ugrás a tartalomra

Árad a gazság

premier: 2021. október 15.
F É L Á R O N
Audiberti színműve „határ darab”: dráma és komédia, klasszikus és húsba maróan modern, költőien megmunkált nyelv és szabadszájúság határán. Pont annyira határán, mint gazság és igazság között az ,,i”.

Írta: Jacques Audiberti

ÁRAD A GAZSÁG

(színmű egy részben)

100 perc, szünet nélkül

Fordította: Nagy Péter

„… egész narancsfa fogja a testedet betölteni” – ígéri az esküvő előtt álló lánynak. A kamaszkor és az asszonyi lét határán álló Alarica minden gondolata ekörül forog: szerelmes feleség és méltó királynő szeretne lenni egy hatalmas ország, Occident trónusán. A tisztaság, a hűség és az élet szeretete jegyében. Nyolc éve készül erre a pillanatra, idegen nyelven bifláz, tanul etikettet, nyugati protokollt, készíti lelkét a szeretett apától és a gyerekkorának megannyi emléket adó zúgó nyírfaligetektől való elválásra. Egy, kettő, három, négy…számolja álom nélkül a bárányokat utolsó szállásán, a fagyba, hóba dermedt határmenti szobában. És ekkor megdöngetik az ajtaját. Ki lehet az? – A király. A vőlegény! Aki idevágtatott lován, egyedül s lángolón, és ott hagyta a fellobogózott katedrálisban a legnagyobb bizonytalanságban az érseket, a dalegyleteket, a vérteseket, hogy neki rendeltetett szerelmét végre magához ölelje…

Így indul e fordulatokban és meglepetésekben szinte kifogyhatatlan hajnal…árad a gazság. Audiberti színműve „határ darab”: dráma és komédia, klasszikus és húsba maróan modern, költőien megmunkált nyelv és szabadszájúság határán. Pont annyira határán, mint gazság és igazság között az ,,i”.

Videó: Kaczmarski Ágnes

Jegyeket a Közönségkapcsolati- és Jegyirodában lehet vásárolni erre az előadásra.

Szereplők:

ALARICA Mari Dorottya

PARFAIT KIRÁLY Sipos László Márk

F. ÚR Jámbor Nándor

BÍBOROS Némedi Árpád

NEVELŐNŐ Bálint Éva

CÉLESTINCIC KIRÁLY Orosz Róbert

MARSALL Kelemen Zoltán

HADNAGY Balogh János

HEGEDŰS Keller Dániel



Alkotók:

díszlet- és jelmeztervező Balla Ildikó

jelmeztervező-asszisztens Horváth Katalin

dramaturg Szokolai Brigitta

zeneszerző Kovács Adrián

korrepetitor Falusi Anikó

szcenikus Móri Csaba Kecsa

kellékes Takács Viktória

világosító Boros Dániel

hangosító Szalacsy Tamás

súgó Jenei Ági

ügyelő Bors Gyula

rendezőasszisztens Kovács Nóra


RENDEZŐ Kiss Csaba

Bemutató: 2021. október 15., 19.00 Márkus Emília terem

 

A szerző engedélyét a SACD (FR) és a Hofra Kft. közvetítette.

A Weöres Sándor Színház mindennemű változtatás jogát fenntartja.