Jó hazajönni, de nehéz itthon jót tenni
Nő- és Zoltán napi köszöntővel kezdte a Thea-tér beszélgetős sorozatának sorrendben tizenegyedik estjét a Berzsenyi Dániel Könyvtárban a házigazda, Burkon László. Valamiféle koncepciót is sejtetett abban, hogy – reményei szerint a közönség hölgytagjainak kedvére és megelégedésére – férfiakat hívott vendégnek erre az alkalomra, ráadásul egyikük nőgyógyász, másikuk pedig Zoltán.
Dr. Horváth Boldizsár, akinek az édesapja több mint négy évtizedig volt szülész-nőgyógyász Sárváron, édesanyja pedig körzeti orvosként dolgozott ugyanott, elárulta: a középiskola első két osztályát ugyan elbliccelte zenéléssel és kosárlabdázással, de amikor ráébredt, hogy csakis orvosként tudja elképzelni a jövőjét, ráhajtott a tanulásra, és elsőre fel is vették a szegedi egyetemre. Ahogy mondani szokás, az egészségügy „napos oldalát” választotta, ahol sokkal gyakoribb a sikerélmény, mint a többi területen. (Ezerig számolta az általa vezetett szülések számát, aztán felhagyott a statisztikával.) Első és mindmáig egyetlen munkahelye a Markusovszky kórház, ahol igazi nagyságoktól, köztük dr. István Lajos és dr. Illei György professzoroktól tanulta meg, hogy nem szabad megelégedni a szakma mindennapi gyakorlásával, hanem tudományt is kell „csinálni”. Tudományos közleményeinek a száma mára közelít a kilencvenhez, így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy ő a megyei kórház tudományos és oktatási igazgatója, emellett a Magyar Tudományos Akadémia Vas Megyei Tudományos Testületének alelnöke. Szemész feleségével a stafétát is sikerült átadniuk: leányuk és fiúk is orvos lett, s persze bíznak a folytatásban.
Dr. Ács Zoltán történész, tanár, újságíró, de ezen „foglalkozások” mellett volt már kulturális tanácsos Berlinben és Szombathelyen, aztán múzeum- és szállodaigazgató, szóval amolyan örökmozgó, mindent kipróbáló és mindenben bizonyítani akaró, önmegvalósító típus. Szombathelyen született, s akkor lett országosan ismert személyiség, amikor 1983-ban megnyerte a Magyar Televízió Riporter kerestetik című versenyét. A legendás televízióst, Déri Jánost nem ezzel, hanem azzal lepte meg igazán, amikor állást kínáltak neki a tévénél, de azt nem fogadta el, mert éppen egy könyv írásában „utazott”, és nem akarta azt abbahagyni. Mindig voltak konkrét céljai. Egyszer például azt vette a fejébe, hogy neve címszó lesz Who is Who?-ban, a nemzetközi ki kicsodában. Elérte. Amikor történelmet tanított az egyik szombathelyi középiskolában, csak addig készült izgatottan az órákra, amíg fel nem fedezte, hogy a tankönyvben az ő műveire hivatkoznak. De büszkén említette azt is, hogy dokumentumfilmet készített a Szentpéterfáról 1956-ban disszidált, a rendszerváltás után aztán egy találkozóra hazahívott elszármazottakról, akiknek annyira megtetszett a film, hogy két hétre meghívták Amerikába.
S hogy hol van kettejük találkozási pontja? Hiszen a Szóról szóra közönsége megszokhatta: előbb-utóbb ez is kiderül a párbeszéd során. Így volt ezúttal is. Dr. Horváth Boldizsár dr. István Lajos halála óta a Vas Megyéért Egyesület elnöke, dr. Ács Zoltán pedig annak előtte volt ugyanennek a civil szervezetnek a titkára. Mert mindketten úgy gondolják, az embernek nem csak a szakmáját kell kiválóan művelnie, hanem civilként is meg kell tennie mindent a társadalom és a környezet jobbításáért. Ez sokszor nem könnyű, mert rendszerint kis lépésekkel lehet csak közelebb jutni a célokhoz. Dr. Horváth Boldizsár büszkén említette, hogy az egyesület közbenjárására jönnek haza, Szombathelyre Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész munkái, s ugyancsak fontos szerepük volt a Porpác határában hamarosan megépülő logisztikai bázis létrehozásában is. Azért a mondás igaz: nem lehet az ember próféta a saját hazájában. Dr. Ács Zoltán szerint legalább is kívülről mindig olyan jó, felemelő vasinak lenni, hazajönni, itthon lenni és itthon jót tenni – nos, ez a legnehezebb.
Az esten a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendékei közreműködtek: Várhelyi Luca és Szopor Bettina furulyán, Magyar Júlia hegedűn, Dibuz László pedig gitáron játszott.