Horváth Ákos: aki Michael Jackson és AC/DC-turnén épített színpadot

- A színházi portálon a rajongóid külön oldalt nyitottak, ahol nem csak a színpadi jelenlétedről, de – fényképes illusztrációkkal – arról is rendszeresen számot adnak, épp milyen reklámfilmben tűntél fel. Innen tudom, számos ilyen jellegű munkád is van…

- Amikor a 90-es évek elején a színészügynökségek alakultak, persze nagyképűen mindenhová odaírtam, reklámfeladatokat nem, kizárólag színészi munkát vállalok. Aztán, amikor nagy színészeink is reklámozni kezdtek, megtört nálam is a jég, gondoltam, miért is ne. Eljártam castingokra, és lassan bekerültem egy körbe, ahonnan már könnyebben beválasztottak, ha olyan karakter kellett. Nem szégyellem ezeket a munkákat, de nem is vagyok rájuk büszke, hozzátartoznak az életemhez. Az is csak egy forgatás, mindig próbáltam úgy felfogni, mint egy szakmai gyakorlatot.

- Filmeztél is, legutóbb a Szabadság, szerelemben tűntél fel…

- A legbüszkébb a „One day Crossing” című- amerikai filmre vagyok, amelyet 2000-ben, rövidfilm-kategóriában Oscar-díjra is jelöltek, és amelynek Marozsán Erika volt a főszereplője. De szeretem a Szabadság szerelmet is, ahol az orosz csapat edzőjét játszottam. Így jóba lettem a többszörös olimpiai bajnok vízilabdásokkal, ugyanis ők alakították az orosz csapatot. Nagyon kedves srácok, roppant jó fejek.

- Vizilabdáztál velük?

- Nem, csak taktikai utasításokat adtam nekik, oroszul.

- Nem dobtak be a mélyvízbe?

- Nem, féltek tőlem:). Lehet, ha nyerünk, de ugye vesztettünk

- Mostanában forgatsz?

- Igen, Kocsis Ágival, aki az Európai Filmakadémia tagja. Most készül a „Pál Adrienn” című film, amelynek hősnője egy boldogtalan és roppant kövér ápolónő, aki keresi a helyét a világban. Egy lepukkant újságírót alakítok, akinek a mamája meghalt.

- Művészfilm lesz?

- Igen, bár nem szeretem ezeket a kategóriákat. Nagyon jó mozi lesz, de valóban nem populáris, és a slágerdalát sem fogják a zenecsatornák játszani. Most forgatjuk, nekem egy napom, és egy jelenetem van belőle hátra.

- Nem találnak meg nehezebben az ilyenfajta munkák, hogy Szombathelyre szerződtél?

- Nyilvánvalóan nem szaladok fel minden nap castingokra, azonban sok reklámfilmnél már személyre szabottan hívnak. A film forgatási napján pedig lejön értem a filmgyári autó, és elvisz, aztán meg visszahoz előadásra…

„Alföldi Robinak szíve joga azt elküldeni, akit akar …”

- Evidens volt, hogyha Jordán Tamás Szombathelyre jön, te is vele tartasz? Hány éve is dolgoztok együtt?

- ’91 óta. Nemrégiben jelent meg a megyei napilapban a Szókratész védőbeszéde kapcsán, hogy a darab, „amit Jordán tamás régi partnerével ad elő”. Ez a „régi partner” azért viccesen hangzik. Mondtam is Tamás feleségének, hogy látod, nem vagy egyedül… De komolyra fordítva a szót, amikor nem hosszabbították meg a Nemzetiben a szerződésem, én senkit sem hívtam fel. Ilyen helyzetben ugyanis a színészek telefonálgatni kezdenek, színházigazgatókat és rendezőket keresnek meg. Én nem hívtam senkit, csak Tamással beszéltem. Természetes volt, hogy vele tartok.

- Már előzőleg is számítottál rá, hogy nem férsz be az új direktor, Alföldi Róbert csapatába?

- Igen. És Alföldinek szíve joga azt elküldeni, akit akar.

- Azért fájt?

- Persze, tudod ez olyan, mint egy megromlott kapcsolat: érzed, hogy nem működik, de ha veled szakítanak sokkal jobban megvisel, mintha te szakítasz. Mert akkor érzed, te vagy a vesztes. Ennek dacára a mai napig játszom a Nemzetiben, a 12 dühös emberben…

- Melyik dühös embert?

- Egyiket sem, én vagyok a törvényszolga. Nagyon szeretem ezt a csapatot, bár már közülük is egyre kevesebb a tag a Nemzetiben.

