termeszteni, mert szeretem. Volt aztán egy költözésem, így a spenót elmaradt.

- Terveid között később szerepel egy kert?

- Nem tervezek, mi lesz később. Illetve de, rövidtávon. Mindig csak egy kicsit, és akkor van sikerélmény, és ez jó érzés. Persze megvan a fejemben, hogyan szeretném élni az életem, de erről nem beszélek, mert akkor elveszne a varázs. Régen sokkal céltudatosabb voltam, mostanában már próbálok úgy élni, hogy hagyom, hadd történjenek meg velem a dolgok, csak úgy.

- Mert ha túlságosan előre betervezzük a dolgainkat, amikor elérjük, valahogy már örülni sem tudunk úgy.

- Gyerekkorom óta arra készültem, hogy bejussak a főiskolára, elvégezzem, és színész legyek. Hatodjára vettek föl. Amikor megkaptam a színészdiplomám, csak ültem, néztem magam elé, és az járt a fejemben, hogy most itt vagyok, ezt akartam, bejutottam, itt a diploma a kezemben, elértem. Most mi lesz? Nagyon szomorú voltam életem egyik legfontosabb napján. Nem gondoltam, hogy ha beteljesül egy álom, utána hatalmas űr keletkezik.

- Említetted, hogy van egy ikertestvéred. Hasonlítotok egymásra?

- Úgy mint a testvérek. Én tíz perccel később jöttem a világra, így ő lett a nővérem. Egyébként hárman vagyunk, van egy öcsém, ő autókat tervez. A leánytestvéremnek pedig októberben született kisbabája, nagyon boldog családanya.

- Azt mondják az ikrek közül az egyik mindig talpraesettebb, kezdeményezőbb, a másik passzívabb.

- Igen, legszívesebben tanulmányokat írnék arról, milyen ikernek lenni. Kiegészítettük egymást. Ő a gyakorlati dolgokban volt jártasabb, én az elméleti részben. Amikor tizenkilenc éves koromban elköltöztem otthonról, szinte elölről kellett mindent tanulnom. Csak mostanában kezdem érezni, hogy már nem félként, hanem önmagamban is egész tudok lenni a világban. Érdekes dolog ez, időbe telt, míg egyáltalán megtanultam egyedül lenni.

- Azt is mondják, az ikrek között egészen sajátos kommunikáció működik. Szinte megérzik egymás gondolatait.

- Tényleg így van, amikor megszületett Csillának a kis Leventéje, percre pontosan megmondtam, mikor jött a világra. Hihetetlen volt.

- A testvéred is színésznek készült?

- Nem.

- A hétköznapokban inkább szemlélődő vagy?

- Igen. Két éve tart ez az állandó figyelés. Úgy érzem, hogy valami változáson megyek át. Ezt persze mindig utólag látja, vagy érti meg az ember, hogy mi is történik vele valójában, hogy mi miért van benne és körülötte.

- Hobbid az olvasás?

- Igen, imádok olvasni. Most éppen Van Gogh életéről, meg az impresszionizmusról. Van Goghban egy percig sem hittek, de ő legbelül azonban mindvégig érezte, hogy benne valami olyan munkál, amit meg kell mutatnia másoknak.

- Ahogy benned sem sokan hihettek, amíg fel nem vettek. Hatszor nekiugrani a felvételinek, nem kis kitartás és eltökéltség.

- Mindig tudtam, hogy egyszer sikerülni fog. Tudtam, ha eljutok a harmad rostáig, akkor felvesznek, mert az egy bentlakásos időszak, amikor egy heted van arra, hogy bebizonyítsd, mire vagy képes. Nagyon izgulós vagyok, és az első két forduló emiatt mindig nehezen ment. Persze borzalmas érzés volt, amikor elutasítottak. Minden alkalommal azt mondtam, hogy soha többé nem megyek oda, aztán csak beadtam a jelentkezésem minden évben. Ezalatt elvégeztem levelezőn a Jannus Pannonius Tudományegyetem művelődésszervező szakát. Készültem arra is, hogy mi lesz, ha nem vesznek fel. Amikor hatodjára mentem, akkor végre sikerült legyőznöm a félelmeimet, megbeszéltem magammal, hogy más lehetőségem már nincs: most vagy soha. És összejött. Minket úgy neveltek a szüleink, hogy amit csinálunk, azt a lehető legjobban csináljuk. Ha bármikor kiderülne, hogy mégsem nekem való ez a pálya, én szívesen továbbállok, és megkeresem azt, amiben a legjobb vagyok. Számomra az a legfontosabb, hogy tiszta lelkiismerettel, jól és becsülettel végezzem azt, amit rám bíznak. Ezt otthonról hoztam. Ha így nem megy, akkor én nem akarok mindenáron színésznő lenni.

- Jóval érettebben és tapasztaltabban kerültél be a főiskolára, mint mások. Ez előny volt vagy hátrány?

- Egyértelműen előny volt. Akkor már tudtam, hogyan kell hozzáállni egy jelenethez. A Bárkán nagyon jó alapot kaptunk színházi gondolkodásból és hozzáállásból.

- Hogy kerültél a Vígszínházba?

- Az osztályból heten voltunk ott gyakorlaton, később hárman kaptunk szerződést. Nagyon örültem, hogy a Vígszínházba mehettem, ráadásul megengedték, hogy más színházaknál is dolgozzam párhuzamosan, és így, egy másfajta színházi gondolkodást is láthattam.

- Azt tudjuk, hogy Dömötör Tamással még a Bárkából ismeritek egymást. A Színházbarátok Egyesületének első darabjában is tevékenyen részt vettél, a Sóska, sült krumpli rendezőasszisztense voltál. Aztán jött a Czukor-show. Jordán Tamással is dolgoztál korábban együtt?

- Főiskolás voltam, amikor egyszer felhívott Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója, hogy Hámori Gabi eltörte a lábát, és be kéne ugrani helyette a Störr kapitányba. Tamással ugyan nem volt közös jelentünk, de ott találkoztam vele először.

- Mi volt az, ami ide Szombathelyre, egy alakuló társulathoz vonzott?

- Lehetőséget látok abban, hogy tényleg olyan dolgok szülessenek, amiket szeretnék képviselni: jó előadások, sok és jó munka, jó minőségben, és változatosan. Ezt szeretném, ezért jöttem.

- Melyik a kedvenc előadásod amiben játszol?

- A Szerelmes Balázs, ebben azt csinálhatok, amit csak akarok. Olyan, mint amikor egy gyereket betesznek egy szobába, és szabadon játszhat, ennél boldogabb érzés nincs. Ilyet még nem csináltam.

- Alkatod miatt is még mindig előszeretettel használnak kislányként.

- Így harminc körül már nem szeretnék állandóan kislányokat játszani. Általában a rendezők hajlamosak kategorizálni. Sokszor azt gondolják, ha egy színész egy szerepkörben már bevált, akkor csak előveszik, és kész. Persze eljátszhatod százhuszadszor is a kislányt, de sok újat már nem tudsz benne megmutatni. És, nem is túl izgalmas feladat. A megúszás pedig nem az én műfajom, én dolgozni szeretek. Amikor nincs próba, imádok kifeküdni a napra, lógatni a lábam, de, ha munkáról van szó, akkor szeretek ott lenni.

- Most, hogy már csak esti előadásaitok vannak, mivel foglalkozol napközben?

- Ma épp Kőszegen voltam Czukor Balázs kollegámmal. Elmentünk sétálni, és ettünk egy finom falafelt. Most, hogy már jó idő van szeretnék újra eljárni futni, görkorcsolyázni. Vízfüggő vagyok, alig várom, hogy kinyisson a strand.