Márton az egyszerű úton
Amióta megalapította a vasi teátrumot, kevés olyan, az autonómiáját próbára tevő szakmai kihívás érte, mint a mostani. Szent Márton születésének 1700. évfordulójára a szent szülővárosában kellett méltó drámával bekapcsolódni a városi és országos ünnepségsorozatba.
Szent Márton a szentek szentje, nemcsak egyházi körökben megkérdőjelezhetetlen példa, de a köpenyét kettévágó és annak egyik felét a koldusra terítő Márton a szolidaritás, a szegények felemelésének világi szimbóluma is.
Ismert szentet ünnepelni szinte lehetetlen vállalkozás. Jordán drámapályázatot írt ki, 48 darab érkezett, közülük egy olyan jelentkezőt (álneve Szombath András) választott, akinek a Szivárvány havasán című dráma az első műve. Okos, néha túlmoralizáló párbeszédekkel, jelentős dramaturgiai hibákkal, hiányosságokkal, melyeket a rendezőnek felkért Babarczy László sikerrel korrigált és pótolt.
A darabban – az alcímét kivéve – nincs szó se köpönyegről, se libákról. A gazdag Piscillianus püspök az „egyszerűség útjára" lép, megveti a fennhéjázó, az önmagának pompát teremtő, a híveitől elszakadó társait, és szabad, az egyház szerint eretnek nézeteket vall. Márton is elítéli őt. Priscillianus a zsinat elől a világi bíráskodásban keres igazságot. Az egyházi méltóságok azonban együttműködnek a császárral, sőt a vádat is ők képviselik. Márton azért küzd, hogy az egyház maradjon független a világi hatalmaktól. „Néhány évtizede még katakombákba kényszerültünk, ma katedrálisokat, palotákat építünk, uralkodókat megszégyenítő királyi viseletben járunk, mintha elfelejtettük volna, hogy Krisztus útja az egyszerűség útja."
Jordán Martinusa rendkívül emberi. A hitéhez hű, de nem vakhitű ember töprengése önmaga, egyháza és a világ sorsa felett. Jordán szenvelgés nélkül ábrázolja az „egyszerű úton" járó püspök kétségeit. Az ő Szent Mártona félbevágott köpönyeg nélkül, puritánságában is nagy formátumú humanista.
Trokán Péter a császár – valójában trónkövetelő – bizonytalan, önigazolást kereső, kissé túlmozgásos figuráját jól érzékelteti. Valószínűleg méltán hallunk még a Martinus tanítványaként szereplő egyetemi hallgatóról, Kenderes Csabáról, ha karrierje során nem kényszerítik majd be az aktuális szépfiú szerepébe. A püspököket alakítóknak kevés alkalmuk adódik saját karakterformálásra, de megszólalásaik tónusa hatásos, s az ő szavaik is mérlegelésre méltók. A rendező egyetlen gesztussal sem kacsint ki a jelenre, mégis mindvégig arról beszél. A színpadon nincs semmi fölösleges. Minden egyszerű és nagyon pontos. A dialógusok élnek, izzanak, bár a szöveg esetenként túl epikus. Babarczy életképszerű jelenetsora feszes drámává áll össze.
A darabot az egyházi méltóságok is megtapsolták a nézőtéren. Titok fedi, közben ki mit gondolt magában.