- Öt évig az ország elsőszámú, preferált színházából vidékre, egy színházépület nélküli város újonnan szerveződő társulatába csöppentél. Nagy különbség. Miért jöttél el Pestről?

- Hallatlanul izgalmas feladatnak gondolom azt, hogy részese lehetek egy új színház megteremtésének. Hogy ott lehetek az elején, kicsit hatással lehetek arra, milyen is lesz ennek a színháznak a hangulata, szakmaisága és szellemisége… Másrészt nem gondolnám, hogy Szombathelyen más emberek élnének, mint Budapesten. A nézők között sincs különbség. Csupán annyiban más Szombathely, hogy itt korábban bezárnak a szórakozóhelyek. De ez a mi felelősségünk is, rajtunk is múlik, hogy itt is legyen esténként szellemi pezsgés. Én egyébként vidéken jártam gimnáziumba, úgyhogy Szombathely nem okoz meglepetést…

- Hol?

- Pápán. Kisebb város, mint Szombathely. Egyébként budapesti voltam, csak odakeveredtem..

- Mesélj, ez izgalmasan hangzik…

- Zűrös kamaszkorom volt, maradjunk ennyiben…

Nem áll messze tőle a színházi kísérletezés

- Alapítója voltál a Merlin Junion csoportjának, és a Táp színháznak is a tagja vagy, amely egy formabontó alakulat.

- A Táp színház örök szerelem, valóban elképesztően izgalmas munka Vajdai Vilmos happeningjeinek részese lenni. Például a „Minden rossz varieté”-ben mindennek a tagadása van, égni kell, ott minél nézhetetlenebb és pocsékabb vagy, annál jobb. Kifejezetten kínos és kellemetlen jelenetekkel kell előrukkolni. Bátran mindent ki lehet próbálni, és ez hihetetlen felszabadító érzés. Mondtam itt úgy szerelmes verset, hogy közben erős paprikát ettem, és ömlött a szememből a könny. Ezeket egyébként bátran meg lehetne csinálni itt is, akár a Hemo büféjében.

- Dolgoztál modern táncszínházi produkciókban is, például Bozsik Ivette-tel.

-A Trafóban játszottam a Rómeo és Júliában, ez volt az első nagy munkám, majd az Állatfarmban is, ott én voltam az ember. Akivel még nagyon szerettem együtt dolgozni, az egy román rendezőnő volt, Beatrice Bleont, akinek darabjaiban Zsámbékon, a Nyári Színházban több ízben is játszhattam. Például a Kékszakállú herceg várában, ahol Kékszakállként én voltam az egyetlen nem táncos. Partneremmel, Judittal úgy melegítettünk, hogy ő a lábát tette a füle mögé, én a kezemet

- A Junion csoport működik még?

- Nem, személyi ellentétek miatt sajnos nem, pedig működhetne… Nagyon sajnálom például, hogy már nem játsszuk a „A jó pálinka itassa magát!” című darabot, pedig hihetetlenül izgalmas előadás volt. Diktafonnal felvett élőbeszédeket alkalmaztunk színpadra, vicces formában.

- Orosz Robival - aki szintén alapító Junion-tag, majd a Nemzetibe is közösen mentetek - nem gondolkodtátok, hogy szerveztek valami hasonló színházi megmozdulást itt Szombathelyen?

- De, nagyon, is… mindenfélén ötletelgetünk és agyalgatunk.

„Egyáltalán nem akartam színész lenni…”

- Zűrös gyerekkort emlegettél… már akkor színész akartál lenni?

- Nem, egyáltalán nem akartam színész lenni. Amikor a gimnáziumunk 350 éves lett, akkor színre vittük Karel Capek: Végzetes szerelem játéka című darabját, amiben én voltam Gilles, a bohóc. Az előadás szereplői közül mindenki színész akart lenni, kivéve engem. De hozzáteszem, nagyon jó magyartanárom volt, Szabó István, aki megérdemli, hogy megemlítsem a nevét. Sajnos már nem él. Ő bíztatott, hogy induljak szavalóversenyeken is. Amúgy sem voltam éltanuló, úgy mentem át az érettségin, hogy a darab rendezője és az érettségi elnök jó barátok voltak... Én filmrendező akartam lenni, felvételiztem is, de a szóbelin elhasaltam. Jobb híján jelentkeztem a Nemzeti Színház stúdiójába. Kétszer felvételiztem még a főiskolára, aztán indult a Merlin Színház stúdiója. Ott is nagy volt a túljelentkezés, de felvettek. Négy évig tanított Jordán és Lázár Kati.

