Hú, a húzás megkezdődött!

2016. július 27.
Ha a Karneválszínház tekinthető a Weöres Sándor Színház bölcsőjének, akkor mára fordult a kocka: a Karneválszínház a WSSz nyári színházaként működik. Az idén nápolyi komédiát láthatunk a Megyeháza udvarán, egyet Eduardo De Filippo nápolyi darabjai közül.

Eduardo De Filippo egyáltalán nem ismeretlen Magyarországon, mondja Réthly Attila, az előadás rendezője, aki néhány éve Kaposváron színre vitte már a Nem fizetek! című Eduardo De Filippo-komédiát (fordította Török Tamara). De nem olyan régen például a budapesti Radnóti Színház is műsorra tűzött egyet a 20. század jeles olasz – sőt, speciálisan nápolyi – szerző darabjai közül. Szóval Eduardo De Filippót magasan jegyzik, bár mondjuk Goldonit tényleg nem közelíti meg színházi népszerűségben.

Itt is, ott is a „kisember”, a maga hétköznapian abszurd problémáival. És ha Jámbor Nándor (immár végzett színész!) néhány hete még Goldoni kőszegi Terecskéjén próbálta rávenni a hölgyeket, urakat (beleértve a közönséget is) egy kis szerencsejátékra, akkor Aglietiello, a mindenesfiú szerepében ad tippeket a gazdájának, Ferdinando úrnak: Mertz Tibornak. A készülő karneválszínházi előadásban minden egy nyertes lottószelvény körül forog. Ennél többet nem is kell mondani ahhoz, hogy a helyzet ismerős és átélhető legyen. Hányan sóhajtozunk szombat esténként, hányan esengünk lottószelvényt szorongatva a megváltásért. Eduardo De Filippo darabjában (majdnem) minden szám nyer, de az élet így se egyszerű: a nagy kérdés az, hogy kit illet valójában a nyeremény.

A próbára (egyelőre még az Akacs 7. nagyszínpadán) éppen akkor érünk oda, amikor Sodró Eliza – Margherita, a szobalány szerepében – elsikítja magát, hogy most mondják be a nyerőszámokat. Hú, most van húzás. Izgalom, drukk, elszálló remények. Vagy mégsem.

1, 2, 3, 4... A világ legegyszerűbb, legszebb számsora, nem? (Mellesleg, a karneválszínházi darabtól függetlenül, Jordán Tamás bűvös számsora is pont így kezdődik.) Réthly Attila azt kéri, hogy nagyobb ribillió legyen, és ribillióban nincs is hiány.

Aztán betoppan Balogh János is, bizonyos Mario Bertolini szerepében, és boldogan közli: nyert! Úgyhogy most már eséllyel udvarolhat Ferdinandóék lányának, legalábbis ezt hiszi. Stellát Gonda Kata, a szombathelyi társulat új szerzeménye játssza (nyilván mindenki nyer vele).

Hogy Ferdinando Quagliuolo milyen alapon követeli magának a nyertes lottószelvényt, legyen a Karneválszínház meglepetése. Annyit elmondhatunk, hogy a Nagy Kergetőzés koreográfiájának megtervezése komoly edzéssel ér föl. Elöl Mertz Tibor-Ferdinando a Mariótól elhappolt nyertes szelvénnyel, utána az egész díszes társaság. És közben csak szól, szól a zene: vérbő mediterrán dallamok, mintha nem is a WSSz nagytermében lennénk, hanem tényleg Itália kék ege alatt. (Na, majd a Megyeháza udvarán, élesben!)

Szóval fut Mertz Tibor (istenien fest az „olasz szalmakalapban” is), és fut utána a ház népe: Nagy Cili (Concetta, a felesége), Balogh János, Gonda Kata, Horváth Ákos, Endrődy Krisztián. Amikor a ház zegzugaiban (mire jó a színpadi ajtó!) eltűnnek a szemünk elől, végre egymásnak eshet a két tüsténkedő szerelmes: Aglitiello és Margherita. Jámbor Nándor és Sodró Eliza nyílt színi ölelkezése-csókolózása rendezői dicséretet ér: szépen dolgoznak a fiatalok. Ferdinando nem fárad, a szelvényt lobogtatva kiabálja, hogy nem fizet, akkor se fizet, a társaság pedig félholtan is ott liheg a nyomában. És megint elölről, és megint elölről, már nem is számoljuk.

A Nagy Lottósorsolás bemutatójával indul a karnevál. (A város egyik pontján római legionáriusok, a másikon nápolyi polgárok.) Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Takács Lilla, a szereplők között föltűnik a nevezetteken kívül Németh Judit, Alberti Zsófi, Kálmánchelyi Zoltán és Jordán Tamás is. Ha valaki, akkor ő aztán tudja, hogy az élet: játék. De mekkora!

szerző: Vas Népe (Szerző: Ölbei Lívia)
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.