Keserédes mélyinterjú

2013. február 21.
Február 20-án Budai Dávid kérdezte a blog aktuális gazdáját, Kelemen Zoltánt, az előző heti bejegyzések íróját, a Weöres Sándor Színház színművészét a Cafe Frei pódiumán.

Komoly, mély gondolatokat tartalmazó beszélgetés volt, elmélkedéssel, igaz történetekkel.

Ezen az estén nem a Savaria Karnevál harsány Egoismusával találkozhattunk, hanem egy a világ dolgain vívódó, elmélkedő Kelemen Zoltánnal. Már a beszélgetés elején tisztázódott, magánéleti témák nem kerülhetnek napirendre. Ehhez képest komoly lélekboncolgatásnak, lelki kitárulkozásnak lehettünk tanúi. Bár ez a heti blog olvasói számára nem jelenthetett meglepetést. Kelemen Zoli komoly írómúlttal rendelkezik, hét évvel korábban megjelent már egy novelláskötete Korkórkörtérkép címmel, a Savaria Karnevál Rabszolgavásárainak forgatókönyveit is ő írta.

Kis ízelítő a blogjából:

„Ez a drága hely, ahol élünk, a szabadság eszményének teljes félreértelmezésének, a kis országok üldözési mániájának, azok kisebbségi komplexusából fakadó örökös kompenzáló kényszernek, a nagyhatalmak cinizmusa általi sodródásnak, a demokrácia előképének hiánya miatti egyéni felelősség és következményvállalási alkalmatlanságnak az állatorvosi lova. Miért is lenne ez másképp? Mikor tanultuk volna meg, hogy a szabadság lényege, nem az anyagi gyarapodásban, a féktelen handabandázásban, a harácsolásban, az erkölcsök vásárra vitelében leledzik, hanem abban, hogy dönthetünk. Dönthetünk abban, hogy életünket milyen irányba kormányozzuk. Aminek ára van kérem, súlyos ára. Mert bizony a döntéseink következményeit csak mi viselhetjük, a felelősséget azért nekünk kell vállalni."

A bloggert faggató Budai Dávid iróniát lát az írásokban, de cinizmust nem.

- Fiatal korában cinikus az ember, jól el lehet vele lavírozni. De úgy gondolom, idősebb korban a cinizmus gonosszá, szűk látókörűvé tesz. - válaszolja Zoltán.

Ötödik blogjának témája a hűség, mely Herczeg Hermina, Márta nővér történetén keresztül bontakozik ki, aki Zoli keresztanyja volt.

„Nővérként 30-as évek végén Budapestre vezényelte az anyaszentegyház, ahol az újpesti kórházban végzett ápolói és konyhai szolgálatot. Közben kitört a második világháború. A kórházat sebesültek, betegek százai, ezrei árasztották el. Az orvosok és ápolók a nagyreményű, és legendásan lelkiismeretes orvos, Teke doktor vezetésével kiszolgáltatott emberek tömegét mentették meg a biztos haláltól. A háború végén a kórházat bombatámadás érte. Sokan meghaltak, Márta nővér a légnyomástól félig megsüketült. De ezt is túlélte.

1949-ben az államosítások idején az apácarendeket feloszlatták, Márta nővért, mint klerikális személyt kitelepítették egy isten háta mögötti porfészekbe. Ebben az évben történt, hogy Teke doktor feleségének az újpesti faipari nagyvállalkozó famíliájának, Klikáréknak a gyárát államosították, vagyonuk túlnyomó részét a néphatalom elkobozta. Az asszony belebetegedett a dologba, agyvérzést kapott és lebénult, testvére az ifjabb Klikár pedig beleőrült a megrázkódtatásokba. (A család másik fele szétszóródott a nagyvilágba.) Teke doktor ott maradt a család egyetlen saját tulajdonban hagyott ingatlanjában a béna asszonnyal, és a magába fordult megbolondult rokonnal. Közben ő tovább végezte orvosi hivatását ugyanabban a kórházban. Nagy volt a teher rajta. Ekkor jött az ötlete, hogy a legkiválóbb egykori nővért, a deklasszált Herczeg Herminát valahogyan vissza kellene csempészni a fővárosba. Ő a segítségükre lehetne. A kórházban ugyan munkát a múltja miatt nem tudna adni neki, de otthon a háztartás vezetésében nagy hasznát vehetnék.

