Máli néni, a túlélő-show
Füst Milán nem először teszi tiszteletét Szombathelyen. A szép emlékű Kamara Savaria Dömötör Tamás rendezésében vitte színre a Boldogtalanok című Füst Milán-dráma aktualizált, erős változatát. Ez volt a Czukor Show, Czukor Balázzsal, Csonka Szilviával, Anger Zsolttal, Szabados Mihállyal, Vasvári Emesével; ez utóbbi színészdíjat kapott a 2008-as POSzT-on a Czukor Show-ban nyújtott alakításáért. A pécsi színházi találkozóra már a Kamara Savaria és az akkor frissen létrehozott WSSz színeiben hívták meg az előadást. Füst Milán világát megnyitni máig nagy feladat színésznek, rendezőnek és nézőnek egyaránt.
A Máli néninek pedig még a Füst Milán-darabok között is különös sorsa van. A saját keserűségéből és mozdulatlanságra ítélt magányából legendát gyártó szerző egyáltalán nem tartotta számon ezt az 1920-as évek végén, a 30-as évek elején született vígjátékot, amelyet a 80-as években Verebes István rendezése hozott elő – a korabeli kritikák szerint ráadásul a maga sokrétegű gazdagságában – a feledésből. Azzal a bemutatóval a Máli néni – mint speciális Csipkerózsika – életre kelt, azóta lehet és kell a színházi életben számolni vele.
Trokán Péter abban a játékszíni előadásban a szerelmes könyvelőt játszotta (az egyik szereposztásban). A szombathelyi Máli néniben most ő a szerelmes – és idősödő – vezérigazgató. Ide pont befér egy kicsi sóhaj az időről, amely múlik, ha nem is akarunk tudomást venni róla. A Máli néninek épp az idő könyörtelensége az egyik fő motívuma. A darabban egyrészt működik az eleve abszurd színezetű bohózati masinéria, de működik még mennyi minden más is. Mindenekelőtt a nyelv: a Füst Milán-darabok nyelvükben élnek. Közben meg a többszörösen „félrebeszélő” szerelmi konfliktus mögött egyrészt a múlt századforduló Magyarországának káposztaszagú kapitalizmusa sejlik föl, másrészt az ember alapvető önzése, az emberi sors kapcsolódásokra képtelen, önmagába forduló abszurditása. (Ezt is, azt is a saját bőrünkön érezzük mostanában.) Máli néni, a címszereplő csak életben akar maradni, mellesleg megcsinálja a talányos happy end-et. („Ti mondjátok mindig: szerelem.”) A szombathelyi bemutató a Máli néni vígjátéki dimenzióját helyezi előtérbe. Koltai Róbert rendezése nem az emberi viszonyrendszerek alakulásában ragadja meg a Füst-darab kulcsát: poénról poénra vezeti végig a színészeket és a nézőket a történeten. Így születik meg egy szeretnivaló előadás a (valójában inkább kamaraszínpadra való) Kassák-mintás forgódíszletben (tervezte: Horgas Péter, Takács Lilla), Dőry Virág világteremtő kosztümjeiben, jó játszótársakkal. Orosz Róbert ritmus-érzékét és humorát például már nem kell bemutatni. A vígjátéki csillagszórás közepette egy-egy röpke pillanatra azért a sorsok kútjába is belenézhetünk. Amikor a sehallselát Novák bácsi szerepében Kertész Péter megszólal („én is voltam könyvelő”). Amikor Máli néni – Kiss Mari – a férjéhez odafordul, mintha a gyereke volna. (Tényleg, bűbájos és eleven a gyerek: Ujhelyi Barna Balázs.) Vagy amikor Tilda - Nagy Cili – cigarettás, csokoládés modernsége alól előtűnik a védtelenség. Amikor az igazgató és a fia – Trokán Péter, Kálmánchelyi Zoltán – kis, komikus fáziseltolódással elismétlik, hogy „önző, gonosz emberek vagyunk”.
Máli néni úgy működik, mint valami varázstükör: kinek-kinek azt mutatja, amit látni szeretne. Hogy végül megszeresse, amit lát.
Vonatkozó cikk: