Liza szépen ejti

Pygmalion mondabeli ciprusi király volt, aki - látva a nők erkölcstelenségét - elhatározta, hogy sosem nősül meg. Elefántcsontból női szobrot faragott, azt dédelgette, csókolgatta. Végül annyira beleszeretett a szoborba, hogy imádkozott Venushoz, a szerelem istennőjéhez: adjon neki mégis feleséget, olyat, mint a szobor. Venus megkönyörült rajta, s a szobrot eleven nővé változtatta: Galatea lett a neve, s Pygmalion elvette feleségül. Figyelem: történetünk erősen és leplezetlenül oktató célzatú. A feltörekvő virágáruslányok, ha ezt az előadást megnézik, nehogy azt higgyék, hogy tanulás nélkül bármire is vihetik. Maga Liza - Csonka Szilvia - foglalja össze a történetet az előadás elején (Nádasdy Ádám új fordításában). Persze az ügyben, hogy az erős és leplezetlen oktató célzat valójában mire is irányul, nem árt résen lennünk. A dublini születésű londoni író, G. B. Shaw könnyű komédiával (vö! forma) keveri a sűrű eszmét (vö! tartalom), ebből olyan robbanásveszélyes elegy származik, amely kb. száz éve izgalomban tartja a világ színpadait. Az aforisztikus megfogalmazásairól is közismert szerző szerint a Pygmalion a fonetikáról szól . Állítólag azt se bánta, hogy darab zenés-filmes változatában, a My Fair Lady-ben - az eredetitől eltérően - bekövetkezik a musical-happy end, amennyiben a fonetikailag kikupált Liza visszatér Higgins nyelvész-professzorhoz (akinek ezután nem kell azzal bajlódnia, hogy hova tette a papucsát). Azért nem bánta, mert az a szál a My Fair Lady-ben nincs elvarrva.

A Weöres Sándor Színházban Keszég László vezetésével készül az előadás: romantikus történet két részben. Pénteken délelőtt a nyitójelenetet próbálták: londoni utca, éjjel, ömlik az eső, mindenki ideges, csak Henry Higgins - Trokán Péter - nem: elmerül a nyelvi szimfóniában, amelyből jól kihallatszik egy szólam: Liza flaszter-beszéde. Amikor pedig kora délután belopakodunk a Márkus Emília-terembe, éppen Higginsné, Henry Higgins édesanyja - Sólyom Kati, vendég a társulatban - előkelő szalonjában gyülekezik a társaság. (Kezdődik a második felvonás.) Liza számára ez (lesz) a főpróba: már szépen mondja - ami a kiejtést illeti -, de, amint arra Higgins is rájön, nem mindegy, mit beszél. Ahogyan a szalon-koreográfiának meg a színpadon kell olajozottan működnie. Kéznyújtás, tea-szertartás; ki tudja, hogy - a színpadi feladatok szempontjából - a fonetika vagy a szalon-viselkedés az összetettebb tudomány. Liza mindenesetre egyszer csak elindul, és diadalmasan legurul a lejtőn.

A próba végén Higginsék még megegyeznek, hogy elviszik Lizát a Shakespeare-kiállításra.