Így is történt. A doktor befogadta a házukba Herminát, az egykori Márta nővért. A régi cselédszobában kialakított neki egy lakrészt, ő pedig mint házvezetőnő, mint egy 20. század végi illegális cseléd, munkához látott. Csaknem huszonöt évig vitte hátán a család ügyes-bajos dolgait, gondozta a házban élő két súlyosan beteg embert, egészen a haláluk napjáig.

Családtaggá vált, Tekéék élete már elképzelhetetlen lett volna nélküle.

Miután az asszony és testvére is eltávozott az élők sorából, az orvos és Hermina ketten maradtak a nagy házban. Közben Teke doktor is beteg lett, belgyógyász lévén saját maga diagnosztizálta a gyógyíthatatlan kórt, a prosztatarákot. Azt is tudta, hogy két-három évet élhet vele, ha mindenre odafigyel. Tudta, ha ő meghal, Hermina fedél nélkül marad, még a nyugdíja sem biztosított. Mindenképpen gondoskodni akart arról az emberről, aki annyi évtizeden át gondoskodott róluk.

A helyzetet felvázolva Herminának, más megoldást nem találva, megkérte annak kezét, így mint örökös, a halála után biztosított maradna a nő jövője, élete. Hermina élete legnehezebb döntése elé került. Felrúghatja-e az egyháznak tett esküjét, az Istennel kötött szövetséget? Kettős szorításban őrlődött hónapokig. Megvizsgálva lelkiismeretét, végül elfogadta az ajánlatot, azzal a feltétellel, hogy minden marad a régiben, vagyis azután is cselédként él a házban. Így is lett, továbbra is lelkiismeretesen végezte feladatát, férjét változatlanul magázta, és doktor úrnak szólította, gondosan ápolta a nagybeteg embert, akinek az életét majdnem két évvel hosszabbította meg.

Miután Teke doktor eltávozott az élők sorából, Hermina egyedül maradt. A házat eladta, egy tízemeletes panellakásba költözött. Az örökölt vagyon egy részét az orvos és felesége még élő családtagjainak visszajuttatta, a másik részét az ő családtagjai és felebarátai között osztotta szét. Magának annyit hagyott, amennyiből szerényen tengette az életét.

Apácának már nem akart vissza menni, (pedig 1990-et követően tehette volna) hiszen a házasságkötéssel felszakította azt a fonalat, ami odakötötte.

Úgy élt, ahogyan Isten igaz szolgája kell, hogy éljen. Szerényen, Istennel való kapcsolatával sosem kérkedve, tiszteletben tartva mások életét, gondolkodását. Sokat beszélgetett Urával, ugyanúgy, mint kislánykorában.

92 évesen halt meg egyedül, de nem magányosan. Jó ember volt, a legjobb, akit valaha ismertem."

Szép, igaz és tanulságos történet, érdemes rajta kicsi elmélkedni. Az este aztán vidámabbá fordult, kiderült, Zoliért egy alkalommal a színházból jöttek, mert elfeledkezett egy előadásáról.

Március 15-én, a négy évvel korábbihoz hasonlóan újra a Weöres Sándor Színház színészeivel élhetjük át ismét a forradalmi eseményeket Szombathely belvárosában.

Zoli szerint a néhány éve alapított színház, a társulat által elvetett mag földbe került, ami lehet csak hosszú évek múltán, de meghozza gyümölcsét.

 

 

 

 

Vonatkozó cikk:

Görcsöltetés

Színészfeleségek beszélgettek

Hipochonder, és imádja a kakukkfüvet

Mertz Tibor nem csak játszani, esni is tud

Sztorik a mesterekről

Tell Vilmos és Walterka a Cafe Frei-ben

Piros sapka, piros orr

Valami varázs

"Fogjam le a B-major 7-est!"

A zenében nincs muszáj

Kiss Mari fut, úszik és játszik

A Bárkában súgott is

Jani egy napja videón

Minden jó, ahogy van

Szerémi Zoltán rendezőként is bemutatozik

Huszonkét ember negyvennégy lábbal

 

szerző: Vaskarika (Szerző: Dart)
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.