ugrás a tartalomra

Megnyitották a Weöres Sándor-emlékévet

2013. június 20.
A 100 éve született Weöres Sándor tiszteletére szervezett emlékév hivatalos megnyitóján bemutatták a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét, valamint a Magyar Posta alkalmi feláras bélyegkisívét is.

A június elején indult és várhatóan novemberig tartó emlékév csütörtöki budapesti megnyitóján Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a centenárium példátlan társadalmi és kormányzati összefogás révén valósul meg.

Felidézte, hogy június elején Weöres Sándor kiadatlan verseit tartalmazó, a Helikon Kiadónál megjelenő életműsorozatot lezáró kötet jelent meg, majd a Petőfi Irodalmi Múzeumban látványos kiállítás nyílt A megmozdult szótár címmel. Hozzátette: ugyanitt szeptember 17-én, 18-án nagyszabású irodalmi konferenciát tartanak.

Balatoni Monika rámutatott, hogy az emlékévvel kapcsolatosan Szombathellyel stratégiai együttműködés alakult ki, a városban Weöres-kávéház nyílt, a Weöres Sándor Színház pedig egy ősbemutatóval készült, a teátrum az alkotó Szent György és a Sárkány című tragikomédiáját mutatja be Valló Péter rendezésében a születésnaphoz kapcsolódva.

Az államtitkár szólt arról is, hogy Csöngén június 22-én Weöres Sándor tiszteletére szentmisét tartanak, majd délben a Kossuth Rádióban a csöngei templom harangja kondul meg. Este a Balassi Intézetben kiállítás nyílik, majd 19 órától A teljesség felé című írásának zenei adaptációját adják elő a magyar zenei élet kiemelkedő művészei.

A programok közül kiemelte, hogy "témavonat" indul Weöres Sándor fiatalkori és idősebb arcképével a MÁV Zrt-vel együttműködésben, a vonat az év folyamán az egész országot bejárja. Rámutatott, hogy júliusban Tusnádfürdőn is felidézik a költő életművét.

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója elmondta, hogy a közmédia valamennyi felületén találkozhatnak majd a nézők és a hallgatók Weöres Sándor munkásságát méltató, ismertető műsorokkal, színházi közvetítésekkel, a műsorfolyam részeként ismert magyar közéleti személyiségek fognak Weöres-verseket mondani. A vezérigazgató szerint "öröm és megtiszteltetés" részt venni a közmédia számára az emlékévben. Rámutatott: a közmédiának kötelessége és feladata a magyar kultúra támogatása, megőrzése, valamint értékeinek bemutatása.

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke felidézte, hogy az intézmény már 65 éve bocsát ki az ország jelentős történelmi, tudományos, kulturális eseményeire, évfordulóira emlékérmeket, a magyar irodalom nagyjaira is - például József Attilára, Tóth Árpádra, Madách Imrére, Örkény Istvánra - számos érem emlékezik már.

Kiemelte, hogy az Európai Unió 2005-ben indította az európai pénzverdékkel együttműködésben nemzetközi érmeprogramját, amelynek célja az európai kulturális értékek közvetítése, a numizmatika, a gyűjtőkedv felélesztése. A program keretében a nemzeti bank megemlékezett már többek között Bartók Béláról, Batthyány Lajosról, Reményi József szobrászról és éremművészről vagy például a tokaji borvidékről is.

A Weöres Sándor-emlékérmet Tóth Zoltán tervezte, az 5000 forint értékű érem a költőt ülő helyzetben, öltönyben, mezítláb ábrázolja. Gerhardt Ferenc megjegyezte, hogy 2013-ban az európai pénzverdék többek között James Joyce-ra, Stefan Zweigre, Gustave Flaubert-re emlékeznek, ebbe a sorba illeszkedik a Weöres-emlékérem is.

Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója kiemelte, hogy az alkalmi feláras bélyegkisívet 30 ezer példányban bocsátották ki, a bélyeget - amelyen versidézetek és könyvillusztrációk láthatók - Nádi Boglárka grafikus tervezte. Szarka Zsolt a tervezőt idézve úgy vélte, olyan bélyeg készült, amelyet Weöres Sándor is kedvelne. A felárral az ifjúsági bélyeggyűjtést kívánják segíteni - jegyezte meg.

 

 

Vonatkozó cikk:

Weöres Sándor: Szent György és a Sárkány

A teljesség felé - koncert

A Weöres rúzs árnyalatai

 

szerző: MTI