- És mostanában hogy állsz a filmrendezéssel?

- Amíg nincs egy olyan történet, amit mindenképpen el akarok mesélni, addig nem szeretnék. Csak azért nem, hogy elmondhassam magamról, hogy rendeztem egy filmet.

- Szombathelyen, a 9700-ban és a Szerelmes Balázsban karakterszínészként ismerhettünk meg…

- Így alakult, úgyhogy elég sokat voltam a büfében, és keveset a színpadon. Remélem ez később másként lesz, de nem kértem eddig sem szerepet, és eztán sem fogok. Amit rám osztanak, azt eljátszom… A 9700-ban a 76-os bizottságban szerepelek, a Cseresznyéskertben egy csavargó leszek, a Szerelmes Balázsban pedig a legendás porszívószerelő

- Egy kicsinyke, ám viszonylag szórakoztató szerepet…

- Mondtam is, jövőre vegyük elő a porszívószerelő című darabot. Kérdezték egyszer Suka Sándor színésztől, aki nagyon sok filmben játszott rendőrt, hogy szeret-e rendőrt játszani. Ő erre azt válaszolta, igen, a rendőr című filmben.

- Nagyon rád se lehet ismerni… maszkban matatsz a paraván mögött, a sötétben.

- Ez a sorsom, nem egy csajozós szerep. De a Március 15-ei darabban játszom még egy szerepet, Vasvári Pál leszek, aki irányítja majd a többieket. Hallatlanul izgalmas lesz, Kelemen Zoli írta, rendezi, az Art Caféban kezdjük, bejárjuk a várost, és reméljük a szombathelyiek is velünk tartanak majd.

- Szerepálmok?

- Szeretnék fontos szerepeket játszani, elég volt az éles karakterekből, helyesek és jók, de szeretnék olyan szerepeket, amelyekkel tudok beszélni magamról és a világról. Amikkel megmutathatom magam és a gondolataimat.

- Apropó, mik az első benyomásaid Szombathelyről? Van már törzshelyed?

- Nem mondhatnám, hogy teljes mértékben felfedeztem a várost. A bérletkampány időszakában még csak-csak, de utána, a 9700 próbái alatt annyira besűrűsödött a program, hogy nagyon kevés időnk maradt. Pedig nagyon szeretek olvasni, mindenfélét, de fő csapásirány a szépirodalom, arra is kevesebb idő volt. Mivel a volt sógornőm férje szombathelyi, általa is sok embert ismerek, és nagyon jóban vagyok az ő szüleivel is. Többször jártam már azelőtt is a városban, ráadásul Lengyel Feri, Fekete Tibi és Scherer Peti is mind szombathelyiek, velük is jóban vagyok… Egyébként apám is Szombathelyen született.

-Akkor félig meddig ide-valósi vagy?

- Nem egészen, apám Pápa mellett egy kis faluban nőtt fel, Várkeszőn. Én már Budapesten születtem, de például a családom egyik fele, a nagybátyám, a nagyanyám Kanadában élnek.

-Jártál kint?

- Kissrác koromban. Döbbenetesen sokkoló élmény volt, nálunk még javában a szocializmus dübörgött. Mi nagyon szegények voltunk, ők tisztes polgári jólétben éltek. Iszonyatos nagy volt a kontraszt, egészen más világ volt...

Kenu és kempo, kempo, nem kampó!

- A 9700-ban Czapkó Antallal mint erőemelő-emberek vonultok végig a darabon. Aktívan sportolsz?

- Járok itt Szombathelyen egy konditerembe, sok srácot ismerek már, akik nem feltétlenül színházrajongók, (majd azok lesznek) de nagyon jó fejek. Gyerekkoromban versenysportoló voltam, sporttagozatos általánosban jártam. Az MTK-ban kenuztam, ott edzett Wichmann Tamás is. Elképesztően nagy megtiszteltetésnek számított, ha te vihetted az edzésen a hajóját. Egészen addig aktívan lejártam, míg Pápára nem kerültem.

- Ismerted Kolonics Györgyöt is?

- Köszönőviszonyban voltunk, nagyon megviselt a halála. De ők már jóval fiatalabb korosztály… Egyébként mindig is sportolgattam, amit még komolyabban csináltam, az a kempo volt.

- Kemény küzdősport... Milyen övig jutottál?

