Megtermékenyítési ügy: Mandragóra
Az elévülhetetlen „megtermékenyítési ügyet” Valló Péter a WSSz-ben tölti újra. De miért a Mandragóra? Kérdezheti kicsit csodálkozva, aki Niccolo Machiavelli csípős reneszánsz komédiáját csak korhű kosztümökben, mondjuk nyári színházi ég alatt tudja elképzelni. A WSSz stúdiójában azonban gyorsan kiderül, hogy ez a Mandragóra nem az a Mandragóra. Illetve dehogynem, pont hogy az: „Egy nagyon régi, mégis teljesen új színdarab", amelyben „egy erkölcseiben, értékeiben szétmállott társadalom" viszonyai és figurái tárulnak föl teljes szörnyűséges pompájukban. Csak most nem a 16. században vagyunk, hanem a 21-ben, nem Firenzében, hanem egy Álmosd nevű kisvárosban Magyarországon, nem Nicia mesternek hívják az öreg férjet, hanem Miska mesternek: ő az építési vállalkozók helyi fejedelme (másképpen „mucsai maffiózó"). Az ambiciózus fiatalember – ezúttal nem Callimaco, hanem Makkos Kálmán szoftverfejlesztő mérnök – Párizsból tér haza, hogy valami úton-módon megszerezze magának a hét lakat alatt őrzött ifjú hölgyet, akit megvett magának Miska mester feleségnek. (Hogy Párizsban van, magától értetődik. Hogy hazajön, kevésbé. Magyarázzuk a szerelem erejével.)
A praktikus mama, a minden hájjal megkent pap és a gátlástalan szélhámos szintén stimmel: egyiket sem kellett kihúzni – mint letűnt korok letűnt figuráját – a reneszánsz vígjáték szereplői közül. Az átiratot Duró Győző dramaturg jegyzi. Valló Péter rendező pedig azzal vezeti be az olvasópróbát, hogy „ez az archetipikus történet biztosan áll a lábán", nem véletlen, hogy a Mandragórának körülbelül naponta van bemutatója valahol a világban. Ha nem az eredetinek, akkor a ki tudja, hányadik átiratának. Bár az eredetiséggel egyébként is csínján kell bánni: az „öreg férj, fiatal feleség" kombinációt például már a görögök vígjátékszerző klasszikusa, „Arisztophanész is úgy vette kölcsön". Mindenesetre, ha öregecske (és nagyon gazdag) a férj és fiatal (meg nagyon szép) a feleség, akkor abból rengeteg konfliktus származhat. Miska mester például egyrészt rettentően féltékeny, másrészt mindent megadna a trónörökös eljöveteléért. Hogy mi mindent? Hát majd meglátjuk. Elöljáróban annyit, hogy „ne akarjon kígyót bűvölni az, akinek nem szól a furulyája", viszont még az is megeshet, hogy „kakukkot kell engedni a Pintyőke fészkébe" az áhított siker érdekében.
Valló Péter még az olvasás előtt előrebocsátja, hogy – ki tudja, miért – nehéz szatírát (jól) játszani; pedig a szatirikus irodalom igazán régóta jól tartja magát nálunk: magas szinten művelte például már Csokonai. Talán (részben a nézőnek címzett) rendezői instrukciónak is fölfogható, hogy „mielőtt elítélnénk a Mandragóra szereplőit, nézzünk inkább magunkba egy kicsit".
Kálkuti Mihály építési vállalkozó (Miska mester) szerepében Jordán Tamás lép színpadra, ifjú feleségét, Lucát Hartai Petra játssza. Luca mamájának szerepét Bálint Éva kapta. Makkos Kálmán szoftverfejlesztő mérnök: Jámbor Nándor. Kálmán barátja, Siró Péter: Balogh János. Ligeti Richárd, ügyvéd: Orosz Róbert. Timót atya, a hívek lelki üdvét szem előtt tartó plébános szerepére Csankó Zoltán kapott meghívást a Weöres Sándor Színházba. (Nem Bobby Ewing, nem is Thomas, a gőzmozdony. Hanem Csankó Zoltán. Most nem csak a hangjára figyelhetünk, bár gyakran lesz dolga a gyóntatófülkében.) A megtermékenyítési ügy részleteire a Márkus Emília Teremben derül fény. Addig növekszik a Mandragóra: kinek méreg, kinek szerencsegyökér.