- Zöldig. Az volt a baj, hogy rendszerint esténként tartották az edzéseket, és nehéz volt összeegyeztetni a színházzal. Másrészt volt, hogy a szemem alá bekaptam egy egyenest, szerencsére nem dagadt fel, de úgy kellett reklámforgatásra mennem. Szerencsére a sminkes gyorsan eltüntette… Sok sérülésem volt. Egyszer megesett, már a Nemzetiben, hogy egy hatalmas sebbel a homlokomon mentem próbára. Találkoztam Kaszás Attilával, aki rámnézve megkérdezte, mi történt velem, mitől van a homlokomon a seb. Mondom kempo, mire Ő: „Kempo, kempo… – kampó, nem!?

- Szombathelyen is űzöl valami küzdősportot?

-Ahol kondizok, ott van egy kis boksz is. Tónival is bokszolgatunk, de a sérülés elkerülése miatt is jó lenne egy edző.

- Kérdezhetek személyeset? Család?

- Van egy nagyon szép, elképesztően okos és cserfes tizenkét éves nagylányom, de ő a mamájával él. Nagyon sokat beszélünk telefonon, minden nap többször is. Mikor Pesten vagyok természetesen velem van… Jelen voltam a születésénél is, én vágtam el a köldökzsinórt, de csak középen, fazonra már az orvos nyírta. Az első éjszaka, amikor hazajöttek a csajok a kórházból, én szabályosan bepánikoltam, egész éjszaka nem aludtam, jártam az ágyunk és a kiságy között, folyton azt figyeltem szuszog-e, éhes-e. Másnap a próbán olyan hulla fáradt voltam, hogy elbóbiskoltam… „Ikea” szobában szültünk, volt ott minden, kötél, labda bordásfal és szülőszék… kértem is a feleségemet, mindent próbáljunk ki  Kaptam egy műszert, amivel én mérhettem a gyerek szívhangját. Csak ketten maradtunk a szobában, az orvosok pedig kintről felügyeltek, mondtam is nekik, figyeljék meg, háromnegyed tízkor szülünk, így is lett. A szülés után, amikor elvitték a mamát „rendbe tenni”, a lányomat én fürdethettem meg. Négyen vettek körül, nem bízták a véletlenre. Óvatosan, roppant finoman és figyelmesen mosdattam. Aztán kísérgettem mindenfelé. Később ránézett egy szakember, majd közölte: Apás szülés mi? Elővett egy drótkefét és nekiesett, úgy súrolta le a kis fejecskéjét… Hajasbaba volt, ezért is maradt egy kis lepedék a fején. Az akkori egészségügy aztán úgy gondolta, ezzel az apa minden kötelességét letudta, onnantól kezdve csak megvesztegetéssel juthattam a lányom közelébe, elvileg csak videón keresztül láthattam.

- A lányod látott már színpadon?

- Igen, rengetegszer. Szombathelyen még nem, de nagyon szeretne már.

A színház mellett sokáig fizikai munkás volt

- Stúdiósként kezdted. Mennyi idő telt el addig, míg elmondhattad magadról, hogy a színházból élsz?

- Körülbelül tíz év. Ezért is a színház mellett nagyon sokáig fizikai munkásként dolgoztam, 98-ig többedmagammal rockegyütteseknek építettünk színpadot. Kamiont pakoltam, szereltem, nyáron, ha nem volt színház mentem turnézni…

- Ki volt a legnagyobb név?

- Michael Jacksont több koncerten láttam, mint egy átlag magyar De részt vettem az AC/DC turnéban is.

- Azért ez nem hangzik rosszul…

- Amikor fenn állsz húsz méter magasan két kis csövön, és egy harmadikat próbálsz egy negyedikbe betuszkolni…

-Tényleg, hogy lettél színpadépítő?

- Amikor leérettségiztem, és a Nemzeti stúdiósa lettem, szólt egy ismerős, hogy koncertekre keresnek embereket. A legszörnyűbb fizikai munkával kezdtem, PVC lapokkal letakarni a Népstadion gyepszőnyegét. Egyenként kigurítani, helyére tenni, aztán koncert után, iszonyatosan koszosan felszedni… utána lettem színpadépítő, ehhez már némi szakmunkát is ki kellett tanulnom…Nem egyszer megesett, hogy a színházban véget ért az előadás, és én fél tízkor rongyoltam át a Népstadionba lebontani egy koncertet…Azonban egy idő után a két munkát nem lehetett együtt csinálni, már meg tudtam élni a színészetből, és megszületett a lányom is…

Kólázgatunk még, míg a Cseresznyéskert próbájára nem hívják. Ákos végezetül megemlíti, egy valamit nagyon furcsáll itt Szombathelyen: „Azt veszem észre, hogy az egyetemisták keveset járnak, nem értjük, miért?” Üzenem nekik, jöjjenek!”